A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 3. szám

K Irodalmi modernség Az igazi író és az igazi művész min­dig modernségre törekedett. Mást akart, mint elődei. De ezt a mást csak akkor érte el, ha a saját korát tudta megmutatni. Vannak bizonyos kérdések, amelyekre az elmúlt idők művészei nem felelhetnek a jelenkor emberének. A modern író azért modern, mert a sa­ját korában él, a saját kortársaihoz szól, a saját koruk égető nagy kérdéseiről. A modernség tehát elsősorban és min­denekelőtt tartalmi jellegű. Arról van szó, hogy az élet szakadat­lanul megújul. Ezt a szakadatlan meg­újulást — irodalmi vetületét illetően — csak egy szakadatlanul megújuló, iroda­lom képes ábrázolni. Túlzás-e tehát azt állitani, hogy végső fokon a szocialista­realista irodalom a legmodernebb, mert csak ez a pártos, kombattáns módszer teszi képessé az írót a valóság hiteles ábrázolására! El, ne feledjük, a szocia­lista-realista irodalom, mint legmoder­nebb irodalom, felmarkol az életből min­dent, ami lényeges. Ez a valóban modern irodalom elkerüli a fekete-fehér ábrázo­lásmód hibáit. Csak ott fehér vagy fe­kete, ahol ez szükséges, és csak olyan mértékben, ami feltétele a valóság igazi ábrázolásának. Nincs recept a lehetséges arányokra. De az író mégsem téved, ha résztvesz a küzdelemben. Ha viszont ö maga is ott van a „fronton", akkor a jelen kavargása a számára nem lesz ér­telmetlen, s nem merül ködbe előtte a jelenből a jövőbe vezető út sem. Mind­ez ideológiai biztonságot tételez fel. Fontos ez, mert nélküle nincs írói bá­torság sem. A„MODERNEK" nem ezt akarják, ha­nem valami mást. Ezért hallgat­nak a pozitív hős kérdéseiről is. A szo­cialista-realista irodalom aligha képzel­hető el pozitív hősök nélkül. A pozitív hős a legmodernebb ember. Naponként előttünk születik meg csodálatos tettei­ben. Mégsem idealizált, gáncsnélküli lovag ő. Nem lebeg a feje felett a szen­tek glóriája. Erényeiben és hibáiban egyaránt ember. Üj ember, modern em­ber. Olyasvalaki, akiben van jó is, és akiben az ellentmondásos tulajdonságok szakadatlanul viaskodnak. így halad elő­re, nekilódulva, visszatántorodva, mégis folyton előre. Ez a pozitív hős, azért mo­dern ember, mert más, mint a tegnapi. Más érzelmek fűtik, más az erkölcse, mások a céljai és az eszközei, új, fejlet­tebb, bonyolultabb a kapcsolata a világ-' gal: harcoló és győzedelmeskedő. Amodern irodalom hősei modern em­berek. De lehet-e a modern hős prototípusa más, mint a nép fia? Lehet­séges-e a modern hőst természetes bá­zisa nélkül ábrázolni? A modern, kom­battáns ember természetes bázisa a nép. A negativ hős szembeszáll a néppel, de a nép nélkül ö sem ábrázolható. Az iró alkotómunkájának eredményessége, mo­dernsége attól függ tehát, képes-e ele­ven kapcsolatot teremtene a néppel? Mondanivalója, stílusa, hite, erkölcse, ereje, célja, eredetisége — mind-mind azon múlik, mennyire őszinte, igaz és harcos a kapcsolata a néppel. Az más kérdés, hogy a modern író mást ért a nép fogalmán nálunk ma, mint amit azelőtt értettek. Nem passzív, szenvedő, tehetet­len massza többé a nép, amelyet érde­keivel ellentétes erők lökdösnek iÜe-oda. A jelenkor népe egyedeiben öntudatos, célkitűzéseiben kollektív, tevékenységé­ben szervezett. Van pártja, az államhata­lom az övé, és miközben felépíti a maga új társadalmát — a szocializmust — minden eddiginél mássá, magasabbrendú­vé fejleszti önmagát is. Ezt az átalaku­lást, ábrázolni — ez az igazi modernség. Erre csak a nép írója iehet képes. A nép írója — modern író. X7 ilágos, hogy a modernség hangsúlyo­^ san tartalmi jelenség. A modernség azonban egyáltalán nem zárja ki a formai újításokat. E tekintetben sok minden lehetséges. Még az is, hogy elavultnak vélt régi formák, tökéletesen megújul­nak, sőt meghökkentően újnak hatnak az új tártalom roppant átalakító erejétől. Brecht például, aki a forma tekintetében nem keveset kölcsönzött Shakespeare­től — merőben új még ott is, ahol a forma nem éppen új. De az új tarta­lom és az ezt hordozó forma, mint dialektikus egység — eléri a célját. Vi­lágos: a forma akkor felel meg a tarta­lomnak, ha stílusában, ritmusában, han­gulatában, szerkesztésében és egységé­ben a kor emberét fejezi ki. Korunk modern irodalma műfajilag is bővült. A vers, novella, színdarab, regény mellé felzárkózott a filmszöveg, a rádió­játék és a televíziós-dráma. A mi iroda­lompolitikánk türelmes minden kísérle­tezés irányában. De az emberellenes, haladásellenes irodalom nem követelhet tőlünk türelmet, akármilyen gúnyát ölt­sön magára. Az pedig egyáltalán nem kétséges, hogy az álmodern irodalmat a valóban modern irodalom szükségképpen legyőzi. Dubay Orest: Az élet dala c. ciklusból NAZIM HIKMET Huszadik század Aludjunk el most, kedvesem; és ébredjünk fel száz esztendő múlva, s* Nem, nem vagyok én szökevény, és századom nem rémít engem. Századom, mely nyomorult és szégyentől piros, századom, mely csupa erő és hősiesség. Nem érzem azt, hogy túl korán születtem. E századnak vagyok fia és büszkeséggel tölt el, hogy ott vagyok, ahol vagyok — népem között —, és hogy egy jobb világért küzdök, elég nekem. Kedvesem, száz esztendő múlva... Nem, már most, csakazértis! Halál és feltámadáf évszázada ez, jövő és bizakodás százada! A rettentő éjt már széttépte a hajnalpír harsogd vöröse. És századunk úgy ragyog majd a napsütésben, mint szemeid, szerelmem! (Benedek György fordítása)

Next

/
Oldalképek
Tartalom