A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-07 / 32. szám

avagy vita a művészetről helyre. Ám az éjszakai utca üres, kihalt volt. ,A rendőrség emberei jobban körülnéztek. Vérnyomokat fedeztek fel. A nyomok egy kapualjba vezettek, onnan a lift ajtóhoz, majd ismét feltűntek a negyedik emeleten Umberto Orsini színművész lakásának ajtaja előtt. Becsöngettek. A fürdőszobában egy öszszevert fiatal nőt találtak, aki több súlyos sebből vérzett, s a szeme alatt lila karika éktelenkedett. Kiderült, a támadó nem Orsini volt, hanem egy másik színész, Renato Salvatori (a Római lányokban szerepelt). Renato Salvatori és Rosella Falk vacsorázni készültek Orsini társaságában. Míg Orsinire vártak, összeszólalkoztak. Salvatori dühbe gurult, s összeverte a nőt, aki védekezésül körmeit használta. A két érdekelt azt állítja, hogy művészeti tárgyú vita zajlott le közöttük a római éjszakában. Képzeljük csak el, hogyan is „folyt" ez a bizonyos vita? Vitathatatlan, hogy Salvatori azért vágta szemen Rosellát, hogy tisztán lásson a vitás kérdésben. Nem kétséges, hogy Rosella körmeivel az igazságot akarta kikaparni Salvatori bőre alól. (Minden valószínűség szerint Orsini fürdőszobájába Rosella azért rohant fel, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Az izgatott, telefonáló nő pedig nem lehetett más, mint Thália - színművészet múzsája —, aki nem akarta, hogy két ily kiváló művész és vérmes vitatkozó miatta elvérezzen. A legvégső érv pedig: Salvatori azóta minden nap hatalmas virágcsokrot küld a sebeit gyógyítgató Rosella Falknak, (köztudomású, hogy a művészeti viták Rosella Falk művésznő a vita előtt Művészeti tárgyú kérdésekről sokféleképpen lehet vitatkozni. A filmművészettel kapcsolatban ml például — többek között a dolgozók filmfesztiváljának formáját valósítottuk meg. Ennek keretében az elmúlt napokban csak Bratislavában több mint 80 ezren nézték végig és vitatták. meg a bemutatásra került filmeket. Filmművészeink klubokban és lakásokban vitatkoznak a különböző művészeti irányzatokról. Olaszországban - mint egy cikkből értesültünk róla - Rosella Falk művésznő és Salvatori művész úr a vitás kérdések eldöntésének hathatósabb módszerét alkalmazta. A római rendőrségen felriasztották az éjjeli ügyeletest. A telefonba izgatott női hang lihegte bele, hogy a Via Tizianon — Róma egyik elegáns villanegyedének utcájában — egy férfi megtámadott egy nőt. Máris riadóautó száguldott a megadott eldöntésére — ha már a verekedés sem használt — mi sem alkalmasabb egy szép virágcsokornál. Egy percig sem kétséges, hogy mindezek után Rosella Falk rájön arra, hogy a kérdéses művészeti vitában Salvatori művész úr helyezkedett a helyes eszmei álláspontra. De azért — tudja az isten — valahogy mégsem szeretnék signor Salvatorival művészeti vitába bonyolódnil egy elhagyott római utcán. Az érvei túlságosan súlyosak. H. L. Salvatori művész úr a vita után — Jaj de édes kis szatyor! — rikkant rám bájos mosollyal a kassal nagypiac sarkán egy ballonkabátos néni. — Hálásan visszamosolygok. — Mondja, kedves, hol lehet «yet kapni? — Úgy küldték — mondom lelkesen. Épp a hatodik, aki ma megszólít a szatyor miatt. — Értem — mosolyog szélesre derüli arccal a néni. Siet tovább, kosara megmegreccsen a temérdek zöldség súlya alatl s úgy néz oldalán ballagó barátnőjére, hogy szinte szeméből olvasom ki a következő mondatot: „Fogadjunk, hogy külföldi!" Baj van ezzel a szatyorral. Feri bácsi gyártotta, kassai bácsikám, valamilyen gyár körül összeszedett színes, elhasznált műanyag hulladékokból. Nagy türelem, jó gyakorlati árzék és némi drót kellett hozzá — s a család nőtagja számára kész meglepetést jelentett. Hadd nézzenek a városlak! Hát néznek Is. — Mondja kérem, ez nylon? Egy másik: — Persze, ez biztos az az új anyag, az a kapril vagy mi! — Persze — törődöm bele én is. S máris ott áll egy Ismeretelen, óriási nagy szemifveget viselő hölgy. — Hol tetszett venni? Édes! — Messze — mondom kissé fáradtan, mint aki már unja a népszerűséget. A szatyor ugyanis nem Üres, és kezem e érzi a súlyát. Nem kellemes tartani, amíg az érdeklődők elmondják észrevételeiket. Már úgy nézik a szatyrot, mintha áramvonalas Buick kocsi lenne automatikus sebességváltóval, vagy helikopter, beépített fürdőszobával és televízlóval. A szemüvegesnek már tippje is van. — Svájci, ugye? Ott vannak ilyen dolgok. — Ez svájci neked? — mondja egy hosszú kiborotvált arcú férfi Ez? Fogadok, hogy Budapestről valő, ott cserélte ugye, az Ipari kiállításon valami sombreros argentínaival? (Cinkos mosoly: Csinos, olajbarna képű, kackiás bajszú caballero volt, ugye?) — Argentin — szól bele fölényesen egj aktatáskás, apró fekete asszony —, szépem! Kék-sárga az oldala. Hát nincs magának szeme? Svéd nemzeti viselet. — Nem Amerikából kapta? — teszi fel végre egyszerűen és nyíltan a kérdést a szemüveges nő? Végre szóhoz jutok. — Nem. Kazáról! (Kassát nevezem el így.) — Kazár . . . Kazár ... — próbálgatják a szót, ízlelgetik a vitatkozók. — Ahá — mondja a kis fekete nő és fölényesen néz, mint aki mindent tud s azzal indul. 'A szentüveges elismerően sóhajt. — Ja kérem, azok tudnak ilyesmit csinálni. Az Beludzslsztinban van, ugye? — Persze — mondom —, Kassán. Ebben a szép kis városban. A Dohány utcában. A szemüveges kedves mosollyal nyugtázza a vallomást. Aztán összenevetnek. — Van humora a póknak. Nagy fiú lehet! Viszem a külföldi kosarat s lelkem mélyén hálálkodom. íme, milyen egyszerűen elismerik az ember humorát! Elég hozzá egy beludzsisztáni kosár Kassáról, a Dohány utcából. Illés Bertalan Aki ismerte Gutát, az azt ls tudta, hogy ez a község nemcsak köztársaságunk leg nagyobb, de egyúttal legporosabb faluja is volt... Ezt az egészségtelen és kétségbeejtő állapotot változtatta meg a gútai utcákon tovagördülő új, hatalmas öntözőautó, melyet községünk lakossága kitörő örömmel fogadott. A lakosság megértette, hogy neki magának is hozzá kell járulnia a falu szépítéséhez. A házak előtt, járdák mellett, minden talpalatnyi szabad helyen virágágyakat varázsoltak elő. Így válik a gútaiak élete derűsebbé.