A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-05 / 23. szám

Ha a Dukla úton van, az összeköttetésről Jozef Ochránek rádiós gondoskodik kifutott a kikötöbOl, hogy új parancsnok vezetésével tegye meg útját Bratislavából Izmailba. Az uszályokban caehszlovák szerszámgépek. Várják őket Brazíliában, Indiában, Afrikában. Bajta múlik, hogy IdOben rendeltetési helytikre jussanak. Jano megfelelt a baléje vetett bizalomnak. Hajúja 84 millió tonnakilométert tett meg. Akkoriban ez csúcsteljesítménynek számított. Klttlntették, mint a dunahajúzásl társaság legjobb dolgozóját. Jano a hetedik mennyországban érezte magát. — Elértem vágyaim netovábbját — gondolta ekkor. Tévedett. * Két esztendővel ezelótt Regensburgba vezényelték, hogy átvegye Foto: Richter Mi lesz ebédre? Erre a kérdésre Mária Tabernausová adja meg a választ nap egy percre sem mo2dul el a kormánykerék mellől. * Kalandozásunk a múltban végéhez ért. A jegyzetfüzet megtelt. A ceruza hegye megkopott. Ján Biéanlk, a Dukla parancsnokának tekintete nyugtalanul cikkázik az emlékektol terhes kabinban. Még velőnk ill, de gondolatai ismét másutt kalandoznak. Talán otthon Jarmila és két gyermeke körében, akiket három hosszú hónapja nem látott. Talán Izmailban, ahol olyan savanyú tejet árusítanak, melynek nincsen párja a széles világon. De az ls lehet, hogy a plseki buksifejű gyerekekre révedt vissza, akik egy régi tavaszon a tócsában papirhajókat úsztattak. Murányi József, Koloman Bartel és Jaromlr Voda mérnökök műszaki átalakításokról tárgyalnak a Dukla parancsnokával. ember foltozni, drótozni, foltozni — visszhangzott a négyzetalakú udvarban egy barna legény kiáltása. Éjjel zuhogott az eső, s az udvar gödreiben megrekedt esővíz csillogott a nyári verőfényben. Mezítlábas gyerkőcök guggoltak a legnagyobb tócsa mellett. Papír -hajókat úsztattak. Jano sóvár tekintetet vetett a parányi vfzijármüvekre. Alig hallotta meg, hogy egy vékony, szőke asszony már másodszor szól rá. — Jano. Összerezzent mint akit a csősz a tilosban ér. Lekapta hátáról ládáját és tüstént munkához látott. A fazékon akkora lyuk tátongott akár egy huszonöt filléres. Az aszszony aggódva kérdezte. — Meg lehet még javítani? — Megpróbáljuk — vágta rá Jano. — Rég nem jártál nálunk. — Nem akad annyi lyukas fazék Plaekben, hogy megélne belőlük az ember. — Mit csinálnak az otthoniak? — Tengődnek. Hogy Is lehetne ez máskép ott, ahol minden nap hét éhes száj várja a betevő falatot. Apám jártas a drótosmesterség minden cslnjában-blnjában, de édeskeveset keres. Tudja, hogy van ez. — Hogyne tudnám — sóhajtott fel az asszony — minket csak három gyerekkel áldott meg az isten és mégis . .. Jana a fény felé fordította a fazekat. — Na, kibírja addig, amfg legközelebb erre vetődöm. Zsebre vágta a koronákat, köszöntésképpen mutatóujjával megbökte süvegje zsíros karimáját és ballagott a kapu felé. A gyerekek zsivaja kikísérte. A tócsában nehézkesen bukdácsoltak az átnedvesedett papirhajók. A Duna felett vihar tombolt. Jano hullafáradtan hevert a legénységi kajütben, mégsem jött álom a szemére. Fejében gondolatok kergetőztek. Két évvel ezelőtt a világ legboldogabb emberének érezte magát, amikor a Stúr kapitánya felvette matróznak. Megállása ugyan nem volt, ha a napnak harminchat órája lett volna, az sem elég ahhoz, hogy a fedélzet úgy ragyogjon a tisztaságtól, ahogy megkövetelték tőle. De legalább kenyere van. Hiszen azután, hogy a németek megszállták Csehországot, befellegzett a vándoréletnek, s most itt él a ringatódzó hajón, melyet éjszaka a vihar, nappal a bombázó repülőgépek űznek, hajtanak, Mi lesz ebből ? — Jano, te sem alszol? — suttogta feléje szomszédja, egy tagbaszakadt árvái legény. — Még le sem húnytam a szemem. Torkig vagyok ezzel az élettel pajtás! — Én ls. Románia kapitulált, maholnap eltalál bennünket egy bomba és elpatkolunk. Ml keresni valónk van még a hajón? Matróznak szegődtem el, most meg a németek ösazerabolt holmiját szállítom. Ezért nem kockáztatom az életemet. A legközelebbi kikötőben faképnél hagyom a hajót. Janónak nagyot dobbant a szive. A jövő emésztette ót is napok óta. Csak nem nerte kl mondáéi. De ha Gyúró is .. — Veled tartok. A kabin válaszfala vékonynak bizonyult ahhoz, hogy megtartsa kettőjük titkát. Teklában a Gestapo emberei letartóztatták okét. — Kár golyót pocsékolni rátok — vágta a szemükbe Belgrádban agy kapitány. Hajszálon függött az életük. Aztán mégis Bécsbe szállítottak a két matrózt hadbíróság elé. A szovjet csapatok azonban gyorsabban törtek elóre, mint ahogy a németek számították. Jozef Biőanik, a Dukla parancsnoka emberek élete az elműt hét esztendő alatt a Duna mentén. Két évvel ezelőtt értette meg Igazában, mekkorát fordult hazánkban a világ. Amikor klkézbesltették a behívóját a parancsnoki tanfolyamra. S aztán . . . Legszívesebben az éjt ls nappallá tette volna, hogy meggyürkőzhessék a rengeteg tanulnlvalöval. Jarmila, a felesége szinte lábujhegyen járt a szobában, midőn a nagy és a kis Jano a könyvekbe temetkezett. És most n Öumbier a csehszlovák dunai flotta új hajóját, a Duklát. Harmincnégy éves korában vadonatúj hajót bíztak t gondjaira. Azóta versenyben áll a Poltavával, hogy a csehszlovák munkáskezek készítette gépek. Ipari cikkek minél gyorsabban és biztonságosan jussanak el a világ minden tájára. Nagy segítség száraára a hajó megbízható és munkaszertó legénysége. Elsősorban Martin Bunéák gépgondnok, akivel szinte beszéd nélkül megértik egymást. Ha úgy adódik, Jano egész 1993 tavasza korán szökött be. A Öumbier méltóságteljesen szelte a Duna hullámalt. A parancsnoki hídon karcsú, napbarnított fiatalember irányította kemény kézzel a kormánykereket. A napsugarak csintalanul kergetőztek parancsnoki sapkáján. — Teljes gőzzel előre! — adta kl a parancsot. Az Ismerős tájak egyre gyorsabban Iramlottak el mellettük. Az elmúlt tlz esztendő alatt meghitt ismerőselvé váltak a folyamot szegélyező erdők, nádasok, házak, ligetek. De innen fentről, a parancsnoki hídról másképp festenek, mint a fedélzetről. Szebbek, megszépültek, akárcsak az