A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

alakot öltöttek, mint a Kaukázusban, akár pedig Anglia mai területén, Németország északi részein vagy éppen a Góbi-sivatagban. Nagyjából ugyanis ezek a neandervölgyi ősember elterjedésének határai, bár újabban Ausztrália, izolált kontinensén is találtak ősemberi leleteket és az amerikai szárazföldről, Floridából is jelentették az első lelőhelyet, amely a negyedkor emberének jégkorszak! állatokkal való egykorúságát kétségtelenül bizonyltja Amerika földjén. A neandervölgyi ember ugyanis a jékorszakot közvetlenül megelőző időkben, s a jégkorszak kegyetlenül zord éghajlati feltételei között élL A hideg elől barlangokba menekült — amelyeknek birtokáért véres harcokat kellett vívnia a barlangi medvével. Nyáron azonban szívesebben tanyázott künn a szabadban. Fegyvereit, szerszámait — dérdahegyeket, szakócákat, kaparókat — kovakőből pattintotta, de már csontból és fából is készítette. Ez az emberősünk tnár hordákban élt, egy-egy öregebb, tapasztalt vadász vezetésével, s így vándorolt Belső-Ázsia — az emberiség valószínű őshazája — felől, ahol egyre zordabbra fordult az éghajlat, nyugat felé. Milyen idős a togszú? A neandervölgyi típusú ősembermaradványok legprimitívebb képviselőjét 1921 szeptemberében találták meg Dél-Afrikában, Rhodézia földjén. A búvárok egybehangzó Ítélete szerint ez és az első gibraltári koponya a legősibb alakjai ennek az ősembertlpusnak. Nagyon meglepő az a tény, hogy a rhodéziai ősember fogai nagy fokban romlottak, sőt a foggyökerek körül gennyesedés nyomai is láthatók. Eddig azt hittük, hogy a fogszuvasodás csak a diluvium után, az újabb kőkorszakkal kezdi meg végzetes pályafutását az emberiség körében. Erre a véleményre az szolgáltatott alapot, hogy eddig egyetlen diluviális koponyán sem lehetett a fogak romlását biztosan megállapítani. Ezt a nézetet most meg kellett változtatni: a fogszú sokkal régibb keletű, mint hittük, s talán olyan idős, mint maga az emberiség. Talán a tűz használata, a meleg ételek élvezete ásta alá a fogak eüenállóképességét a fogszú okozójával szemben. Hozzá kell tennünk, hogy a fogszú nemcsak az ember rágőkészülékét rombolja: a gumósfogú őselefánton (Mastodon) és. a barlangi medvén aránylag gyakori, sőt a kréta-időszak egyik ősgyíkján (Mastodonsaurus giganteus) is megtalálták a nyomait. Füstölt ember-sonka Kraplna ősemberei képviselik a neandervölgyi faj egyik legősibb típusát, s a régebbi kőkorszakből ez a leggazdagabb ősembertemető. Kraplna városka Észak-Horvátországban fekszik. Itt végzett ásatásokat —. az egvik környékbeli barlangban — hat éven keresztül Gorjanovié-Kramberger zágrábi egyetemi tanár, s hozta napvilágra mintegy tíz egyén és sok állat csontmaradványait. Napfényre került néhány tűzhely is faszénnel, hamuval, megégett homokkal, csontokkal, és kőszerszámokkal. Ebből a kis barlangból a barlangi medvének több mint ezer csontdarabja. az ősbölénynek 103 foga, barnartíedve, farkas, mormota. nyest, hörcsög, ősló, vaddisznó, rötvad, őz, óriásgim és őstulok kerültek elő. ősembercsontoknak több mint félezer, részint ép, részint töredékes darabját sikerült feltárni. Ha a férfiak nem voltak vadászaton, a horda élete nappal a barlang előtt összpontosult Kannibál lakoma ősemberéknél A neandervölgyi ember Ép koponya egy sem akadt e sok csont között, sőt a többi embermaradvány is egytől egyig összevissza tördelve, főirepesztve került elő a kicsiny barlang üregéből, amiből Gorjanovic joggal arra következtetett, hogy az egész krapinai lelet őskori emberevők lakomájának a hulladéka. „Talán ezért oly kevés — mondja Lenhossék Mihály, a magyar ősemberkutatók nesztora — a csontok között a végtagcsont, mert az őskori kannibáloknak is meglehetett az a szokásuk, amelyet Klatsch a mostani emberevő fajokról ír le, hogy a karokat, lábakat nem fogyasztották el mindjárt, hanem füstölve magukkal vitték vándorlásukban." A szakácsművészet feltalálása Az ősemberek külturájának egyetlen ténye a tüzgerjesztés volt, amit — akárcsak a mai afrikai és polinéziai törzsek — gyorsan pörgetett kemény fapláca segítségével végeztek; no meg feltördelték a kemény kavicsokat és azoknak a darabjaiból otromba kőeszközöket szilánkoltak. Hol egy vaddisznó, hol egy vadcsikó, szarvasborjú, nyúl, fajd, vagy vízimadár, de valami mindig akadt az ősember konyhájára. A törzs a nappalokat a szabadban töltötte. Itt pattintgatta szét a folyókból hozott tüzkő-és kvarckavicsokat, hogy nagy üggyel-bajjal félig-meddig használható eszközöket készítsen belőlük. Nem nagyon ment ez a mesterség, s a munkának több volt a szemetje, mint s magja. Alig-alig sikerült egy-egy darabot féligmeddig használható ökölkővé vagy vaskos bőrvakaró pengévé Idomította. Nyomorúságos készség volt ez, s ha nem lettek volna fabunkók és hajítófák, bizony éhen koppant volna a szájuk az ősembereknek. A barlang előtt gyakran égett a tűz, és egyszer egy darab nyers lóhús a hamvadó parázsra pottyant. A megpörkölt hús sajátságos szaga megcsiklandozta a tűz mellett kucorgó vademberek orrát. Tetszett nekik a pecsenyeillat, s egyikük kikapva a parázson pirult húst a tűzből, azonmód beleharapott. A tüzes falat persze megégette a száját, s kínjában nagyot ordított, de a sült hús ize nagyon Ínyére volt, s ezért legközelebb újabb kísérletet tett a sütéssel, így kaptak rá lassanként a sülthúsevésre, s idővel megtanulták azt is, hogy a csontokban ievö velőt tűzön megolvasszák és kászopogassák. Nagy esemény, nagy haladás volt ez a primitív ősember életében. Ilyen dolgok hosszú idelq foglalkoztatták lapos homlokától nyomott agyát, mely bizony különösebb szellemi tevékenységre nem tette őt képessé. (Folytatjuk) Zdenék Burian rajzai Joggal állíthatjuk rőla, hogy ő a legnépszerűbb ősember. Könyvtárakat írtak már össze rőla, szerepel minden tankönyvben, alig van újságolvasó ember, aki ne hallotta volna a hírét. Száz év óta — mert akkor találták meg (1856-ban) Düsseldorf mellett, á Neander-patak völgyében a híres neandertáji ősembert — emlegetik a tudósok, és e száz év alatt bőséges anyaga gyűlt össze maradványainak Európa, sőt más világrészek minden részéből is, úgyhogy ma ez a legismertebb emberősünk. A neandervölgyi ősember neve voltaképpen csak gyűjtőneve sok-sok ősemberi csontmaradványnak, amelyek természetesen nem hajszálpontosan egyeznek meg egymással, csupán jellemző vonásaik, típusuk közös. Ez különben természetes is, ' ha meggondoljuk, hogy élő, környezetéhez mindig s mindenben alkalmazkodó szervezetek nyomaival állunk szemben, amelyek Dél-Afrika völgyeiben kétségkívül más Különösen nehéz volt a sora a neandervölgyi ősembernek télen, amely abban az időben sok-Cal hosszabb és zordabb volt, mint napjainkban Az ősember nemcsak kőből pattintotta a fegyvereit. A meaheovezett és pörkölt végű íahus&ng égdarab jő hajttödárda volt száméra