A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

Igyszerü történet, öt egyszerű nőről . . . Igaz, hogy az egyik 1600 koronát Is megkeres havonta ... a másiknak nyolc pár cipőtől meg vagy harminc ruhától roskadozik a ruh&szekrénye ... a negyediknek és az ötödiknek a tanulás a fő paozsziója . . . dehát ml különös van ebben? Legfeljebb csak az, hogyha hűsz év/el ezelőtt Írom ezt a riportot, hét oiyan világ hazugjának kiáltanak kl, hogy Háry János is elbújhat mellettem! Mert hát az to öt nőm egytőlegy'9 — cigány! Dunaszerdahelyen, a baromfifeldolgozó üzem harmadik részlegében Ismerkedtem meg Ábrahám Herminnel, Sárközi Máriával, Oláh Rózsival, Bertók Rózsival meg Bertók Máriával. Ök öten „mellesztik'', tdlilazzák a vágóteremből a gőzkamrán keresztül Idekerülő szárnyas jószágokat. Könnyű volt hát beszédbe ereszkednem velük, mert, ha kezük villámgyorsan tépdesi is a kacsák és libák tollait, (főidényben 2000 jószágot is megkoppasztanak naponta!) a szájuk azért nincs lakatra zárva. Legfeljebb csak annyiban zavartam munkájukat, hogy néha-néha a könnyük ie belepottyant a kopasztóteknőbe, amikor kérdezösködésemre idézgetni kezdték gyermekkoruk emlékeit. — Látott már városvégi pérőt, nyomort okádó, szennyes cigánytai.yét? — kezdte a beszédet Ábrahám Hermin. — Ilyen szörnyű hely volt a pár éve likvidélt szerdahelyi peró ls, ahol éltem gyermekkoromban, kilenc testvéremmel c apámmal, anyámmal egyetlen szobában! Képzelje csak el az itteni „higiéniát", amikor egész télen keresztül jóformán az udvarra sem mehettünk, hiszen négyöt éves korunkig nem volt nekünk még egy pendelyünk sem! Két mostani munkatársam, Bertók Margit meg Olfih Rózsi azért járt ,<i csak két elemit, mert még „nagyobb lány korukban" sem volt mibe öltözniük. — Hát még a koplalás! — szól bele a-beszélgetésbe Sárközi Mária la. — Az volt még csak szörnyű ebben az időben! Voltak olyan napok, hogy megettük volna még a sárba esett penészes kenyérhéjat is! Neim egy esetre emlékszem, amikor az utcán keresgéltük össze a szalámi meg szalonnahéjakat, újy korgott a gyomrunk! Mert hát tudja meg, — fordult felém könmyázott szemekkel —, hiába akartak volna dolgozni a becsületesebb cigányemberek! Koszos cigány volt akkortájban minden c'gánynak a neve, legfeljebb csak a trágyakihordást bízták ránk. — Aztán meg jött a nyilas világ, az is csak „csupa jót" hozott! — oldódott meg a nyelve a szép Bertók Rózsinak is. — Képzelje el azt a sirást-rivást, amikor a csendőrök meg a nyilaslegények megszállták a péröt és összeszedték a cigánylányokat. Engem ls puskatussal nógattak ki azon a hajnalon, s azt mondták, munkára visznek. No, nem ls hazudtak, egyesen a ravensbrücki lágerben találtak számomra munkát. Hej, de vissza ls sírtam én mép a pérói nyomorúságot is akkortájban, mindaddig, amíg két évd répafőzelék-evés után meg nem léptem tülük! ...Egyszer volt, hol nem volt? Ö, ha csak mese lett volna! — Aztán elérkezett a felszabadulás napja is, és ránk, cigányokra ls elkezdett sütni a napocska! — vette vissza a szót Ábrahám Hermina Ismét. — Felépült a szerdahelyi gyár, feloszlatták a clgánypérót, munkát kaptunk ml Is! Ma a Dunaszerdahelyi Baromfifeldolgozó Üzem három részlegében sok a edgány származású munkésnő. Büszkén elmondhatom, nem ls vallottak szégyent velünk! Itt is, a hizlaló és vágó részlegben, a dolgozók több mint egyharmada cigánynő. S íme, az idei első negyedév jö munkájáért Ide került az jzomi vörös véndorzászló! Igaz, van ls ám miért dolgoznunk, ugye „brigádosok?" kacsint hamiskásan munkatársnőire. Csak Welsz Mihály üzemvezető irodájában derül kl, miért is csillogott oly büszkén az öt munkásnő szeme. — Május 7-én, mindjárt a reggeli órákban szembe tűnt nekem, hogy ma valahogyan túl sokat sugdolódnak Ábrahám Herminák. —' mesélte Welsz Mihály. — Azt hittem azonban, hogy szombati nap lévén, talán a kettős ünnepre szövögetnek terveket. Csak akkor lepődtem meg, amikor egy papír darabra Irkálni ls kezdtek valamit. Úgy tlz óra tájban aztán abba ls Sajtótáj ékoztatás hagyták a munkát, és azzai a kéréssel fordultak hozzám, menjek be velük egy kicsit az Irodámba. Cs'.k nem akarnak faképnél hagyni? — ijedtem meg furcsa viselkedésük miatt, s ők Íme, mivel rukkoltek elö: — Misi elvtárs (az egész üzem eképp becézget engem!), van-e jogunk, hogy megháláljuk az országnak azt, amit értünk, cigányokért tett az elmúlt években? — kérdezte Ábrahám Hermina. — Hát már hogyne lenne, — kaoagok fel megkönnyebbülten —, csak nem akarnak talán valami ajándéktárgyat venni az országnak? — Azt nem — mondja továbbra is megilletődött arccal a munkásasszony —, de ha mi még jobban dolgozunk, az üzemnek is jobb ez, s az államnak is hasznos Tudjuk, hogy négy munkacsoport küzd a szocialista munkabrigád elmért, sőt a tojásosok már el is nyertéle ezt a titulust, nem próbálkozhatnánk-e meg a Mellesztés közben Szezon idején 2000 baromfit vág nak <• vágóosztályon versennyel mi is? A mi munkánk úgyis egyik legfontosabb része a gyártásnak, vállalnánk, hogy a jövőben egyetlen reklamációt, sem kapunk a baromfi tisztítása és a toil minősége miatt. Aztán meg magánéletünkben is megmutatnánk, hogy ml ls lehetünk igazi szocialisták! Hát Igy alakult meg május 9-e tiszteletére ez a munkabrigád, s kaptak is olyan éljenzést a legközelebbi összüzetnl gyűlésen, hogy beleremegtek abba még a Kultúrház falai ls! Hogy az öttagú „Ábrahám" brigád minden tagja cigány származásúnő, az csak a véletlen szüleménye. Ha történetesen szlovák, vagy magyar nemzetiségű nők is dolgoztak volna ezen az osztályon, akkor biztosan ők is tagjai lennének, mert a Dunaszerdahelyi Baromfifeldolgozó Üzemben nem tesznek különbséget ember és ember között nemzetisége vagy bőrének szine szerint. NEUMANN JÄNOS A brigád egyik kötelezettségvállalása. a magánéletben ls tisztán és csinosan öltözködni