A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-01 / 18. szám

Jaroslav Hasek gondolta Sejba, amikor a riadt állat odébbállt. Ä kellemes gondolatot azonnal tettre, sőt tettekre váltotta. Erősebbnek érezte magát és nyújtózott egy jókorát. És most elérkezettnek vélte a munka idejét, levetette bakancsát, szárába gyűrve a kapcáját. A művelet zaj nélkül sikerült. A sikeren felbuzdulva, újra ivott. Szeretettel simogatta meg hü, kis fiaskóját, amely már három kirándulásra kísérte el. Kotyogásáról azt állapította meg, hogy fogytán benne a rum. Amíg az utolsó cseppet ki nem szívta belőle, nem akaródzott nekivágni a munkának. A rum Sejba belsejét kellemes meleggel töltötte el és újra eszébe jutott a padlás. Jómódú ház, jómódú padlás — filozofált. A szegénynegyed egyszerű padlásai jártak eszében és undorában az ajtó felé köpött. Alig egy-két kötény, alsőszoknya, molyrágta fejkendő. Pfuj, micsoda kormányzat! Ivott és egyre nőtt jókedve. Lehet, hogy a padláson még ágy is van — gondolta. Akkor még egy kissé pihenhetek is. Megindult felfelé. Lassan, óvatosan, csendesen. Bakancsa a kezében, mezítláb. Nesztelenül lépkedett, mint a macska, minden lépcsőfokon megállva. Már az első emeleten van. A sötétben korlát után tapogatózik és valamilyen ajtó keretet érez tenyerével. Hirtelen csengő szólal meg. Véletlenül nyomta meg a gombot. Lába a földbe gyökerezett az ijedtségtől. Mozdulni sem tudott. Az ajtó hirtelen kinyílt, egy kéz csípte nyakon. És behúzta a sötét előszobába. Aztán kellemetlen női hang mordult rá: — Lehelj rám! Sejba lehelt. A kellemetlen kéz folyton a nyakát szorítja. — Ügy? — visít ez a női hang élesen. — Újabban már rumot is iszol? — Igen — válaszolta remegve Sejba. — Nem volt más innivalóm ... — Iszol te már mindent, disznó!... És pont rumot kell vedelned? Igy mutat példát a legfőbb szenátus elnöke? — Ahá — gondolta Sejba. — Azt hiszi, hogy én vagyok a férje. Dorn elnök úr ítélte el legutóbb. — Kérem önt — citerázza Sejba — gyújtson világosságot. — Méghogy világosságot gyújtsak? - pattant fel az asszony. — Azért, hogy a cselédlány is lássa, milyen állapotban jár haza a legfelsőbb szenátus elnöke? — És mi a fene, újabban magázol engem? Te gazember! Hü feleségedet magázod, aki virraszt és éjfél óta vár rád?... Mi van a kezedben? — Bakancsaim, nagyságos asszony — dadogja Sejba. — Bakancsaim, nagyságos asszony. — Még bolonddá is tartsz? És azt a szép hosszú szakállad minek borotváltad le arról a hülye fejedről? 14 Sejba — aki a betörés nemes mesterségét választotta életpályájául — sötétedés előtt lopózott be a tizenötös számú ház pincéjébe. Miután a padlások fosztogatására specializálta magát, elhatározta, hogy tevékenységét ezután gazdagabb városnegyedben folytatja. Eddigelé ugyanis kizárólag szegényfertályban dolgozott, ami alig egy-két kötényt vagy molyrágta fejkendőt hozott a konyhára. Ezeket a dolgokat a kereskedő alig értékelte egy-két koronára, a bíróság pedig ennél jóval magasabbra, hat hónapra. Amikor a házmesterné kapuzáráskor eloltotta a villanyt, Sejba a pinceajtóhoz támaszkodva hallgatózott. A házmesterné fiatal asszony lehetett, mert valami fürge dalt dudorászott és meztelen lábán papucsait csattogtatta. Sejba — aki babonás is volt — mindezt jó jelnek tekintette. Jó jelnek tekintette azt is, hogy délelőtt szénásszekérrel találkozott, utána meg egy kéményseprővel. örömében csókot is dobott feléje, ami ilyen vállalkozások előtt szinte biztosította a sikert. Elégedetten dörzsölte tenyerét és alaposan meghúzta azt a fiaskót, amely torokkaparó rumot tartalmazott. Működésének új színterét már délelőtt szemügyre vette. Ragyogóan sütött a nap, s bár a rendőrök egy kicsit megkergették a folyó mellett, úgy érezte, hogy jó vásárt csinált. Tudta, hogy a lépcsőházban szőnyeggel borították a padlót, amiből azt következtette, hogy valóban gazdag emberek laknak a csinos épületben és a padláson is takargatnak egyetmást. Remélhetőleg ágyneműt, sőt ruhát is. Álmodozása közben ismét megszívta a rumos butykost és a pince lépcsőjére ült. Várt még egy keveset, amíg teljes lesz a sötétség és a nyugalom. A pince ablakain keresztül száraz, dohos, éjszakai meleg levegő áradt feléje. Majd megállt benne a lélegzet, amikor a második emeleten valaki nagyot sóhajtott. Végigfutott a hideg a hátán, mert elszörnyedve gondolt lebukására. Öh, ha már elfogják, ne nyáron csípjék nyakon — sóhajtotta. — Télen — már többször kipróbálta — jobb a börtönben, mert egyikben-másik • ban már bevezették a központi fűtést. A pince mélyéből most mászott elő egy macska. Szeme úgy világított, mint egy gőzmozdonyé. Sejba már majdnem rákiáltott, de elharapta a szót, mert észbekapott. Kelletlenül rezzent össze, ennél a mozdulatánál meg az álkulcsok zörrentek meg a zsebében. A kulcscsörgéstől viszont a macska szeppent me£ és riadt menekülése közber feldöntött valamilyen tárgyat ami a betonpadlón nagyot koppant. A zajt az egész há2 visszhangozta. Övatos szakember ilyenkor még jobban öszszehúzza magát és hegyezi a fülét. Sejba is ezt tette, míg minden nesz el nem csendesedett. Végre megnyugodott és ismét húzott egyet a rumosflaskából. Ha valamilyen nem várt véletlen következtében mégis nyakoncsípik, legalább a drága rum legyen biztonságban. Amikor már indulni akart, csengőberregés verte fel a csendet. — Valamelyik késönjáró érkereket old. A pénzen kifizetné kosztját és lakását, mert ugyancsak szorongatták érte. Úri emberekkel lakott, akiknek jobb betömni a szájukat, mert borsot törhetnek a rendőrségen az orra alá. Ámbár télen még azt is megbocsátaná nekik, ha feladnák most, azonban még élvezné a szabadságot. Senki sem csukatja be magát szívesen, amíg zöld a rét. Sejbát az emlékek annyira ellágyították, hogy amikor a macska újra nyávogni kezdett, nem uralkodott magán és rákiáltott egy „sicc"-et. A macska kétségbeesetten menekült az ajtóhoz, ahol megállt és visszanyávogott. — Iszom az egészségére — kezhetett — gondolta Sejba és ismét összekuporodott. Még a lélegzetét is visszafojtotta, nehogy azzal terelje magára a figyelmet. — Lármát hallottam a pincéből — ütötte meg a fülét nem is olyan messziről — tolvajok járhatnak odalenn. — Dehogy, tanácsos úr — volt a házmesterné válasza. Azok csak üzekedő macskák. Mindennap összeverekednek odalenn. A padláson meg egyenesen olyan zajt csapnak, mintha ott ülné az ördög a lakodalmát. Amikor tovahaladó lépéseket hallott, Sejbának kő esett le a szívéről. A nagy csöndben még azt is hallotta, hogy kulcs fordul a zárban. A világosság kialudt és ismét teljes sötétség borult a gazdag házra. Sejba a vállalkozáson törte fejét. Azon töprengett, miképp juthatna észrevétlen a padlásra, ahol öszazeszedheti, amit érdemes, leggel aztán, kapunyitás után