A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

Georgi Georgijevics Rjasszkij A küldött 1927 • olaj • Állami Tretyak'ov Galéria, Moszkva Az Októberi Forradalom győzelme után az új, felszabadult ember, a szocializmust épitő ember lett a szovjet festészet központi hőse. A művészek legfontosabb feladatévá tették, hogy a forradalom által kialakított és aktív társadalmi életet élő ember jellegzetes vonásait ábrázolják. Egyike azoknak a művészeknek, akiknek sikerült ezt a feladatot megoldani, volt Georg! Georgijevics Rjasszkij (1895-1952). Rjasszkij a moszkvai VHUTEMASZ-t - Felsőfokú Művészeti-Technikai Műhelyeket - látogatta. A húszas években csatlakozott a NOSZH - Üj Festő Egyesület - és az AHRR - Forradalmi Orosz Mflvészszövetség — csoportokhoz. Később a Szovjet Mflvészszövetség vezetői közé tartozott és a moszkvai Szurikov Művészeti Intézet tanára volt. 1949-ben kinevezték a Szovjet Képzőművészeti Akadémia rendes tagjává. Rjasszkij egyik legismertebb műve, „A küldött", azoknak a „tipizált" arcképeknek a nagy sorozatába tartozik, amelyeket a festő a húszas évek vége felé alkotott („Az elnöknő", ,,A nyomdásznő", munkásegyetem hallgatönője", „A sportolónő"). Ezeken a szovjet éra asszonyait mutatja be, akik a társadalom egyenjogú tagjai, a szocialista országépítés aktív résztvevői lettek. „A küldött" nyilván egy gyűlésen vesz részt. Fejét kissé hátravetve, nyugodtan, figyelmesen hallgatja az előadót. Az egész alakon büszke méltóság látszik, mely abból a tudatbői ered, hogy a szovjet ember ura lett az életnek szabad hazájában. „A jelölt"-et takarékos, de azért színdús palettával festette meg a művész; a lakonikus festészet a képen a pszichológiai tartalom egzakt értelmezésével párosul. W«C<« F. Spáíil felvétele. • •••• FRANCIS JAMMESI: A lain delel... A falu delel. Az arany légy föl s le szállva dong az ökrök szarva közt. Ha van benne örömöd, hát gyere, kimegyünk az egyhangú határba. i Hallod ? ... A kakas ... A harang ... A páva szöl. S a szamár is, messze, messze ... Feketén cikáz a fecske. Szalagként vonul a távoli nyárfasor. A moh-ette kút! Szivattyúja zörög, még mindig zörög, szaporán, mert az aranyhajú lány ezüst eső alá tartja fekete vödrét. A lány megy, s korsaja, ahogy lép, fiatal < arany fején csöndesen ring, a fején, amely olyan, mint barackvirágokon napozó méhe-raj. S itt a piac, a kék egekbe a sok ódon tető kék párát vetít; és a lusta ják alig, alig mozdulnak a remegő horizonton. Szabó Lőrinc fordítása