A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-21 / 34. szám
Brno Brnóban szép a nyé' Az út Vimperk, Plzeri, Bor u Tachova, Cheb, Litoméfice Most, Litomyäl ... Csehország, cseh katonai táborok: Imié az ötéves jubileumát ünneplő Magyar Népművészeti Együttes idei nyári körútjának egyes állomásai. A körút — az öt év alatt immár a negyedik — végetért s ezzel, bízvást elmondhatjuk, az együttes életében ls befejeződött egy időszak, lezárult egy útszakasz. Ami eddig volt: a gyerekcipők, a járnitanulás, a kamaszkor, meg az ifjúság, ami ezután következik: a férfikor, a beteljesedés, az érett gyümölcsök esztendei. S az idei körút, a csehországi portya: a határvonal, a vízválasztó, az érettségi. Hogyan sikerültek a vizsgák? Vizsgázni vizsgázott már ugyan az együttes eddig is épp elégszer: hazai, csallőközi, bodrogvidéki, gömöri nézők előtt — ezek voltak talán az úgynevezett évfolyamvizsgák, de idegennyelvű, más vérmérsékletű közönség először látta műsorát, s ez úgy hisszük, méltó vizsgáztató bizottság volt egy színvonalas érettségeihez. Hogyan sikerültek a vizsgák? Nem mondjuk azt. hogy padsorokat tördeltek a nézők a helyekért, azt sem, hogy mindenütt tapsorkánnal fogadták a műsort — bár ilyen is előfordult nemegyszer — de a fogadtatás mindenütt szívélyes volt, s a siker meggyőző. Vimperkben, Chebben, Litomyäl ben különösen az volt. s nem egy számnál előfordult, hogy meg kellett Ismételni, a népd zenekart meg alig akarták leengedni a dobogóról — például Litomyälben. Csehország, cseh városok, cseh katonai táborok: A körút persze nemcsak fellépésekből állt, nemcsak műsorbői, meg tapsbői, egyhavi programnak ez túlságosan sok lett volna a jóból. De ismerkedés is volt, mégpedig kétszeresen is az. Egyrészt az együttes tagjainak ismerkedése Csehországgal, a színpompás cseh tájakkal — erdőkkel és rónákkal, s az ódon, évszázadokat lehelő cseh városokkal, másrészt pedig a cseh dolgozók ismerkedése az együttessel, s ezen keresztül a csehszlovákiai magyarsággal, s annak kultúrájával. Alkalom erre adódott nemegyszer, s az együttes tagjai kihasználták az alkalmakat. Brnóban csakúgy, mint Ceské Budéjovicén, Plzefiben csakúgy, mint Karlovy Varyban s a terezini nemzeti temetőben csakúgy, mint Prágában. Mi tetszett a műsorból a cseh közönségnek? A pattógős, ropogós, viharos magyar muzsika, a csárdások meg a verbunkosok, a népszokásokat feldolgozó János-köszöntő, Sárdőzás, s a nagyvonalú, drámai tűzzel teli tánckompozlciók: a Hej halászok, halászok, a Felszabadulás meg a Feketekői kastély. Lednirén "nöfichúv Hradec Búcsú Bratislavától Jókedv az autóbuszban Ceské Budéjovice