A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

Utcarészlet A révkapitányság épülete mam Egy bolgár faluban Nesszebári panoráma II. A nap forrón tűz, áthevül a homok, az ég sötéten kéklik, akár a tűzben edzett kardpenge acélja. A szőke fejek vagy a színes ernyők árnyékába bújnak, vagy pedig boldogan vetik magukat a tenger langyosan simogató habjaiba. Minden a nyár látszatát kelti; ám a gyümölcsös tálakon rőt színű szőlő és őszibarack mosolyog hívogatón. A kertekben túlérett, vörös feje lóg bánatosan a paradicsomnak, s a pázsiton sárga, kimúlt falevelek hevernek — az ősz csalhatatlan jelei. Aztán egy csillogó-villogó hideg éjszaka után rádöbbenek: ez már nem nyári reggel, s egyszeriben barátságtalanná válik a Vendéglátó-tenger is. Szabályos időközökben megismétlődő, tompa morajlásra ébredek. Az ég alján lábát a tengerbe lógatja az eső, a haragos fekete-zöld hullámokon, mint a rohamozó tengerészgyalogság sapkája világít a fehér tarajok rengetegje. A tenger szüntelen ostrom alatt tartja a partot, ahol vad szelek kavarják fel és kergetik a máskor oly aranyló homokot. Már nem közlekedik a várnai vízibusz áem, hiába állnak fázós nyaralók a mólón. Ezekben a borús, szeles napokban a várnai hullámtörő beton fedélzetén éltem át a bolgár ósz legszebb pillanatait. .Itt nyoma sem volt a nagy víz játsziságának. Dühöngve morajlott, zúgott, szinte forrott a tenger, s mint láncáról elszabadult szelindek, tajtékos, habzó pofával, üvöltve vetette magát a hullámtörő háznagyságú tömbjeire. Roham roham után indult a szikla- és betonfal ellen, az elemek embertelen, mindent szétzúzó erejével zúdult az ellenállóra, hogy aztán néhány pillanatnyi erőgyűjtésre visszavonuljon, hogy későbben majd még nagyobb dühvel vesse magát a móló beton kockáira és elsöpörjön mindent, ami az útjába kerül. Napokon át. hosszú órák során rostokoltam csuromvizesen a világítótorony tövében, hogy vérembe, agyamba és idegeimbe vésve magammal vigyem e királyi színjáték minden mozzanatát, emlékét egy új Wallpurgisz éj előestéjének. És itt találkoztam a sirállyal. Nem azzal a barátságos vltavai madárral, amely elvárja a jő prágaiaktól, hogy kenyér-és kalácsdarabokkal etessék, sem az alkonytájt tengeri fövenyen begyeskedő strand díszével. Az én sirályom nem rikoltozott félelmében, nem röpködött ide-oda megrettenve a két-három emeletnyi hullámok vészes játékától. Ez a sirály először a magasabban keringett, megfontolt lassúság-Hullámverés a várnai mólón