A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

nemcsak a kék óceánokon, de a légkör végtelen levegőrétegeiben sem tűr meg senki földjét. Oda is kiküldi a maga tudósítóit. Mire jók az onnan származó ismeretek? — kérdezhetnénk. Az ionoszféra adataira a legnagyobb szükségük a meteorológusoknak van. azon kívül áz asztronautáknak — az űrutazóknak. Ahhoz, hogy az űrhajók embert szállíthassanak és hogy egyáltalán visszatérhessenek a földre — ami napjaink legidőszerűbb problémája — tökéletesen ismernünk kell ezt a 160 km-es levegőréteget. A különféle műszerekkel felszerelt meteorológiai rakéták meredeken startolnak, hogy néhány pillanaton belül eltűnjenek a beláthatatlan messzeségben. Felfedik a sűrűbb levegőrétegek felső határának titkait, és részletes jelentéseket tesznek a tudósoknak — mi minden van ott, mivel találkoztak! A tudósokat érdekli például a különféle magasságokban fellelhető szabad elektronok száma, vagyis az ionoszféra sűrűsége és tartalma. Ismerni akarják a levegő ionizálódásának lefolyását is. Ezért az utolsó kísérletek során mesterséges ionizált ködöket teremtő rakétákat lőttek fel. A kísérletekből származó ismeretek óriási jelentőségűek például a föld és a kozmikus űrhajók közötti rádióösszeköttetés fenntartása szempontjából. A geofizikális rakéták feleletet adnák az emberi személyzetet hordozó kozmikus űrhajó útjával összefüggő kérdésekre is. Fontos többek között tudni, mennyire hevül fel az űrhajó és a szputnyikok felülete a sűrűbb levegőrétegekben való repülésük folytán. Ezeknek az ismereteknek a birtokában lehetségessé válik aztán védőintézkedéseket kidolgozni, megfelelő anyagot és feltételeket találni arra, hogy visszatérése folyamán a kabint megvédjük a pusztulástól. A júliusban lefolytatott szovjet kísérletek ezen veszélyes „meleg barrikád" leküzdésének a problémáját is megoldották. Az előőrsök visszatérnek A geofizikális rakétákban nemcsak műszerek kapnak helyet, de sokszor kísérleti állatok is. Segítségükkel állapítják meg, a világ űr repülés élő szervezetekre valő hatásait, a nehézségeket és veszélyeket, amelyek a jövő űrhajósára várnak. Az Otvazsnája nevű kis szuka már ötször tért vissza a földre nem egyszer 500 km-es magasságból. A legutóbbi kísérlet során két újonc is elkísérte; Malek, kutyatársa, akit meglehetősen megzavartak szokatlan élményei és Zvjozdocska, a nőstény nyúl. Ma már tudják a tudósok, hogy milyen körülmények között viselik el élő szerv szetek a legkönnyebben a rakéta rezgéseit, a súlytalanság állapotát, és hogy hogyan lehet elviselhető atmoszférát tartani fenn a rakéta kabinjában. Nem feledkezhetünk meg arról a nagy szolgálatról sem, amelyet a kis rakéták, mint „leveli béka" rakéták tesznek nekünk, melyek megjövendölik az időjárást. Lehet, hogy az az időjárásjelentés is, amelyet ma sugárzott a rádió, meteorológiai rakéták adatai alapján lett kidolgozva. Műszereik ugyanis felfedik és hírül adják azokat a folyamatokat, amelyek a légkör felsőbb részeiben játszódnak le és amelyeknek jelentős befolyásuk van a troposzféra időjárásának alakulására. Kezdetben szabad szemmel követhető a rakéta útja, de néhány pillanat és már csak a rádiólokátor tudja kísérni. A szovjet tudósok és mérnökök tíz éve dolgoznak meteorológiai rakéták segítségével. Sőt, speciális úszó időjáráskutató állomások fedélzetéről bocsátják fel őket, a világ különböző tájairól. Az óceánok vizére nemrégen futott ki a Sokalszkij nevű meteorológiai kutató hajó. Hatalmas törzsében tizenhat laboratórium fér meg, fedélzetén pedig rakéta-kilövőpályák. A Sokalszkijjal történő kutatómunka még tökéletesebben felfedi majd a földünket körülölelő légkör rejtelmeit. Anténnái naponta hatszor sugároznak időjárásjelentést, amelyeket a világ összes meteorológiai állomásai felfognak és felhasználnak. Naponta hatszor indulnak rádióhullámok a világ négy tája felé: Halló, itt a Csendesóceán ... Sokalszkij meteorológiai megfigyelő hajó! Időjárásjelentésünk következik ... Igy — es a meroműszerek mindjárt a rakétafejben lesznek. A Sokalszkij fedélzetén vakító fénysugár és sűrű fekete füstoszlop tor elő, még néhány másodperc és a rakéta eltűnik szemünk elől. Anagy kozmikus rakéták térhódításának idején az ember hajlandó megfeledkezni kisebb rokonaikról, a geofizikai és meteorológiai rakétákról. Bizony, a 158 szovjet „kis" rakéta nem ok nélkül rohamozta a végtelen levegőóceán felsőbb rétegeit. Ott, a 200 km-es magasságban kezdődik a mesterséges holdak, a szputnyikok birodalma; lejjebb nem tudnak szállni, mert ahogy sűrűbb légrétegekbe jutnak, elégnek. A meteorológiai szondák és kísérleti léggömbök hatóképességének felső határa viszont nem több mint 40 km. Ma már azt mondjuk, „legfeljebb" 40 km, feledve, hogy még nem is olyan régen, micsoda szenzációt jelentett a 30 km-es magasság elérése. Riportok az ionoszférából Negyven kilométerig a szondák, kétszáz kilométeren felül a szputnyikok birodalma; És a két határ között — senki földje? A tudomány nemcsak a térképeken,