A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

nek: szedjem fel hamar a sátor­fámat. „Pompás napokat töltöttem Vár­gedén . .. Említésre méltó Kubinyi R. könyvtára, mely magában fog­lalja az angol, francia, német, olasz, s spanyol Irodalom reme­keit s csaknem az egész magyar irodalmat." — Igen, a másik kastély a Ku­binyi Rudolfé volt — mondja az út közepén egy feketehajú férfi, aki párhetes gyermekét tologatja, — Jöjjön utánam. Elég, ha megmutatja az irányt, — mondom neki. De látom, egy vak lóért nem adni, hogy éppen ő dicsekedhet el az idegennek a Petőfi-kastéllyal, tehát engedelme­sen követem. Kedvességéért leg­szívesebben megölelgetném. Míg Petőfire és „láng-szakállú" vendéglátójára gondolok, a közeli traktorállomás udvarán egy mun­kazubbonyos fiatalember a „Csau­csau, bamblnó" kezdetű dalt énekli. Az Ybl Miklós tervei szerint épült kastély ma az óvodának és a HNB-nek nyújt fedelet, össze­kötő részében ás hátsó szárnyában magánlakisok vannak. A feljárót, amit Izsó Miklós faragott, eltűn­tette az ldö vasfoga. Kísérőm és a lakók betessékel­nek az épületbe. Állok a szobában, melyben Petőfi 1845-ben a láng-szakállú Kublnyl angol és francia könyveit lapoz­gatta. A könyvek helyén, melyek közt a költő pompásan érezte ma­gát, takaréktűzhely, konyhaasztal áll, apró gyerekek játszanak. Bejárom a szobákat, felkapasz­kodom a hátsó feljáró lépcsőjén. Az egyik szobában különös dologra bukkanok: szűk, élesen kanyargó csigalépcső vezet a felső helyisé­gekbe. A lépcsőt vasból kovácsol­ták, s a helví ellök szerint a sze­mélyzet használca. Vajon melyik szobában gondolta 11 Petőfi „A. 3. emlékkönyvébe" elm i versét, melyoen ezt írja: „a kei tő királyi kép a világ tallér­jári ? Körüljárom a házat, az ifjú apa mindenütt követ, kisded gyereköt, a lakókra bízta. Elmondja, hogy felesége tanítónő, s hogy minden idevalósi ember büszke a helyboii Petőfi-emlékre. — Pestről is, Bratislavából is jártak már itt — mondja —, min­den oldalról lefényképezték ezt a kastélyt. Az utca felé eső szárnyat átala­kították, a szobákat födémes meny­nyezettel látták el. Az üveges tor­nácot régen lebontották. De a la­kószobák alacsony ajtói és a hátsó feljáró a régi állapotban vannak. Ezeket Petőfi Így látta, ahogy mi látjuk. Szótlanul állunk az udvaron, be­szédes kísérőm is elhallgatott. Hallgatunk, mint a levegő s mint a régi ház, melyben Petőfi járt. Az utcán futball-labda pattog, a legények a délutáni mérkőzésre készülődnek. * — A vlz tizenkét féle vegyi anyagot, főleg vasat és szénsavat tartalmaz — mondja Micsurda La­jos, a barátom, akit tizenkét évvel ezelőtt láttam utoljára. Véletlenül találkoztunk a fürdő faóriásal alatt. Kiderült, hogy itt nőtt fel a faluban. Barna ballon-nadrágot visel, vasalt inget, haja nedves és frissen fésült, látszik, hogy nőtlen ember még, s hogy a fürdőbe szép lányok járnak. — Most vizsgázó ipari tanulók A kastély hátsó feljárójának ablaka vannak Itt — mondja, s látom la a kékinges fiatalokat, éppen ebé­delni mennek. A közös emlékeket már feléb­resztettük, visszatesszük őket nyugvóhelyükre, s Lajos barátom körülvezet a fürdőn. Leginkább reumások, idegzsábások, vesebajo­sok látogatják a fürdőt, ezekre a betegségekre gyógyító hatása van a víznek. A park kissé gondozat­lan, kár pedig, mert a fák alá érdemes lenne padokat állítani, s a virágágyak Is rosszul festenek Igy üresen a szökőkúttal, mely nem működik. Az egyik vendéglő­ben nappali felszolgálás folyik, a másik esti mulató lett, miután pompásan átalakították. A díszes csillárok, a modern bárpult, a vö­rös függönyök büszke díszei a ki­csiny gyógyfürdőnek. A fürdőépü­letet is nemrég javították, hatásos látványt nyújt a dús lombok alatt. A park végében palatető alatt fénylik a forrás, körülötte bugy­ros asszonyok, bámész gyerekek várakoznak. Az udvaron ernyős asztalok van­nak, az egyiknél kártyáznak, a má­siknál ebédelnek. A nagy fák oly­kor susogni kezdenek s Illatos szellőt lebbentenek az ember ar­cába. , Lajos barátomtői megtudom, hogy a környékhez számos legenda fűződik. A legérdekesebb: a törö­kök el akarták vinni a falu ha­rangját, hogy ágyút öntsenek be­lőle — a gedölek éjnek évadján ki­vitték a harangot a közeli erdőbe, s leengedték egy mély kútba, ahol a pogányok nem találhattak reá. — A kút ma ls létezik — mondja a barátom. — Délután megnézhetjük. Kapok az alkalmon — szeretem a romantikát és szeretek árnyas erdőben, páfrányok közt barangol­ni. És hogy erőt gyűjtsünk, be­térünk a nappali vendéglőbe. * Tervem kútba esett, mint a ge­dői harang, a vihar miatt, mely váratlanul érkezett s jó ideje zeng­bong a fejünk fölött. A vendéglő előtt sárga patakok folynak, a sár egyre mélyebb, a felhők a fák te­tején hasalnak. Sebaj, mégis szép volt ez a nap. Emlékét nem vihar sötétje, hanem zsályák levele, vadgalambok hang­ja idézi fel majd előttem. A Kubinyl-kastély, melynek, egykor Petőfi Sándor vendége volt asárnap van és utazunk. Kel­lemes kimondani ezt a pár szöt. A táj és az Idő kinyílik előttünk, mint egy mesekönyv. Fut-fut a vonat — fékez, megáll. Ez itt a fürdő — Hodejov kúpele — Vár­gede. * A múlttal — a várdombbal, tö­rökök emlékével, sírokkal — vidá­man néz szembe a jelen. Alattam futballpálya van, persze néptelen, ilyenkor délelőtt, gyepén ludak sétálnak. A vérdomb külső olda-Az ásványvíz forrásnál lát lefaragták, értékes kavicsot nyernek belőle, melyből cement­blokkok készülnek. Idle látszik a hosszúkéményú, fekete masina, mely hajdan Iparvasút mozdonya lehetett, ma pedig a cement­készltő telep munkásait segíti, a gyomrában képződő gőz az őrlő­gépeket, futószalagokat hajtja. A telep szélén hosszú épület emel­kedik. Ott ls csend van, de csak holnap reggelig, amikor atléta­trikói emberek érkeznek majd s ház elé, s újra befütik az öreg mozdonyt. Lent az úton motprbicikll ber­reg, az állomásra sípolva robog be egy személyvonat. Petőfi lábnyomát kerestem az egykori Szabó-féle kastélyban. De helyette csak egy Igen öreg, be­teg asszonyt találtam a hüs falak közt, s három kis görbelábú ku­tyát, melyek az asszony ágyát őrzik. Az előszobában kitömött medvék, özszarvak, molyrágta ma­darak regélnek a kastély urairól, a régi életről. A kastély udvarén beszélgetek Sztriezsovszky elvtárssal, a szö­vetkezet kertészével. Az udvar az ő tulajdona, a gruppok helyén salétét, retket, káposztát, és ki­tűnő földiepret termel. Törpe gyü­mölcsfái külön lapra tartoznak, csak harmadévesek, s ágai máris nagyszerű termést Ígérnek. A zöld­ségágyak szálén rözsák és petú­niák nyílnak, a császárliliomok levelei már szárazak. A kertész dán módszerrel gondozza növé­nyeit, virágait. A gazda kedvesen marasztal, de az „UH Jegyzetek" sorai sürget-

Next

/
Oldalképek
Tartalom