A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-21 / 34. szám
Manapság már egyre ritkábban találkozunk tőrölmetszett tréfacsináló emberekkel, éppen ezért megörültem, amikor a sajógómöri szövetkezet dolgozói körében mégis rábukkantam néhány derűs történetre. Sz. I., a szövetkezet akkori elnöke mindenből pénzt akar kovácsolni. A szóvetkezetnek az állami felvásárló szervekkel szerződése volt száz darab birkára, amelyet pontosan, a szerződésben foglalt határidőre: február elsejére le is szállították. Eddig rendben is volna a dolog, de merthogy akkor kutyául csípős foga volt még a télnek, egy kis komplikáció állt elö a birkahús körül, amelynek ára bizony kimondhatatlanul alacsony volt. A két gömöri teherautó duruzsolva futott be terhével Tornaijára, odafarolt a mérleg mellé, és amikor a nagy ponyvákat a szállítmányról félrehúzták, a melegkabátban is didergő hivatalnokok majdnem sóbálvánnyá változtak a csodálkozástól. Először azt hitték, hogy káprázik a szemük, de az egyszer a szó szoros értelmében a „meztelen igazságot" látták: Ott fehérlett előttük a száz darab juh i— se nem több — se nem kevesebb — ám mind a száz annak rendje és módja szerint tavasziasan megnyírva. Lett is ebből olyan szóvihar, hogy még Ondro is kijött a raktárból, hogy egy kis gömöri verekedést lásson. A verekedés azonban elmaradt, mert a hasznos logika a gömöriek pártján állott. — Be volt írva a szerződésbe, hogy a birkát, gyapjával együtt kell leszállítani? — Nem, de minek is azt beleírni! Hisz ez természetes! — Nem természetes, mert tavaly például májusban szállítottunk, és akkor már egyen sem volt „kabát"! Hát így sikerült akkor a juhokat kétszeres áron eladni, mert a gyapjúért majdnem annyit kaptak, mint a kopasz birkáért. Amásodik már lovas történet, amelynek ilyen címet is adhatunk: Hogyan lehet hivatalos papírra) lovat gyógyítani? Főszereplői a környék kivénült, girhes lovai, no meg az előbb említett Sz. I. és ló-szakértő társa 0. F., akik ketten a csontbőr lovakat potompénzért összevásárolták. Ugyan mi az istent akarnak Gömörön azzal a sok gebével? — találgatták a szomszéd falvak lakói. De a helybeliek is sokszor csipkelődtek az elnökkel. — Lesz még ebből hasznos jószág! — volt a kurta válasz. Hát igen. Lett is. Jött az állami biztosító intézet, és minden jószágot összeiratott, kivetették a szigorú tarifát, amely kicsit ugyan magas volt, s az ellenőrző bizottság tagjai háromszor vesztek össze a pénztárnokkal, amíg az átutalást megengedték neki, de amikor az első gebe véletlenül elhunyt, s a biztosító becsülettel fizetett, egyszeribe felderült mindenkinek az ábrázata. Mikor aztán a második ilyen „táltos" is átvágtatott a másvilágra, s újra megjött a pénz, a nagy terv perspektívái már fényesen kibontakoztak a tagság előtt is. — Szörnyű csapás, szörnyű csapás, — sírta az elnök szemforgatva úton, útfélen. Történt egyszer, hogy a bús elnök — a komor O. F. és a kóbor kutyák agyonlövésében híres L. B. vadásztársulati tag, fájó szívvel kísértek egy kehes, vén lovat a harkácsi erdő feié. KOVÁCS ISTVÁN: Gömöri históriák Alig értek ki a faluból, máris útölérte őket egy motorkerékpár. Nem is köszönt a rajta ülő, csak rájuk kiáltott. — Hé, hova viszik azt a lovat?! Döbbent csend. — Mi az — talán megnémultak? Hova viszik ezt a lovat? — Hát, — ízé — csak járatjuk egy kicsit, mert beteg volt. — Hát ha járatják, csak úgy járassák meg, hogy vissza bírjon menni az istállóba! Megértették? — s azzal elrobogott. Hadmadnapra jött a hivatalos levél. Tartalma ez volt: — Ha még egy ló megdöglik, perbe fogjuk a szövetkezetet! Hát így szűnt meg egy kék borítéktól a gömöri lódögvész Ennek már jónéhány esztendeje, s e csalafinta dolgok már jogilag is rég elévültek, s ha valami prókátor mégis felfigyelne rá, annak előre megsúgom, hogy hiába keresne rá a gömöriek közt tanúkat, mert akkor még én is letagadnám — azt mondanám egyszerűen, hogy kitaláltam az egészet. Akövetkező eset tavaly történt. Főszereplője D. Cs. J. a Kisorról. A dolog mégsem ott, hanem valahol a Földművelésügyi Minisztériumban kezdődött, ahol valaki véletlenül belekukkantott a sertések számát őrző statisztikába, s feltűnt neki, hogy a mi kerületünkben sok anyadisznó van, a háztáji gazdaságokban — ami — illetékes szervek szerint: akadályozza a szövetkezeti termelést. Ezen segíteni akarván, jól megmosták a fejüket a kerületi vezetőségnek, azok tovább mosták a járási vezetőségnek, aminek az lett a következménye, hogy széleskörű meggyőző agitáció indult az anyakocák felvásárlása érdekében. Nem szándékom most a dicsekedés, de mégis le kell írnom: Az agitáció fényesen sikerült. Három nap alatt fel is vásároltak a tagságtól valami hatvan darab jóltáplált fiast. Az asszonyok ezekben a napokban egy kicsit hangosabban beszélgettek, az emberek pedig elővették az akasztófahumort, s tréfásan ugratták egymást. — No koma, — úgy látom, te is örülsz, hogy ezentúl már nem lesz baj a búgatással. Nevettek. A felvásárlást végző bizottság éppen D. Cs. J.-nál időzött, aki már fel is vette az előleget. Az előhasű süldő ott röfögött a deszka-ketrecben, s már búcsúzni akartak, amikor a bíró a szabály kedvéért még keményen megkérdezte. — Csak ez az egy fiasa van? — s szúrósan a gazdára nézett. — Hát — ahogy vesszük — volt a hunyorgató válasz. — Ügy? — Tehát más is van? — Bevallom, van még egy fias-disznóm is. Szó szót követett, s a vége az lett, hogy összebékélve áldomást is hozattak a másik disznóra is, amelyet kivételesen az elnök fizetett, mert a gazda nagyon szolid árat emlegetett, s illett, hogy legalább ennyivel pótolják ki a hivatalos felvásárlási árat. — Olyan állat az — szólt két koccintás közt D. Cs. J. — hogy olyan még nem volt a közös istállónkban! Koccintottak, ittak. Aztán kiballagtak a homályos vén csűrbe. — Hát itt rejtegeti maga azt a másikat? Lám, lám... Az egyik kis rekesz előtt megállottak. — Tessék, ott van. Benyitottak. A sötétben egy deig meresztgették a szemüket, féltek, hogy lesüti lábukról a disznó — de nem láttak semmit. — Hát ho! az a fias? — Ott van, csak jől nyissák ki a szemüket! De mivel csakugyan nem volt ott, a gazda maga ment be egy kicsit tájékozódni, és a sarokban felemelt egy poros zsúpkévét, amely alatt valami fekete tömeg mozgott. 10