A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

Az alkotóműhely küszöbén Látogatás a moszkvai író-főiskolán A moszkvai Tverszkij boulevardon álló kétemeletes nemesi kúria már régen bevonult az orosz irodalomtörténetbe. Ebben a házban született másfél évszázaddal ezelőtt Alekszandr Gerceti. A nagy kritikus szülőháza azonban a legújabbkori szovjet irodalom történetétől sem választható el. Ebben az épületben tanult Jevgenyij Dóimatovszkij, Konsztantyin Szimonov, Szergej Mihalkov, Raszul Gamzatov, Viktor Rozov, Szilva Kaputikján és még sokan mások - a Szovjet írók Szövetségének több mint 300 jelenlegi tagja. Művi úton? Ebben a nevezetes épületben kapott ugyanis helyet két évtizeddel ezelőtt az írószövetség irodalmi főiskolája, amely megalapítójának, Maxim Gorkijnak nevét viseli. Irodalmi főiskola? Sokaknak már a puszta gondolattól is nyelvükre tolul a tiltakozó ellenérv: — Ugyan kérem! Hát lehet írókat csinálni, képezni? (Ugyanakkor ki vonná kétségbe a festőművészek, a zeneszerzők képzésének a lehetőségét és szükségességét?) Fel is tettem a kérdést Szergej Vasenvec professzornak, a főiskola alkotói tanszéke (vagy ahogy még nevezik: az irodalmi mesterség tanszéke) vezetőjének, mindjárt beszélgetésünk elején: — Lehet-e írókat csinálni, művi úton előállítani? Érződött, hogy nem először és nem is századszor válaszol erre a kérdésre: — Nem, írót sem „csinálni", sem művi úton előállítani nem lehet. Az íráshoz tehetség kell. De a tehetség kifejlesztését elősegíteni, gazdáját művelt emberré tenni — azt igenis lehet. És ez a mi feladatunk. 500 hallgató A Gorkij lirodalmi Főiskola tananyaga jórészt megegyezik az egyetem nyelv- és irodalomtudományi karáéval. Ezenfelül az „Író-növendékek" három éven át tanulnak külön költészet-, dráma- és prózaelméletet, s mind az öt évfolyamban he-" tenként egy napot alkotói (mesterségbeli) szemináriumon töltenek: külön-külön a költők, a prózaírók, a drámaírók, a kritikusok, és a fordítók. A szemináriumokon saját műveiket elemzik, vitatják meg. Az állandó szemináriumvezetők között olyan jeles irodalmárok vannak, mint Lev Osanyin, Nyikolaj Zamoskin, Lev Kasszil, Alekszandr Karcev, Viktor Rozov, Vlagyimir Pimenov, Kornyelij Zelinszkij. Gyakran hívják meg a hallgatók hosszabb beszélgetésre a szovjet irodalom legkiemelkedőbb mestereit is. A közelmúltban például Mihail Solohov és Leonyid Leonov beszélgetett el a leendő írókkal munkájáról, „műhelytitkairól". A főiskola nappali és levelező tagozatának jelenleg összesen 500 hallgatója van. Évente másfél-kétezren jelentkeznek (akik között természetesen mindig sok a javíthatatlan grafomániás, dilettáns) s közülük behívják a százötven legtehetségesebbnek látszót, s egyéni beszélgetések során, vizsgák segítségével végül is kiválasztják a leendő hallgatókat. — És mi a biztosíték, hogy mindből Író lesz? — Nincs rá biztosíték, noha a felvételi hibaszázalék a „selejt" elég kicsi — magyarázták meg a főiskola vezetői. De végeredményben úgysem írói diplomát adunk; az oklevelekben csak ez áll: „irodalmi munkás". Végzett hallgatóink nagy részét rendszerint újságírónak, lektornak helyezzük el, hiszen a fiatal írónak - mégha igen tehetséges is és közben felvették a Szövetségbe — szüksége-van fix állásra. A legenda folytatása A diplomát — akárcsak a többi főiskolán — az államvizsgák letétele és a szakdolgozat megvédése után kapják meg a hallgatók. Csakhogy a „szakdolgozat" itt költemény, regény vagy színdarab. Az idei tanév egyik legsikerültebb diplomamunkáját már a magyar olvasóközönség is ismeri. Anatolij Kuznyecov nyújtotta be, cime: A legenda folytatása. Érdekes a hallgatók kor szerinti megoszlása. Az elsőéves költők többsége 20-25 éves. (Ezt a mesterséget korán kell kezdeni" - jegyezte meg Vasencev professzor.) A drámaírók, a regényírók, a kritikusok rendszerint 25 — 35 éves korukban jelentkeznek felvételre. Ahhoz több élettapasztalat szükséges, később forr ki a tehetség. — Nemrégiben megjelent nálunk egy 18 éves kirgiz kolhozista fiú, egy egész paksaméta prózai kézirattal - mondja Vasences. - Rendkívüli tehetség, azonkívül művelt fiú, kitűnően ismeri a nyugati irodalmat, söt írásaiban egy kissé Hemingway-t utánozza. Mégis vissza kellett utasítanunk a felvételt a saját érdekében. Ha most bekerül a főiskolára, bizonyosan elrontjuk. Visszaküldtük a kolhozba, hadd szedjen fel meg egy kis élettapasztalatot. Két-három eszendö múlva akár vizsga nélkül is felvesszük. Megkértük a Kirgiz írószövetséget, hogy addig is kisérjék figyelemmel. A felvételhez legalább érettségi bizonyítvány szükséges, de vannak a hallgatók között egyetemet végzettek is. A főiskolán tanul (főként a levelezötagozaton) néhány orvos, mérnök, egy volt kolhozelnök, egy kereskedelmi főigazgatósági vezető és egy miniszterhelyettes. Levelező hallgatók szemináriuma Magam éppen a levelező hallgatók alkotói szemináriumára csöppentem be. Tizenkét fiatalember és két asszony ült a padokban. Valamennyien prózaírók, 25 — 35 évesek. Alekszej Karcev író, a szeminárium vezetője mellett egy szőke férfi ült a dobogón: Pjotr Karjakin V. éves hallgató. Az ő novellájáról folyt éppen a szó. Karjakin ipari tanuló volt, amikor kitört a háború, négy évet töltött a lövészárokban, kétszer megsebesült. Leszerelése után dolgozott építkezésen, volt függetlenített Komszomol funkcionárius, elvégezte a képzőművészeti főiskolát és most hivatásos szobrász Omszkban. Hét éve írogat, sőt £rá (Később elolvastam a Rózsa és a Vörös című novelláját, amelyről a szemináriumi vita folyt. Nem csehovi remekmű, de viszonylag kiforrott író munkája, feltétlenül megüti a vidéki irodalmi folyóiratok színvonalát.) Hasonló múlt áll a szeminárium többi részvevője mögött is. Jelenleg a legtöbbjük újságnál dolgozik (moszkvai, megyei, járási lapoknál), de eredetileg majdnem mind kétkezi munkások voltak. ...Közben folyik a vita. Szenvedélyesen és tárgyilagosan. Karcev jóformán csak irányítja a vitát, nem igen szól bele, csupán a végén mondja el a véleményét. Miközben a hallgatók beszélnek, hozzámhajol és röviden jellemzi őket. A szőke fiatalasszony, aki most védelmébe veszi Karjakin novellájának egyik mellékalakját, odesszai újságírónő. Amióta a főiskola hallgatója, négy regénye jelent meg, felvették az írószövetségbe és magánúton elvégezte az egyetemet is. A csonkakarú bajuszos férfi hadirokkant. Ügyvéd. Eddig még nem publikált nagyobb írásmüvet, de regénye, amelyet most fejez be, Karcev véleménye szerint igen jő. Majd gondolkozom . .. A következő felszólaló egy vékonyka, halkszavú, vidékiesen öltözött asszonyka, aki eddig egész idő alatt jegyezgetett. Néhány szóval fején találja a szöget. Tisztfeleség. Sokat utazott, sokat látott és kitűnően ír. Több novellája jelent már meg országos lapokban.) ... Mindenki elmondta véleményét a novelláról. Korjakiné a szó. Nem reagál külön az egyes megjegyzésekre, okfejtésekre, csak azt foglalja össze röviden, hogy mit akart a novellában ő elmondani és hogyan „vitte el" néhol a ceruza. - Majd gondolkozom még a megjegyzéseken — jelenti ki végül. - Egy-két apróságot talán kijavítok, de alapjában már nem akarok változtatni a novellán. Inkább a jövőben használom fel azokat a bíráló megjegyzéseket, amelyekkel egyetértek. Nincs ebben a válaszban semmi nagyképűség. Sőt, valószínűleg itt minden más reakció őszintétlenül hatott volna.. ä A szeminárium jó tíz perccel a csengetés után ér véget. A hallgatók indulnak kifelé, de még az ajtóban, az udvaron, az utcán is folytatódik a vita. Valamennyien az irodalom ihletett mestereivé akarnak válni. CSONTOS VILMOS Régi dal Csendjét teregette falunkra az este, — Hajh, rég volt, — hajh, rég volt. Felétek indultam, — te is jöttél szembe, — S az égbolt - az égbolt Csillagtengerré vált, ahogy össze értünk, — Be szép volt, — be szép volt, S az a csillag, melyre veled együtt léptünk, — Miénk volt, — miénk volt... Mi ketten ragyogtunk azon az éjszakán, — Mi égtünk, — mi égtünk... Hajnalban azután a csillag ajtaján — Kiléptünk — kiléptünk ... Bolyongtunk azóta egymás nyomát vesztve, — Mi vétkünk? — mi vétkünk? Pedig az a csillag kigyúl minden este, — Miértünk — miértünk ... 14