A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-24 / 4. szám

Az ember a világ tengelye A. P. Csphov 11860 I. 29 — 1904. VII 21 emlékpntMí Egy órám volt még a hajó indulásáig. A délelőtt folyamán bejártuk a Krimifélsziget déli csücskét. Láttam Livádiát, a Fecskefészket, kies sziklákat, cipruserdőket és megbámultam a végtelen tengert. Nagya, ez a bájos szőke diáklány ismerősöm ruganyos léptekkel vezet fel a domboldalra, egy régi kouottas emeletes házhoz — az A. P. Csehov múzeumhoz. Az ajtón szokványos réztábla. Rajta dőlt betűkkel a név: A. P. Csehov — a halhatatlanság névjegye. Benn a házban minden tárgy, az író emlékét őrzi, az íróasztal, az esőköpeny, egy réz csengettyű és az író orvosi műszerei. Ott van a pianino is, amelyen Rubinstein játszott, és ott vannak a barátok fényképei: Kuprin, Tolsztoj, Brunin, Gorkij és mások. . . A verandán vitatkozott Sztanyiszlavszkij és Nemirovics Dancsenko, ott próbálták a Sirályt, a Ványa bácsit a Moszkvai Művész Színház művészei. És itt születtek hírős novellái í<c A kalauz szereiét vállaló Nagya ásdiákos fontos:odással hadarja íl Csehov életraj:át, és utána kérlőn néz rám. Varia a dicséretet... !n gépiesen bólinok, majd szép izöke fején pihenetem meg tekinetemet, azután lillantásom lesikik karcsú nyakára, lomború mellére, lyen szőkeség leletett Anna is, az ,Anna a férj nya-.Л«'1 oi m l"l Г1 OoVlCMJ novella hósnője, vagy a „Három nővér' egyike. Az én kis Nagyám azonban mái öntudatos, szép, tiszta szovjet ember! Aztán elmosolyodom. Ha mostan Nagyi megkérdezné tőlem, hogy kit tegyek a; első helyre, Csehovot a drámaírót, vag; pedig Csehovöt a novellistát, bizony, bi zony zavarba jönnék. Ügy vélem, hogy Anton Pavlovics Cse hov életművét nem lehet megbontani mivel novellái és drámái szerves egysége alkotnak. A nagy író sokoldalúan ábrázol ta a XIX. század Oroszországának életét Egyszerű, sallangmentes nyelvvel örökí tette meg a szegény muzsikok (Parasztok Szakadékban) és mukások sanyarú sorsát kíméletlenül kipellengérezte a tunya, kép mutató és műveletlen nyárspolgárságot rámutatott a cári hivatalnokok nagyra vágyásának fonákságaira. Engesztelhetet len harcot folytatott az eltorzult oros élet - „elképesztő kicsinyességének rot hasztó hiárja ellen". Csehovnak sok kritikusa vetette szenére, hogy sohasem írt meg nagy témátat, sohasem oldott még nagy problémá<at. Am a nagy író bölcsen látta, hogy í nagy dolgok az apróknak az öszegezé;éből jönnek létre és művei végső tokon I vádirat alaposságával mutatnak rá egy •othadt társadalmi rend bűneire, "igaz igyan, hogy gyakran olyan nemtörődömléggel, mintha azt mondaná: Úgysem érlemes — hiszen senki sem érti meg. Csehov nagyon szerette Oroszországot, iorsán nagyon sokat gyötrődött, ám az gazságot és az embert még jobban szeette. Ezért nem tudott igazán víg töréneteket megírni, ezért hatnak müvei lyakran lehangolólag. Novelláinak hősei lókat tépelődnek, csak úgy mint szerzőjük, mi lesz hazájuk sorsa. És várják, ta nem is tudatosan, a megtisztító vihart, I forradalmat! Csehov hazaszeretetét a cári kormány ürcsán viszonozta. Gorkij egyik tanulnányában epés szavakkal írja: „Csehovot ilvasom. Ha nem halt volna meg tíz évszínűleg megölte volna őt a háború ... Visszagondoltam temetésére. Koporsdját valami zöldre mázolt vagon hozta haza - ajtaján nagy betűkkel díszelgett a felírás: »Osztrigák számára«. Nem csoda, hogy a pályaudvaron az író tiszteletére összegyűlt kis csoport tévedésből Keller tábornok Mandzsúriából hazaszállí-, tott koporsóját követte és nagyon csodálkozott azon, hogy Csehovot katonai zenekar hangjai mellett temetik." Ilyen volt az európai novellaírás nagymesterének az utolsó útja! Aztán megérintettem Nagya vállát. Mennünk kell. vár a hajó! Mégegyszer visszatekintettem az öreg házra, Csehov fanyar emberszeretetére gondoltam, Gorkijra, aki nagyon szerette Anton Pavlovicsot, és így írt róla: „Jó visszaemlékezni az ilyen emberre, ha eszedbe jut, életed mindjárt visszanyeri frissességét, világos értelmét." A hajósziréna búgása a búcsúzást jelentette. Egy forró kézszorítás, kendőlengetés és egy szőke leányfej beleveszett a távol kékjébe. Azóta sok víz folyt, le a Dunán, a k>s Nagyából is nagy lány lett, és emlékeimben nem egyszer jártam a ciprusfák őrizte jaltai házban . Ezekben a napokban ünnepeltük Csehov születésének szá-А. Р. Csehov háza Jaltán Ondra Lysohorsky: Ének a vörös pipacsról Lab földem ha kenyér bővében lesz egyszer, latomra, rímjére, ritmusára ismer, s miként idegenben arcot mosolyogtat, na Gszírava szene feiiyl és tüZt iGbOytat, épp úgy asztalunk is kenyérrel lesz áldott, mely más országoknak humuszán kalászlott, I hallal, mit más vizek ^^Dnja dajkált, gyümölccsel, mi pálmák .zöldje között tarkái lia majd mind e Kiég %sztalunk jÉiszíti, vendég a vendéget} víg körünkbe iiíti, iidvözletet hozva a^pessri^Hagból, cserében a Osztravából, ki emlékszik ajíkor, hogy mily ködben, jajba rőt pipacsként virult a dalom a bajban, amit a Beszkidek köves töldje érlelt. S hog.v az én időmben csupasz asztalt nézel a vájár, bús fejét öklébe temetve, sorsába bámulva, mint mély hegyüregbe. (Lah eredetiből fordított! Monoszlóy M. Dezső) Václav Hejna: Olvasó munkás (tintarajz). zadik évfordulóját. Nekrológ helyett régi emlékeket idézek fel. Nagyára emlékezem, a múzeumra és főleg az emberekre, akik életük legválságosabb napjaiban Csehov hőseit választották példaképül — mint Zoja Koszmogyemjanszka Asztrovot. és egyetlen gorkiji mondattal adózom a падгУ igazifiendó emlékének: „Az ember a világ tengelye." BARSI IMRE