A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-01 / 18. szám

JAGAMAS ILONA: Vígság Az öregasszony magára terítette a kendőt. Türelmetlenül babrálgatott a csücskével, míg összekötötte. Reszketett a keze. Nemcsak az elmúlt évek száma miatt. Az izgalomtól. Üzentek érte, a fia meg a menye és az unokája, hogy menjen el hozzájuk. Sürgősen. Samu, aki átadta az üzenetet, csak ennyit mondott. Hogy menjen és sürgősen. Miért, azt nem tudta. Azóta — egy órája lehet annak — készülődött. Sürgősen eddig még csak kétszer hívták életében. Egyszer a víz partjára, amikor belefulladt a másik fia, s egyszer a községházára, hogy hírül adják, férje a háborúba veszett. Tele nyugtalansággal elindult. Aprókat lépegetett, csúszós volt az út. Csípős szél kapaszkodott szoknyájába, ráncigálta kendőjét. Nem érezte. Az izgalom belülről fűtötte. Vajon miért hívatják? Legalább tudná, hogy az úton rákészülhessen. Talán csak nem az unokával van baj? Lépni sem tudott kis ideig. De nem, hiszen 5 is üzente, hogy menjen. Kétszer is megkérdezte Samutól, aki bekopogtatott a hírrel, hogy ki is üzente hát. Samu pedig kétszer is elmondta, hogy a fia, menye és az unoka, Juli. Szaporábban lépegetett. Ismerős hang köszönt rá: — Hová, Julis néni? — A fiamékhoz. Nem jártál arra? Nem találtad valamelyiket ? — De. Julit. Szaladt a boltba. — A patikába? — A szövetkezetbe. Ment tovább. Egyet lépet, kettőt csúszott a jeges úton. De most nem bánta. Az unokával nincs baj. A többivel sem lehet, ha a boltba szalasztották Julit. Abba a boltba. Átment az út másik oldalára, ott nincs letaposva a hó. Most már gyorsabban lépegetett. Jó ideig ment. A falu szélén lakik, fia a közepe táján. Egy asszony jött szembe, épp a fia háza felöl. Az is köszönt. — Anna! Merről jössz? Nem jártál a fiam felé? — Arról jövök. Menjen, mert várják. — Mi van ott, te? — Majd megtudja. Vígság! — Miféle? — Menjen• csak. Az asszony el is tűnt. Ö tovább lépegetett. Sietett. Vígság? De miféle? Mire odaért, be is sötétedett. Megállt az ajtóban. Sült hús szaga csiklandja az orrát. Zeneszó hallik ki. Ének is. Mintha az egész falu ott benn lenne és énekelne. Miféle vígság? És a hússzag?! Megölték volna a disznót? Akkor űzzenek utána. Vendégek vannak? Oda megy az ablakhoz. Beles. Fejét hátra kapja, aztán közelhajol az üveghez. Aztán izgatottan lép néhányat, s benyit az ajtón. — Mi van nálatok? Lakodalom? Ifj. Cseh Gusztáv rajza Megáll az ajtóban. A fia rádió előtt ül, csavargatja a gombot. Menye húst forgat a tepsiben. Juli pedig ... Az ajtó közé függesztett hintán ül, s nevet, visongat minden lendülésre. — Jöjjön csak, jöjjön — mondja a fia. Az öregasszony megcsóválja a fejét. VÄRKONYI NAGY BÉLA Májusi óda Ő, május! zengő, tiszta harsonák Szavával eggyé-ötvözött világ! Ó, dermedt tarlót bontó új eke, Te gyárak, bányák, földek ünnepe! Benned a harcra-edzett öntudat Az egyértelmű-jobb felé mutat, Hogy béke, szépség s önfeledt öröm Otthont találjon minden délkörön! — Rügyet-fakasztó, győztes áradat: Nem ismersz vámot, sem határokat, Remény szele, te adtad a tüzet, Mely átfog távol kontinenseket. Golf-áramok s virgonc passzát-szelek Viszik lobogva hús igéidet, S hol csille leng sodrott kötél-csigán S bányász szorong az akna kosarán, Amerre bátor munkás-szív dobog, S jövőt mutatnak gyors elektrónok: A nagyvilágon szerte, — mindenütt Naptámadásod láng-varázsa süt! Ö, május! Zengő tiszta harsona, Ne lankadj! s ó, ne torpanj meg soha! — Erre költötted a pénzt? Vettél volna valami... valamit. — Mit? Nem tud válaszolni. — Vígságot vettem. Még mindig az ajtóban áll az öregasszony. Szorítja magához a nagykendöt. — S ha elfogy a pénz? A fia sorolja: — Van liszt, kukorica, disznó, tej. Minden. Pénz is maradt. Kitart a másik osztásig. Mást is vettünk. Kabátot Julinak, meg ... magának. — Nekem már nem kell. Szorítja még mindig a kendőt S a kezét a melléhez. Haragudni szeretne. Ezer kis ránc élesedik ki az arcán. Nézi a fiát, az unokát. Ide-oda leng a hinta. Eszébe jut, látott más hintát is. Az uraság kertjében. Régen. Nem tud haragudni... Sejba már az állán érzi a kellemetlen női kezet. — Brrr! Olyan sima az állad, mint a fegyenceké. Szűzmáriám, mit kapsz tőlem . .. Szóval, ezért akartad, hogy világosságot gyújtsak ? A kellemetlen női kéz ekkor már Sejba hátát öklözte és miközben kilökte az ajtón, ezt sziszegte: — Reggelig a gangon maradsz. Hadd lássa az egész ház, hogy a legfelsőbb szenátus elnöke milyen szemét ember! És olyant lökött Sejbán, majdnem orrabukott. És becsapta maga mögött az ajtót. — Hála istennek — fohászkodott Sejba, miközben felfelé lépegetett a lépcső szőnyegén. — Ezt szerencsésen- megúsztam. A szőnyegre tekintve, úgy érezte, hogy meztelen lábai világítanak. Kicsit szédülve ért fel a második emeletre. Zajtalanul érte el az első ajtót, amikor egy másik kéz ragadta galléron és berántotta az ajtón. Sejba még az első emeletinél is nagyobb sötétségben találta magát, ahol minden bevezetés nélkül kapott egy olyan pofont, hogy a szeme is szikrázott. Egy női hang förmedt rá: — Csókolj azonnal kezet! Sejba megtette. A női hang azonban tovább folytatta: — Hol a cipőd? Sejbának egy szó sem jött ki a torkán. Az imént megcsókolt kéz most meztelen lába körül tapogatózik. És amikor abbahagyta a tapogatózást, úgy ütötte, verte, hogy a sötét lépcsőházból látta az öszszes csillagokat. — Nahát. Pellas vizsgálóbíró nem szégyenli magát, hogy részegen és mezítláb jár haza a feleségéhez?... Hol a harisnyád, te kapcabetyár? Sejbának, szegénynek torkára forr a szó. Doktor Pellas vizsgálóbíró is folytatott ellene vizsgálatot. — Hol a harisnyád, te kapcabetyár? — Sohasem viseltem harisnyát — nyögte kínjában. — Hah! — pattant fel az asszony. — Még a hangod is elváltoztattad, te akasztófavirág! Hiszen már azt sem tudod, mit beszélsz! A nagytenyerü asszony rázta Sejbát, mint Krisztus a vargát, mire lyukas zsebéből a padlóra hulltak az álkulcsok. — Hát ezek micsodák? — A padlás kulcsai — dadogta megsemmisülten. Még ki sem mondta, máris kipenc^erült a gangra. A kulcsok meg utána. — Megint berúgtál, mint a disznó? Fölemelné Sejba a kulcsokat, de a másik oldalról valami megint megragadja, belerúg és ezt sziszegi: — Micsoda botrány! Ez rettenetes! Az egész házat felriasztod, berúgsz és a szomszédba tévedsz? Mit gondol rólunk a vizsgálóbíróné? Mi? A harmadik női kéz egy előszobába vonszolja, onnan a hálószobába, ahol a kanapéra lódítja. Az ismeretlen hölgy magából kikelten kiabálta: — Pfuj, bárcsak igy látna az a hülye igazgatód!... Meglenne a véleménye a pénztárosáról! .. . Ma büntetésből a díványon alszol, takaró nélkül! . .. Pfuj! A hölgy hamar elvonult és magára zárta a hálószobája ajtaját. Negyedóra múlva, amikor odaát minden elcsendesült és az asszony horkolni kezdett, Sejba, akinek fő foglalkozása a betörés, lábujjhegyen kilopózott az előszobába, óvatosan kinyitotta a zárat és visszalopózott a dohos pincébe. Azóta szentül meg van győződve róla, hogy a gazdagok háza elátkozott ház. Fordította: Szűts István Várakozó Ottó rajzai 15