A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-12 / 24. szám

Munkásszínjátszásunk hagyományaiból II. A „Csokoládé" a bratislavai Vörös Barátság előadásában Mint előző cikkünkben említettük, a munkásszínjátszás egyszerűbb formája a kb. egy felvonásnyi terjedelmű jelenet volt, amely egy-egy alkalomra készült, s közvetlen segítséget nyújtott a napi agitációnak. Most bemutatunk egy egész estét betöltő színielőadást, amely már nemcsak a puszta agitáció, hanem a művészi igényesség szempontjából is megállta a helyét, s a szlovenszkói munkásszínjátszás 1945 előtti szakaszának kiemelkedő állomását képezi. A színdarabot, Taraszov-Rogyionov szovjet író regényének dramatizált változatát, a Vörös Barátság az ifjúmunkások és a féllegális sarlósok kulturális szervezete mutatta be 1933. március 19-én a bratislavai Atlon (ma Praha) mozi helyiségében. — A Vörös Barátság kultúrcsoportja 1931-ben alakult. Ének- és szavalókórusa rövidesen nagy népszerűségre tett szert Bratislava munkássága előtt. A Vörös Barátság tagjai elösorban az ifjúmunkások közül verbuválódtak, akik a mindennapi robot után végezték lelkesítő és hivatástudattal járó feladataikat. Vezetőik osztályharcos írók és művészek voltak, akik a mozgalomba komoly színvonalat és művészi követelményeket vittek. E kedvező feltételek mellett is azonban közel két esztendő szívós munkájának kellett eltelnie, míg az első színielőadással dobogóra léphettek. A csoport nem véletlenül tűzte műsorára Taraszov-Rogyionov regényének drámai változatát. A Csokoládé, melynek magyar fordítását 1930-ban adta ki Párizsban a Monde kiadóvállalat, ezekben az években Szlovenszkón már ismert műnek számított, igen mély, maradandó hatást gyakorolt a munkásolvasókra. A regény azóta sajnos nem ért meg több kiadást, ezért néhány sorban szükségesnek látszik felvázolni tartalmát. Az intervenciók éveiben lejátszódó mű főhőse: Zuavin, a Cseka városi szervének vezetője. Egy kihallgatás alkalmával megsajnálja Jelena Walzot, aki elpanaszolja neki színésznői múltjának megaláztatásait és kiszolgáltatottságát. Zugyin munkát ad a lánynak a Csekában, hogy önálló munkájára támaszkodva hátat tudjon fordítani múltjának. A volt ballerina azonban csak külsőleg változik meg. Lakásán továbbra is fogadja Eduárdot, az angol hírszolgálat emberét, aki ajándékul női harisnyával és nagymenynyiségü csokoládéval „viszonozza" Walz „kedvességét". — A színésznő meg akarja szilárdítani a Csekában betöltött pozícióját. Barátságot színlel Liza, Zugyin felesége iránt, s megajándékozza egy, a barátjától kapott harisnyával és némi csokoládéval. A férjnek viszont szerelmi ajánlatot tesz a hivatalban, az azonban becsületesen visszautasítja. A hir ennek ellenére szárnyra kell: a városban beszélni kezdenek állítólagos viszonyukról, s a munkásság elfordul régi vezetőjétől. A helyzet akkor válik kritikussá, amikor Walz, pozíciójával visszaélve, Zugyin nevében tekintélyes menyiségű aranyat zsarol ki egy volt ékszerész családjától. Az ügyét rendkívüli bizottság tárgyalja. Leszögezik, hogy Zugyin komoly mértékben hibázott, amikor jó szívére hallgatva oda nem való elemet vitt be a Csekába, s munkája közben elmulasztotta a szükséges ellenőrzést. Hibája ugyan nem megbocsáthatatlan, de az akkori helyzetben, amikor a város, ill. a munkástömegek megtartása vagy elvesztése múlik igazságszolgáltatásán — fájdalommal ugyan, de egyhangúan halálra ítélik. Vizsgálati fogsága alatt maga Zugyin is rájön ballépése visszavonhatatlan következményeire, s belátja, hogy kivégzése, amely a város és a munkáshatalom további fennmaradását eredményezi, szükségszerű és elkerülhetetlen. A regény a maga sajátos líraiságával, s könyörtelen történelmi logikájával igen hatásosan mutatta be a bolsevik párt összeforrottságat a néppel, s tagjainak áldozatkészségét, a munkásosztály ügyéhez való tántoríthatatlan hűségét. Valószínű, hogy a regénynek ezek a tulajdonságai vezették Hábsr Zoltánt, a lévai kultúrcsoport vezetőjét, a regény dramatizálására és megrendezésére. Héber szövege sajnos ma már e'veszettnek tekinthető, úgyhogy az előadásról csupán a részvevők visszaemlékezéseiből és az Üt 1933. évfolyamából értesülhetünk. (Proletárszínpad Pozsonyban. 2. sz.) — A névtelen cikk Háber Zoltánon kívül megemlékezik a darab többi szellemi előkészítőiről is, igy Rossmann Zdenko mérnökről, a modern díszletek elkészítőjéről, Weiner Imréről, valamint Reichental Ferencről, az előadás plakátjának festőjéről. A rövid kis tudósítás soraiból, ha hézagosan is, de eléggé határozott körvonalakban bontakoznak ki előttünk az előadás részletei; Az Atlon mozit zsúfolásig megtöltötték Bratislava és a külvárosok proletárjai. A felgördülő függöny mögül a Vörös Barátság hatvantagú szavalókórusa köszöntötte a közönséget, s az előadást Kassák Lajos Mesteremberek c. monumentális hatású kórus-versével vezették be: „Mi nem vagyunk tudósok, sem méla, aranyszájú papok ... Tegnap még sírtunk és holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század ..." Az előadást nagyvonalú rendezés és a legkorszerűbb színpadtechnika jellemzi. „A színpadon modern csöbútorok, egyszerű szimbólumok (jelzések), tiszta felületek — olvassuk Az Üt említett ismertetőjében — hogy semmi se vonja el a figyelmet a szöveg forradalmi mélységeitől." Az előadás külön érdekességei az egyes jelenetek közötti mozgó árnyképek, amelyek változatossá és hatásossá teszik a darab kifejezésmódját. (Weiner Imre munkája). — A szereplök — bratislavai ifjúmunkások „önmaguk egyszerűségét és harcos mondanivalóját adják a színpadról." A modern, mondhatni avantgard formák játékukon és a darab cselekményén keresztül "osztályharcos szellemmel és tartalommal ötvöződnek egybe. „A darab agitációs értelme: a forradalmi fegyelem és osztályszolidaritás megrázóan emberi mélységű propagandája nem tévesztette el hatását" — írja előbbi forrásunk az est osztatlan sikeréről. Mi sem jellemzőbb erre, mint az, hogy az egyszeri előadásra tervezett programot a központon kívül a ligetfalusi edénygyár kantinjában és a főrévi munkásotthonban is meg kellett ismételni. A kitűnően sikerült előadás nemcsak a Vörös Barátság, hanem az egész felszabadulás előtti munkásszínjátszás kitörölhetetlen emlékű fegyverténye marad Szlovákiában. BOTKA FERENC A kilencven évvel ezelőtt elhunyt Charles Dickens az angol kapitalizmus felvirágzásának korában élt. Abban a korszakban, amelyben egyik regényhösének szavai szerint „a tőkések valóságos aranyhegyeket halmoztak fel a dolgozó milliók verítékéből s ezek a dolgozó milliók egyre szegényebbekké lettek a kíméletlen kizsákmányolás következtében." Magának Dickensnek módjában volt saját keserves tapasztaltaiból megismerni ezeket a viszonyokat. Apja vidéki kishivatalnok volt, és kilenctagú családját igen nehezen tudta eltartani. Vidékről Londonba költözve teljesen tönkrejutott, és az adósok börtönébe került. A tizenkét éves Károly ekkor kénytelen volt foglalkozást vállalni egy gyárban mint inas. Pár év múlva egy kissé javult a család helyzete és akkor rövid ideig megint iskolába járt, de a család újabb nehézségei hamarosan arra kényszerítették, hogy ismét kenyérkeresethez lásson. Ügyvédi irnokság és riporteri működés után — miközben szabad idejében szorgalmasan foglalkozott Dickens, a irodalmi tanulmányokkal — irogatni kezdett. Kitűnően ismerte a nagyváros, London népét és élete minden viszonylatát s éles megfigyelő tehetségén keresztül ez lett írói működésének igaz forrása. Az olvasók szívesen fogadták már első önálló müvét a Vázlatok a mindennapi életről című könyvét, amelyben a maga megkapó humorával felvonultatja a londoni utcák, színházak, a boltok, a zálogházak, a fogház, a Themze parti kikötök, a bérkocsi-állomások életét. Még nagyobb sikert aratott első nagyszabású humoros regényével a Pickwick klubbal. Ettől kezdve megjelent regényeivel egyre nagyobb népszerűségre tett szert nemcsak hazájában, hanem az egész világ művelt olvasóközönsége körében. Munkái nagy részét a világ minden művelt nyelvére lefordították. Hatása meglátszik a legtöbb európai nép 19. századi prózairodalmán. szív írója Kortársai közül Marx az angol realistákról szólva így írt róla: „Az angol regényírók mostani ragyogó iskolája (köztük Dickens) szemléltető és meggyőző leírásaival a burzsoázia minden rétegét ábrázolta és ezzel több politikai és szociális igazságot leplezett le a világ előtt, mint valamennyi hivatásos politikus, közíró és moralista együttvéve." És ma is úgy érezzük, hogy Dickens regényeinek egyik föérdeme éppen ez a kritikai felfogás, amellyel leleplezi az angol burzsoáziát és a burzsoá állam intézményeit. Bemutatja regényeiben kora angol társadalmának minden hibáját és baját: a magániskolázásnak ostoba kegyetlenkedéseit, az elhagyott árva gyermekek keserves sorsát a dologházakban, a bajba került eladósodottak szomorú helyzetét az adósok börtönében, az örökséghajhászók embertelen mesterkedéseit, a kertelési hivatalnak csúfolt legfelsőbb ellenőrzési hivatal huzavonáját, amely csak arra szolgál, hogy megnehezítse a dolgozók életét. Ezeket mind támadja műveiben. A maga korában nem annyira müveinek ez a támadó és leleplező irányzata tette népszerűvé hanem inkább mély érzelmessége és humora, az, hogy valósággal szívéből írt. Több mint ezer regényalakot teremtett, köztük örökkön élőket, s ezeknek sorsát végig a maga érzéseivel kísérte. Legmélyebb részvéttel és rokonszenvvel ír a jókról és haraggal, ellenszenvvel a gonoszakról. Ezt a szeretetét, gyűlöletét, a maga egész gazdag érzelmi világát foglalta bele nagyszerűen minden történetébe. A bírálók műveiben és életfelfogásában sok fogyatékosságot, elnagyoltságot, bőbeszédűséget, sót forradalomellenességet is találhatnak, de egyet meg nem tagadhatnak tőle: azt, hogy minden története szívhez szólóan kedves és mély humanizmusával, életteljességével bőven kárpótolja az olvasót. MAYER IMRE u