A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

a mtÉ 14 halottat fogad magiba nap-nap után a palaőci Ideggyógyintézet szürke, caukott kapuja. A taat 61, a azlv dobog, a száj beszél, a azem nevet vagy sfr, — de az értelem, a tündöklő emberi elme — kialudt... — Vajon van-e feltámadta? Ha valaki e temetőbe velem akar jönni, erőaltae meg a szivét! Elfogódottan lépegetek a virággal szegett kavicsos sétányon. Mellettem az intézet gondnoka, Héreghy elvtárs, és az üzembizottaég elnöke, Kardos elvtárs, aki egyben jö ápoló ls. Jóakaratú figyelmeztetésekkei látnak el. — Ne lepődjön meg semmin, vegyen mindent természetesnek. Izgatottan nézegetem a hűs gesztenyék alatt sétáló, szórakozó embereket. — Betegek ezek, vagy látogatók? , Megállunk egy vasráccsal elkülönített udvarrész előtt. Fehér köpenyes ápolók és Dr. Sulek orvos körül húsz-huszonöt beteg üldögél, varr, alszik, vagy réveteg szemekkel néz a végtelenbe. Benézünk a tiszta, hat-nyolcégyas szobákba. Példás rend mindenütt Az eflylk pavilon ajtaja előtt állunk. Csengetünk: kissé várni kell, a mlgnyflik az ajtó Itt ls rend van. Sehol egy porszem. Parkett, központi fűtés, mosdók, hófehér ágyak. Vlrégok. Néhány kép a folyosón ls függ. Éa: csend! Csend van. Kellemes meglepetés. A betegek éppen az ebédlőben ülnek. Otthoniasan, halkan beszélgetnek. Az ajtőnát S-né öl, a varr, varr. varr... Hajában papirvirágok díszlenek. Az ápolönő megszólítja ót — Hogy van S-né asszony? — Én K. Mária vagyok! — a nem S-né! — robban kl belőle a válasz. Nem vagyok S-né! A férjem elhagyott, elhagyott... a ráborul az ákom-bákomos foldozására. Egy két virág koppanva esik a kemény padlóra ... Megdöbbenve vizsgálom a zokogásában örvénylő világot, könnyében a sötét élet-tengert, amelynek fenekén ottlapul a gyilkos zátony; rajta a menhetetlen hajó... Vajon látja-e a partról, aki útnak indította? R. Anna szelíd, nyugodt asszonyka. Világoson beszél. 0 mér a gyógyulás útját járja. P. Erzsébet mér évek óta Itt van. Pedig okosan, érelmesen felelget kérdéseimre. Miért van hát Itt? — Ha még holnap ls olyan jó lesz, mint ma, holnapután sétálni mehet a többlekkel! A pillantása enyhül, s leül szépen. A lakat kattanása azonban újra kétségbeejti. — Elfedjen ki innen, drága doktor úr...!!! Kérdőn az orvosra nézek. Széttárja a karját, s halkan magyarázza, hogy ez a beteg érdekében és a gyógyulás reményében történik. A gyógyszerek csak néhány nap múlva kezdenek hatni annyira, hogy a beteg lecsillapodik, a akkor nyugodtan kiengedhetjük a többiek közé. A folyosó végén egy fiatal lányka üldögél. Tizenhét éves lehet. — Hogy hívnak kedves? — Margit — mondják helyette mások, mert ö csak néz' ránk csodálkozó szemével és nem érti emberi szavunkat. — Szegény lányka, — gondolom magamban részvéttel — meg kell halnod anélkül, hogy valaki megcsókolt volna ... — Hét van innen feltámadás?! — Van! Egy csoport férfi az udvaron labdázik. Hangoskodnak nevetnek. Ezek már újra érzik a fényt... - Egy csoport asszony Töth bácsival á kertészetben dolgozik. Kapálnak, gyomlálnak. Mér ezek is messze elhagytak a fekete mélységet. A szépen berendezett munkateripián pedig úgyérzem magam, mintha egy szabó-varró tanfolyamon lennék. Gyönyörű hotyoiáaok, dlszpámák kerülnek kl a fürge ujjak alól. Kilépünk az udvarra. Süt a nap, ragyog ránk az ég. Egy kis padra összegyűjtjük azokat, akik mér „holnap la hazamehetnek". Beszéljenek most ök. — Veréb Ferenc vagyok. Egy éve vagypk Itt. Ne csodálja senki, hogy Ide kerültem; szép tizenhét éves lányom öngyilkos lett, a feleségem pedig nem akar látni. Holnap már hazamehetnék, — de hova? •»• Hova? Rettenetes, kegyetlen az élet... Pedig az nem Igaz! Az élet szép, csak egye* emberek rosszak! A 39 éves V. Béla, szemlesütve mondja el, hogy őt a „jóbarátok pálinkája" meg a „lavorovlca" hozta ide. Két percre sikerült elkapnunk az Intézet főorvosát, dr. Koller Lászlót ls. — Ma éppen rendelő napunk volt, s igy délig sokan jöttek be hozzánk, akik kezelésre szorulnak — szabadkozik mosolyogva, mlg Molnár bácsival kiszemelünk neki egy árnyékos kerti lócét s leülünk. Az Intézet munkájáról s a kezelés módszeréről szeretnénk valamit megtudni. — Átlagosan 300 körül mozog a páciensek, száma. Sajnos csak négy orvos és harmincnyolc ápoló áll a betegek rendelkezésére. Kevesen vagyunk, mert egyelőre sokan idegenkednek a ml munkánktól. Korszerűsíteni, bővíteni kellene az intézetet. Még szebb, még barátságosabb környezetet akarunk teremteni. Betegeink elsóosztályú kosztot kapnak. Minden pavilonban ügyelünk a rendre, a betegek jő eUétéoára, gyógyításukra. — Melyik a legjobb gyógyítást módszer? — Amint látta, a csend, és a nyugalom. Ez ma már inkább szanatórium, mint a régi „ún. bolondok háza". A kényszerzubbony kiment a divatból. Helyette jó csillapítók, tablettáink vannak. A munkaterápia (- kertészet, kézimunka stb.) és a pszichoterápia, — (négyszemközt? beszélgetés, mozi, sport, stb.) a főorvosságunk. — És a türelem, — teszem hozzá elismerő, mosollyal. — Hát Igen ..., Türelem, türelem, éa ezerszer is 'türelem. — A doktor úrnak ml a megjegyzése erről a szomorú betegségről ? — Vannak, akik' születésüktől fogva betegek, s vannak akik lelki megrázkódtatás vagy káros szenvedélyek következtében omlanak össze. Ez utóbbiak nagyrészt gyógyíthatók, a mi mindent megteszünk a jó eredmény érdekében. Nincs nagyobb öröm számunkra, mintha valakit újra visszaadhatunk a boldog .életnek .., KOVÁCS ISTVÁN 5 — Sokan restelkednek, szégyenkeznek hazamenni, mert csúfolják, bántják őket„— szól klsáróm. Kegyetlenség ez, nagy kegyetlenség! Hiszen nemcsak ml gyógyítunk, a társadalom « gyógyít, ha türelemmel, megértéssel fore dul a betegek felé. — Jó Itt nekem — mondja az asszonyka. Gyermekeim gyakran eljönnek. Itt segítek a kertészetben a konyhán, az udvaron. Egy másik asszony sebhelyes térdét mutatja, ömlik belőle a szó. Bólogatunk, biztatjuk. Én Is vigasztalom. Vezetőim meg vannak velem elégedve. Aztán egy új betegnél állunk meg. Magas, hálóval beborított ágyban ül. Asszony. Harminc éves lehet. Fején fehér kendő. Felette a hélón aprócska fénylő lakat. Az élő koporsó lakatja. A kulcsa az orvosok és ápolók tudása, türelme, szive. Amint megpillantja NetoCnJ doktort, szlvettépő könyörgésbe kezd. — Engedjen kl drága doktor úr. engedjen kl drága doktor úr .. .1 A doktor éa Leslnszky ápolónő egy kicsit leengedik a hálót. Beszélnek hozzá, magyaráznak neki, megnyugtatják.