A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-24 / 4. szám

vágóhíd sözókamrájában. Itt Gunár Sándor, a ELszáladt a tizenöt év. Nem futotta annyira, logy a Landorl gyerek megismerje a betűvetéssógor, a fömester, neki seglUa kis Jancsi, olvasás titkát. A mulasztás kettős. Jancsi csak kerülgette az Iskolát, és nem volt, aki megállította volna az ajtóban. Tizenegy gyerek. Pótolni lehet mindent. A várost építő kommunisták megtehetik. Tartoznak is ezzel a felszabadító szovjet katonáknak, és a maguk hősi halottainak. Tartoznak, mert íme, a másik barna fiú, a nem nagyobb Milán Gazsi sem került közelebbi ismeretségbe a betűvetés tudományával. Nézem a Gazsi gyerek munkahelyét. Téglagyár. Keresem Andaházi elvtársat, az üzemi szakszervezet elnökét — úgy mondták, őt keressem — de nem- találom a kemencék köriil. Éppen ürítés van. Ki tudja hová. merre futnak a jrissen égetett téglát amit Milan Gazsi tologat kifelé ötszáz korona havi keresetért, ami a nyári vagy az őszi idényben nyolcszázra is felszökhet. Csodálkozom a magas kéményen, és azon. hogy nincs üzemi iskoláztatás. Másféle dolgok is hiányoznak. Ha Gavrilov és Danilin szovjet elvtársak látnák, bizony megcsóválnák a fejüket. Több rendet követelnének a tizenöt év előtti városparancsnokság jogán. Többet! Bér az élet ezerszer többet adott már eddig is mindnyájunknak, mint amennyit remélhettünk. És adott hozzá munkakedvet is. Itt van egy másik kemencetakaritó fiatal, a tizenkiíencéves Dávid Marika. Négyéves volt: a szabadság hajnalán. Nem emlékszik semmire. A bombák, aknarobbanások nem hagytak szörnyű emlékét fülében, szívében Kassáról jött, ahogy mondja, mert a fizetés, amit ott kapott az apa zsebéből a vendéglőbe vándorolt. r>e nem hagyja magát ... Nem kallódik el az ember. Nem kallódhat. Aki a szocializmusban megleli a munka örömét, az eiiaiái az élei ét leltüéiiez. De »ok m^g a dolgunk. Rozsnyón is sok. hogy valóra váljon minden tervünk: hogy elvégezzük kötelességünket, amit ránk bízott a szabadság tizenöt esztendővel ezelőtt. Csáder László felvétele r»«!4 -• . ...... \ ím - i • * • sft í GYURCSO ISTVÁN: ének az őrtorony lábánál Csillag ég, lángol az esti hemányban: ezüst a köd a Pozsálő tetején -Itt lent az őrtorony homlokén lángban, lényben virágzik az örökös remény. Vörös a csillag: ötágú bíborán nem lakúinak meg a szikrázd jelek: végig a völgyön, túl a Berzehorkán, küldik, hozzánk, szórják az üzenetet. Vasbányák ölén nőttek Itt a hősök: s a harcok tüzében sok salak lehullt -Sorakozzunk lel most, mai regősök, ébredjen dalunkra életre * múlt. - Fehér - izzásig hevített kohókban iörr a vas, a szén. hogy acéifoiyókban fürdesse magát a Nap, ha ránk köszön Rozsnyói bányászok! Ezt a tényt köszönöm.