A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1960-08-21 / 34. szám
a lejtón ne m lehet megállni A szórópisztoly kezelése nem könnyű munka, s ezért jól is (lzetik. A vele dolgozó munkásnak állandóan védősisakot és védőköpenyt kell viselnie, nehogy a fúvócsőből szertefröccsenő acélforgács megégesse. E nehéz és veszélyes munka férfias helytállást követel végzőjétől. Ebben a szakmában dolgozott Emil Navritll. Átlag 2600 koronát keresett havonta. A higany egyenirányltókészülékek osztályán annyi volt a munka, hogy bizony a rendes munkaidőt gyakran túlórákkal kellett megtoldania. Az Igazság kedvéért le kell szögeznünk, hogy munkáját Jól, lelkiismeretesen végezte. Azonban az ilyen túlfeszített és gyors munka elkerülhetetlenül a selejt szaporodását eredményezi. Hogy ezt kiküszöböljék és Navrátilnak se kelljen agyondolgoznia magát, az Üzem vezetősége — Landr személyében — segédmunkást osztott be mellé. Landr azelőtt mészáros volt — tehát foglalkozásánál fogva bátor legény. Csakhogy bátorsága Navrátil társaságiban hamar elszállt. Navrátil nemigen törődött azzal, hogy munkatársit mielőbb beavassa a szakma titkaiba, sőt, kezdettől fogva gáncsoskodott s barátságtalanul viselkedett vele szemben. Mindez Landrnak nem vette el a kedvét. Szorgalmas munkájával, barátságos magatartásával Igyekezett megnyerni Navritll tetszését. Navrátilnak azonban nem kellett Landr barátságé. Más kellett neki; s ez a más valami az a pénzösszeg volt, amelytől munkatársa önhibáján kivül megfosztotta. Landr belépésével ugyanis Navritll már nem túlórázhatott annyit, mint azelőtt s igy fizetése vagy négyszáz koronával megcsappant. Ez volt hát Navrátil ellenséges magatartásának valódi oka. Landr nem adta fel a harcot, gondolván, idővel majd csak megbarátkoznék. Nem Igy történt. Navritll amiben tudott, továbbra is kellemetlenkedett munkatársának: a legnehezebb munkafeladatokat bizta rá, a selejtekért kizárólag öt tette felelőssé stb. Landr mérhetetlen türelmére s jóindulatára vall, hogy még ezek után ls elismeréssel nyilatkozott Navrátllról — bár havonta 660 koronával kevesebbet keresett nála. Landr minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Navrátil nem akart megbékülni. Állandóan az elvesztett négyszáz korona járt a fejében. Amikor látta, hogy ily módon nem tud munkatársától megszabadulni, taktikát változtatott. Hosszasan magyarizgatni kezdte Landrnak a higanygőzök káros hatását az emberi szervezetre. Igyekezetében odáig ment, hogy még szakkönyveket ls hozott, melyekkel be akarta bizonyítani, hogy a higannyal dolgozók egészségét komoly veszély fenyegeti. Igy akart Landrra ráijeszteni. Szerencsétlenségére ez nem sikerült neki, mivel a higannyal dolgozók — a munkafolyamatok veszélyességének megfelelően — kellő szakoktatásban részesülnek, s ezenkívül állandö orvosi felügyelet alatt állnak; úgyhogy az esetleges megbetegedésnek azonnal elejét tudják venni. Landrt tehát Navrátilnak ez Irányú mesterkedése! sem tudták eltávolítani a műhelyből. Navrátllt azonban hovatovább egyre jobban bosszantotta az emiitett négyszáz korona elvesztése. Nem tudott beletörődni kudarcába. Ezért egy szép napon — pontosan 1960. január 13-én — elhatározta, hogy más módon fog megszabadulni vetélytársától. Munkája végeztével lement a higanyraktárba — ördög tudja, honnan szerezte meg a kulcsot — elcsent egy pohár higanyt és azt ... a védősisak levegőellátását biztosító tömlőbe öntötte ... Igy készítette elő a munkát munkatársának, Landrnak. „Ogy számítottam, hogy a tömlőben levő higanyt a légnyomás a sisak belsejébe hajtja; Landr belélegzl a higanygőzöket, ettől egy időre megbetegszik s így én Ismét nagyobb keresethez jutok." Igy képzelte el ezt Navrátil és igy ls történt. Az annyira óhajtott négyszáz koronától eltekintve. Mert azt már nem kereste meg Most a bíróság előtt áll és „vádlott úrnak" titulálják. — Vagyoni állapota? — Van egy családi és egy vikendházam. — Autója ls van? — Nem, kérem, az a feleségem tulajdona. — Gyermekük van? — Egy örökbe fogadott kislányunk. — Meg tudtak élni abból a 2260 koronából, amit keresett? — Igen, kérem. — Akkor hát miért követte el e minősíthetetlen gaztettet? Erre a kérdésre Navrátil nehezen tud felelni. A bírósági tárgyalás ugyanis a CKD Stalingrad üzemben folyik és Így a vádlottnak volt munkatársai előtt kell aljas tettéről számot adnia. De nemcsak Navrátil van zavarban, a műszaki kabinetet megtöltő munkásokat is föilötte kellemetlenül érinti a kérdés. A feltett MIÉRT kérdés a jelenlevők mindegyikét egyformán égeti, mivel egyik setn tud rá érdemleges választ adni, habár Navrátil esetét januér óta Ismerik. Itt nemcsak egy ember megmérgezéséről van szó; mert ilyen eset a bírósági gyakorlatban már sokszor előfordult. Itt most egészen másról, mégpedig a bűntett inditóokáról van szó. Egy ember, aki embertársának egészségére tör, hogy megkaparinthassa munkáját s igy több pénzhez jusson. £s mindez éppen abban az üzemben történik, melyben a munkásszolldarltásnak oly régi hagyománya van. Abban az üzemben, melyben többb mint 120 kollektíva versenyez a szocialista munka brigádja cím elnyeréséért, ott, ahol új, azoclallsta viszonyok alakulnak ki az emberek között. Abban az üzemben, ahol a munkások nem egy esetben életüket áldozták egymásért. .. — Mi az, talán nem volt elegendő pénze? Vagy talán nincs elegendő munkalehetőségünk mindenki számára? — kérdezi tőlem egy idősebb elvtársnő, majd folytatja: — Sokféle nyomorúságot megértünk már, sokszor voltunk a múltban munka nélkül, de hogy a munkás a mánkéért, a pénzért munkatársának egészségére, életére tört volna?... Sajnos megtörtént. A vádlott Navritll követte el elsőnek. Miért? Egyszerű a magyarázat. Emil Navrátil azelőtt kereskedő volt. Nem mondjuk, hogy ez szükségszerű; és hogy az összes volt kereskedő Ilyen. Nem. Azonban tény, hogy sokakban közülük az Ilyen farkaserkölcs mély gyökeret vert. Navrátil tlz esztendő alatt sem lett munkássá — habár a legszorgalmasabbak közé tartozott. Nem tudott megszabadulni attól, amit mint üzlettulajdonos — szénkereskedése volt — magába szívott, és amit ml kapitalista erkölcsnek nevezünk. Két és fél évi szabadságvesztésre, polgári jogainak öt és tél évi elvesztésére, valamint vagyonelkobzásra Ítélték. — Harácsoló ... — jegyezte meg egyik munkatársa. — Többet is adhattak volna neki. Néhány évtizezreddel ezelőtt ősünk, a majomember felragadott egy husángot és addig csépelt vele egy nagy fülű, méla csacsit, amíg az megengedte, hogy felmásszon a hátára. Ezután vállalkozószellemü és találékony ősünk egy lépést sem tett gyalogosan, mindenüvé szamárháton járt. Bár az állat nem biztos, hogy csacsi volt — sőt valószínűbb, hogy nem az volt — ez csak feltevés, \mindenesetre bizonyos, hogy az ember ezen tettével kezdte meg azóta is folyó, tudatos küzdelmét a természettel. Hangsúlyozom, hogy tudatos küzdelmét, mert azelőtt íj harcolt 5 szegény, ösztönösen, mint minden élőlény, amelyet az életösztön örült kapálódzásra kényszerít, amely nem akar elpusztulni. De ez a mozdulat ... ahogy felkakapaszkodott, ahogy feltornászta magát az ösesacsi (pontosabb ismeretek híján maradjon csak csacsi) hátára, harcában az első győzelmet jelentette, ezzel a mozdulattal egy kicsit a természet hátára is Jelkapaszkodott. Bizony, ősünk, a majomember ekkor elmondhatta magáról: én, mint egy a sok állatfajta közül, miután eszesebb és intelligensebb vagyok, mint a többiek, miután képes vagyok gondolkozni, íme szolgálatomba állítok más, alacsonyabb rendű lényeket! Kötelesek engem szolgálni, mert • én ember vagyok! Különben a múlt társadalmak uralkodóosztályai is ebben a szellemben gondolkoztak, csak ők a megkülönböztetést emberekkel szemben alkalmazták, ami ugye legalábbis furcsa dolog és nehezen indokolható. Kötelesek szolgálni, mert ők nem gondolkoznak, ösztönéletet élnek, én pedig a szellemi életet is ismerem, amelyhez ók nem konyítanak. Mert ha ez a szamár eszesebb '.enne mint én, akkor ö ült volna az én nyákomba! Az ősember és az őscsacsi első útja óta sokféle állatot nyergelt meg az ember. Később a kultúrember egészen elhagyta az állatokat — gyengéknek bizonyultak a számára — és nagyobb er&k után nézett. A bömbölve zuhogó vízesések, a méltóságosan hömpölygő, vaderejű folyók, a föld bányakincse kötötték le figyelmét. Ma az atomoknál tartunk és a mű koránt sincs még befejezve! A perspektívák úgy látszik végtelenek és a legutolsó lehetőséget a legnagyobb fantaszta sem láthatja előre. Jó visszanézni az őskorszakba, wsszagondolni a majomemberre és az ösosacsira, jó megmosolyogni ,/nodern" változataik groteszk képét. Mert a jóvö tisztánlátásához a múlt komikus vonásainak a felismerése adja a legszilárdabb ala-Poka t -duba-Igen, adhattak volna, de az üzem dolgozói, aldk Ítélkeztek felette, a legalacsonyabb büntetést alkalmazták, mivel beismerő vallomását, valamint azt, hogy eddig rendes, dolgozó emberekhez méltó életet folytatott, enyhítő körülménynek számították. A munkásokat nagyon megrázta az eset, mivel Itt egy számukra hihetetlen dolognak voltak tanúi. Rám ls rossz hatással volt az ügy, de nem lepődtem meg, amikor az Ítélet kihirdetése után az egyik munkás azt kérdezte a bírótól, hogy ml lesz az elitéit kislányával', hisz a szegény szerencsétlen nem tehet semmiről. Megmagyarázták neki, hogy a vagyonelkobzás nem jelenti a létfenntartáshoz szükséges dolgok elkobzását, és hogy a dolgozó feleség rendes családi pótlékot kap a gyermekre. Az ítélet Igazságos volt. A vádlott belenyugodott. Amikor azonban a kislányát említették, elsírta magát: — Mikor én öt annyira szeretem — ismételgette. De ki hihetett neki a jelenlevők közül? Hiszen sosem tartozott közéjük! Es bár hegesztőként dolgozott, sosem vo(t férfi — csupán harácsoló! V. KÄNA (Qsaciikistovia
