A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-12 / 24. szám

hallgatott, most meg nem állta, hogy meg ne kérdezze. — Mit gondolsz, kinek a birtoka ez itt köröttünk? í— Gondolom, Pálffyé. í— Igen, Pálffy birtoka volt. Susztov egy fél éven át türelmesen várt, míg alkalma lesz megtudni Pálffy esetének egyes részleteit, amelyek számára mindmáig ismeretlenek voltak. Most alkalom kínálkozott rá, s azért óvatosan megkérdezte: — Elfogták? Vatagin nem késett a felelettel. — Megszökött. Kiugrott az autóból — sebesülten kastélyába vonszolta magát, és sokáig itt rejtőzködött a boros pincében. .- Miért? — Hogy bizalmas emberei Svájcba segítsék. Onnan pedig Amerikába ment. Hisz annak az embernek nincs hazája. Volt intézője segített neki. Ö maga már nem tudott elmenekülni, de igazi lakáj módjára az utolsó pillanatig kiszolgálta urát, s biztonságos helyre segítette. Képzeld, mire nem képes a burzsoá ravasz osztály-ösztöne. Ez a dúsgazdag ember, nemzetközi kém és kiváló katonatiszt menekülése előtt az utolsó éjszakán előbújt rejtekhelyéről, s embereivel elpusztította a lószerszámokat, vetőgépeket, ekéket, nehogy a nép kezére jussanak. Susztov mindezzel nem elégedett meg. Szinte gyermekes kíváncsisággal könyörgött, az ezredesnek: — Kérem, mondjon el mindent —- mindent! — Ahogy parancsolod — mosolygott az ezredes — de mit kellene elmondanom? i— Kicsodák azok a diverzánsok? i— Ö, azok nagy állatok. Hitler nem rejtegette volna őket csak úgy ok nélkül már tíz évvel előbb. Az egyik Müldner volt, a titkos rendőrség dániai parancsnoka, a másik Bruno Kittel, a Gestapo egyik főnöke, a harmadik a te eseted — a szegedi hajóskapitány hasonmása. A negyedik az egy rettenetes ember volt, aki Lengyelországban végrehajtotta az AB akciót — azaz leölette a haladó értelmiségiek ezreit. — Ez volt az idegenvezető? — Igen, ő volt. Épp ö vezetett nyomra. Sokáig nem értettem, miért értékelik oly nagyra az albumot. Hiszen egyetlen egy ember hason-másának fényképeivel volt megtömve. Oktalanságnak látszott Kraft kartotékjaihoz hasonlítva. Mikor tudomást szereztem létezéséről, az album körüli hajszát nagyon titokzatosnak kezdtem tartani. Kiderült, hogy az egésznek az értelmét nem az összeesküvésben, hanem a hivatalnoki mentalitásban kell keresni. Kraft a kihallgatásánál ezt mondta az idegenvezetőről: — Ez Himmler bizalmasa volt. Gondold meg, ez a mániákus, aki második Nietschenek tartotta magát, csak hálás akart lenni gazdáihoz. Az album nem volt semmi egyébb, mint jelentés Himmler számára, mely az bizonyította, hogy kegyvesztett bizalmasát eltették láb alól. Ezért ölték meg az igazi idegenvezetőt, s Georgij Atanaszt. Micsoda szörnyeteg búvik ki a hivatalnokocskából. Susztov nem múló kíváncsiságával újra faggatni kezdte az ezredest. — Fontos akció volt? — A melleden csillogó kitüntetés után ítélve valóban az volt. — És hogy jött rá, hogy nemcsak a takonykór terjesztéséről van szó. — Épp ez volt a legnehezebb az egész dologban, s éppen azért, mert nem hamis nyomravezetéssel próbáltak félrevezetni, hanem a fő akciót egy másik diverzióval leplezték. Dehát éppen ez árulta el őket. Emlékszel a lótenyésztők és zsokék vallomására: Pállfy gyakran használt gumikesztyűt, jódtinktúrát, chlóros oldatot. Mindez csak kellék volt, hogy gyanút ébreszen és félrevezessen. Az volt a legfontosabb Páll'fy számára, hogy Ordinceva gyakori utazásait a gróf igazi céljainak leplezéseként fogjuk fel, holott éppen megfordítva állt a dolog. t— Mégis hogy jött rá? — Szegete ütött fejembe a kérdés, miért van szükség a takonykór terjesztéséhez a rádióüzenetekre? Itt valami nem volt rendjén. Aztán minek keresték az albumot Milocska lakásán? Miért ölték meg Georgijevet? Vladko mester adta a legjobb útbaigazítást. Annak idején megemlítette, hogy Kraft a lótenyésztés története előtt tanulmányt írt az emberi arc asszimetriájáról. Akkor mindent megértettem. Kraft úgy intézte a dolgot, hogy maga Ordinceva sem tudott semmit igazi céljairól. Azt sem tudta, hogy Himmler szolgálatában van. Mikor Pálffy olyan fényképeket adogatott neki, melyek semmiképp nem hasonlítottak szerencsétlen vőlegényéhez, csak vállat vont. Hiszen Pálffy jobban tudja, mit kell tennie. Sejtette ugyan, hogy díszletként használják fel valami homályos ügyhöz. Ő egyszerűen szerette Pálffyt, s ez elég volt számára. Lelkileg kiegyensúlyozatlan nő létére a végén még meg is kedvelte a folytonos utazgatást, mert meddő életének valami látszólagos célt adott. A fordítások révén irodalmi ambíciók támadtak benne, s asszonyi kíváncsisága is segítette, hogy rendkívül pontos jellemzéseket tudott adni a kiszemelt áldozatokról. Mindezt egy narkomániákus megszálottságával és áldozatosságával cselekedte. Mikor megtalálták már az eljövendő földalatti mozgalom vezéreinek hasonmáséit, Kraft és Pállfy elhatározta, hogy Ordincevát elteszik láb alól. Vajon takonykóros fertőzésébe belehalt-e vagy Pálffy lőtte aíjyon Bukarestben, azt nem sikerült megállapítani. — Még valamit bem értek? — szakította félbe Susztov Vatagin elbeszélését. — Ki őrizte a kartotékgyűjteményt, míg Kraft Szófiában garázdálkodott? — Bánátban eíjy megbízható emberük volt, aki nemcsak a kartotékgyüjteményt őrizte, de rádióüzeneteket váltott Pálffyval és Krafttal, mi több megadta a hívójelet a német repülőterekre is, moly alkalmas időben a kívánt helyre szállította az emberordasokat. — Ezredes elvtárs úgy beszél, mintha legalább négy esztendeig maga is Bánátban élt volna. — Dehogy is! Egyszerűen rajtakaptuk azt az embert. Egy verseci vaskereskedő volt. Az utóbbi időben a temetőőr kunyhójában rejtőzködött... A szántóföldön a szikkadó barázdák között egy magvető alakját pillantották meg. Nagymessziről látszott magas alakja, ahogy ott lépdelt bátran a tegnapi harcmezőn. Hirtelen lehajolt, s egy követ emelt föl a barázdából, s félredobta a mezsgyére. Aztán űjra kilépett és jobbiával marékszám hintette a magot magaelőtt a dús televénybe. Az ezredes még egyszer visszapillantott a magvetőre, s aztán megérintette Susztov karját: - Adj több gázt! Vége VERES JÁNOS: Tavaszi vers Haragos szél fut a mezőnek, s a füvek mégis nőnek, nőnek .,. Kapaszkodnak a barna röghöz, melyet hajnalban harmat öntöz. — Mikor a testén gyöngy ragyog, a fűszál halkan mosolyog. Olyankor csönd van, víg rigó hirdeti csak, hogy élni jó. -Haragos szél dől a határnak, a vetés fölött varjak járnak. Smaragd hullámzás, selymes tenger ölelkezik az ég-peremmel. A füvek egymás mellé állnak, így felelnek a széi dalának. A földön rózsa is terem, szédítő, mint a szerelem, liliom, fehér, mint a hó, — s mind hamar holttá változó, alig láttad meg, s elfogyott, elhervadt, semmivé kopott. Minden oly rövid-életű, de vígan hullámzik a fű. Sáncparton állok, fúj a szél, az égen tágas tavasz él, — élet s halál küzd szívemen, láthatatlanul s véresen. S mint versem, olyan egyszerű, hogy mindig él és rió a fű. NAGY OLIVÉR: Cseresznye Ropogós húsát együtt haraptuk, te meg én: Szende lány voltál, én meg szép-tevő víg legény. Múltak az évek, cseresznyék értek szaporán — elment a legény s elment véle a barna lány. Kacajuk itt cseng, még itt kísért a fa alatt - . ' ők már elmentek... dobbant a lábuk, elszaladt. Ropogós húsú piros cseresznye, ne keresd, hol az a szép lány, és a szerelme merre ment. Őszül a hajam s őszülő pái^mi ölelem — cseresznyét szedek, azzal lepem meg gyermekem. 13