A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-05 / 23. szám

a rádióig — Király bácsi olyan jó ötvenes ember. Parasztnemzetségből való. Vékony kabátja alatt finom báránybőr bekecs simul izmos testéhez. Lábán erős csizma, fagyba, sárba, tarlóra való. Nadrágja is jó szövésű. Szóval célszerűen öltözködik, fújhat a szél, nem érzi azt csak a cserzett, barna arca. Az meg már megszokta, mert amióta megpillantotta az isten napját, fújhatta, paskolhatta kedve szerint. Először mint libát, tehenet őrző gyerekét, majd mint a két hold földjét túró, szegény parasztemberét. Mert az volt ő, két holdat örökölt az apjától, azt is csak bajnak, mert több volt az adó, mint a haszon. Kiváltképp ha a Latorca megbosszulta magát, és kilépett kanyargós medréből. Ezt meg gyakran njegtette, még a legnagyobb nyári időben is. Nem beszélve a tartós, őszi esőzésről, és a tavaszi hóolvadásről. Nyáron elég volt négy-öt napos esőzés és már tengerré változott a zsombékos róna, a békák, gólyák, gémek, vadkacsák gyönyörűségére. Pedig nem a Latorca volt a bűnös. Nem tehetett ő arról, hogy kanyargós medre van. A balpartján töltés kígyózik, a bokrok, tölgyek és cserjések között. Jobb partján is zúgnak már a bágerok, s a dübörgő földgyaluk. Ám Király bácsi két holdján ez már semmit sem segít, de annál többet a szövetkezetek tízezer holdjain. S ha ezeken segít, akkor ő rajta is, mert tagja ő is a közösnek, a bolyinak, mégpedig mint juhász. Háromszáz darab juh van a gondjaira bízva, jobban mondva az övére meg a puli kutyáéra, akit nem adna semmi kincsért. Mondja is ízes, bodrogközi magyarsággal: — A juhász kutya nélkül olyan, mint az ember kéz nélkül. S hogy szavainak hitelt is ádjon, füttyent egyet s a borzas, mokány kutya nyomban mellette terem, úgy figyel rá. Nem sokat várat a parancskiadásra, mely nem áll egyébből, mint egy széles kézmozdulatból: — Kerítsd meg! — S egy percen belül úgy fest a juhnyáj a zöld gyepen, mint egy lepedőnyi felhő az ég kék tengerén. Büszkén fejetetejére tolja zsíros, napszítta kalapját és a világ legtermészetesebb hangján mondja: — Külön tudomány ez, meg a kutyanevelés is. Néha még a gondolatomat is megérti. Nincs a kutyánál okosabb állat a föld kerekségén. S míg ezeket mondja, zsebéből előhalász egy cipőtalp nagyságú szalonnabőrt, s hetyke fölénnyel dobja a kutyának. — Jól vizsgáztál, ez a tiéd — morogja csak úgy a fogai között. És én tudom, amelyik juhásznak ilyen jól megy a dolga, mint Király bácsinak, annak elönti a napsütés a lelkét. És van is, miért elöntse, mert nemcsak a kutyája jó, de az élete sora is. A zárszámadáskor 17 000 koronát tett a bankba, s így most már joggal mondhatta: — Megveszem én anyu, azt a kis rádiót. — Nyughass, ne nevettesd ki magad! — Én pedig megveszem. Az nevet, aki utoljára nevet. Hol van az megírva, hogy úgy éljek, mint az ősapám. Nézzem a roppant eget, a bégető birkákat? Vagy hallgassam a pacsirták himnuszát, a tücskök zenéjét, a héják vijjogását? Hallottam már eleget! Nékem ettől több kell, mert telik rá, érted, telik ha azt mondom. — Csak mások nehogy azt mondják, ez a Király se tudja, mit csináljon jó dolgában, rádió kell neki a pusztára. Tán még a juhokat is azzal terelgeti majd ... — Mindenki azt mond, amit akar. Én is azt mondom, hogy holnap megveszem azt a kis kézi rádiót, akár tetszik, akár nem. Volt már sok új dolog a világon, hadd legyen eggyel -több: töröksípos helyett rádiós juhász ... TÖRÖK ELEMÉR Ej, mambó... (Egy öregember panaszai) Mindenekelőtt kijelentem, hogy szeretem a zenét. A komoly zenét is, az operettzenét is, a könynyű esztrádzene nagyszerűen elszórakoztat, sőt a tánczenét is értékelem. Es értékelem a dzsesszt is. De ha naponta huszadszor hallom, hogy „Ej, mambó, mambó itáliáno, ej mambó . .." akkor elpirulok felháborodásomban. Miért . . . miért kell ezt naponta eltűrnöm? Elismerem, a tömegzene korát éljük, a zene közkincs lett, bárki által megszerezhető valami. Városainkban hangszóró erdők, — utcaiak vagy rádióhangszórok -gondoskodnak arról, hogy füledet mindenütt harmonikus zenei hangok érjék. Jól is van ez így, csak egy a hiba. A mambó, polgártársak, a mambó... Ha az utcai hangszóró megszólal, a mambót kiáltja. Borbélynál ülsz, lágy mambó ütemeire borotvál a mester, kertvendéglőben sörözöl, mit hallasz? Az Ej mambót hallod! Eddig még csak el tudtam menekülni előle, kibújdostam a ligetekbe, erdők sötét mélyére rejtőztem. s erre mi történik! Ülök i minap a Dunaparton tisztes távolságban minden hangszórótól, amikor honnan, honnan nem, elér és megragad a mambó. Nézek iobbra, nézek balra, sehol senki csak a szomszéd padon ül egy nagyhajú fiatalember és egy lány. Felölük jön a mambó. Odamentem hozzájuk. - Nézzétek, fiatalok - mondtam - jogotok van hozzá, de azért ez mégis szemtelenség. Hol az a mambó? Egy dobozban volt polgártársak, egy kis dobozban. Tudom ezután már nem menekülhetek előle. Utolér a mambó, utolér szárazon és vízen, föld alatt és a fák tetején, mindenütt. Mert bárhol megjelenhet egy nagyhajú ifjú em' ber meg egy lány, fehér vagy színes bakelitládát lóbálva a kezében és felharsan a kiáltás: Ej mambó .. • Tudom, nincs egészen igazam, az öregkor irigysége beszél belőlem. Mert bevallom, irigyellek a mambóért. Nem is akarom, hogy mondjatok le róla, de arra azt hiszem mégkérhetlek, hogy legalább ti ne fütyüljétek, ízléstelen vonagtások kíséretében és ne kiáltozzátok egymásnak, hogy „Ide süss Jonny, micsoda klassz hetyegő!" Aztán arra is megkérlek, hogyha off ülök mellettetek a ligeti padon, inkább komoly zenét keressetek a tranzisztorostokon, ne mamböt! Mert engem a mambó már nem vidít fel, csak elszomorít. -db-Nyotchónaposak múltak a zbraslavicei Horrov -házaspár négyesikrei. Mint képünkön is látható, vigan élik világukat. A kutnáhorai kórház főorvosa Mudr. Václav Procházka és doktornője Hana Hynievová gondoskodik róluk. Az ikrek nőnek ős erősödnek. Nagyon elevenek. A „legidősebb", Václav S.50 kilogrammot nyom és 69 cm magas, Ivan 7,94 kilogramm és 70 cm, Miroslav 7,45 kilogramm és 68 cm, Jana, aki a legkisebb, 6,52 kg és 66 cm. A nyégyszemélyes kocsi naponta meglejenik a friss levegőjű sétányon. Az ikreknek ez tetszik a legjobban. Több barnaszén több áramot jelent, a fejtési munkák villamosítása viszont a produktivitás emelkedését, azaz több szenet. Bűvös kör ez, mely önmagát növeli. Nem beszélve arról, hogy megszűnik a nehéz fizikai munka, melyet az ember helyett elvégeznek a gépek. A sokolovói földfelszíni barnaszén-bányában a szenet fedő földréteg eltakarítása jelenti a legnagyobb problémát. A harmadik ötéves terv végére a munkálatok villamosítása következtében hatvan százalékkal fog emelkedni a termelékenység.