A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-14 / 7. szám

A dunaszerdahelyi kanál meg egy „is" Több mint ezer ember jár be naponta Dunaszerdahelyról Bratlslavába, aki otthon nem talál munkát. A lakáskérdés pedig szintén nagy méreteket öltött ebben a városkában. Aki végigjárja zegzugos utcácskáit, jogosan kérdezheti, hét Itt megállt az élet, itt nem épül semmi? Bizony sokan szidták emiatt a városka vezető embereit, sőt még olyanok is akadtak, akik „nemzetiségi kérdést" szerettek volna kihámozni, az ügyből. Az egész kérdést súlyosbítja, hogy a városnak nincsen megfelelő csatornázása. A város vezetőségének és lakosságának egyaránt sok borsot tört már az orra alá ez a csatornázatlanság. Ha nyári zápor jött, tengerré váltak az utcák, a pincék megteltek esővízzel, s helyenként még napok múlva is csak gumicsizmában lehetett közlekedni. Ha meg szárazság volt, hetekig bűzlöttek az utcák a kiöntögetett szennyvíztől. Mindezen nem lehetett segíteni, csatornát nem lehetett építeni, mert Dunaszerdahely olyan mélyedésben terül el, amely másfél méterrel alacsonyabb a Csallóköz szintjénél, Vízgyűjtő volt tehát a kisváros földje, talajvizevs posvány, amelyben meglazult a házak alapja, s összeomlott volna a csatornák fala. Ezért nem épliltek modern lakóházak, korszerű üzemek Szerdahely telkein, s ezért jár el a nép máshová munkába, még ma ls használatban van az a csúfondáros közmondás, hogy nemcsak krumplileves kell a szerdahelyi népnek, de kanál is, — Csak a csoda segíthetne Szerdahely helyzetén, vagy pedig valami mesebeli Krőzus, aki nem a hasznot nézi, hanem a nép javát — mondotta a város egyik vezetője jőnéhány esztendeje — egy beszédében. S ime a csoda ls, a mesebeli Krőzus is meglátogatta végre Dunaszerdahely városát ötvenhét óta ugyanis hatalmas munka folyik Szerdahely utcáin, hat-hét méteres árkokat ésnak a gépek és a szorgos kezek, s vizet szivattyúznak a sosem látott masinák, Közel 21 millió korona költséggel széleskörű tervet valósítanak meg a Doprastav nemzeti vállalat dolgozói, „szárazzá" teszik Szerdahely talaját, s kanálist építenek. Mire ezek a sorok nyomdafestéket látnak, már meg is valósul a nagy terv első része. Elkészül az új kórháztól a város határáig vezető több mint 200 m hosszú főcsatorna, s hozzákapcsolják a kórház és a művelődési otthon mellékcsatornáját. Az építkezésen gyakran övigérő vízben, két-háromszáz munkás dolgozik A régi temető helyén csakhamar megépül a JNB üj palotája, cukorgyár, sörgyár, kétszáz új lakás, tanoncotthon nő ki rövid időn belül a nemrég mocsaras szerdahelyi talajból: ezer és ezer embernek ad munkalehetőséget az eljövendő pár év. Eshet hit az eső, zuhoghat a zápor, nem kell vizet merni többé Szerdahelyen, hiszen lesz már kanál-is. —N—n. Figaró házassága... Az esetet egy Csemadok-elnök beszélte el nekem és mivel biztos vagyok benne, hogy ilyesmi ma már nem fordulhat elö, gondoltam leírom, hadd nevessen rajta más is. Jó pár évvel ezelőtt a falu színjátszói honnan-honnan nem, megszerezték a „Bárónő nyakéke" c. giccses, gügye meséjű színdarabot. Ma mór biztosan nem játszanának el olyan sületlenségeket egy falu színjátszói sem. Mivel a gárda más darabról hallani sem akart, viszont sem az elnök, sem a kultűrfelelős nem merte bevinni a szövegkönyvet a járásra, az egyik szereplő kitalálta, hogy burkolják új borítólapba és írják rá egy olyan darab elmét, amely előtt le a kalappal. így került az új borítólapra a „Figaró házassága", mivel az okosok úgy gondolkoztak, hogy a híres elm láttán a járási kultúr-előadő el sem olvassa a szövegkönyvet. Sajnos, jól sejtették. A szövegkönyvet engedélyezték. A kölcsönzőből megérkeztek a ruhák, nagy volt a készülődés, míg végül is elérkezett az előadás napja. A rendezőség legnagyobb megdöbbenésére azonban fél órával a kezdés előtt beállított a Csemadok járási titkára. Nosza olyan lett az egész társulat, mint a megbolygatott hangyaboly. A kezdés ideje vészesen közeledett és még nem tudták, hogy tartsák távol az előadásról a kíváncsi titkárt. A vendég a szereplőket akarta látni, végül is bevezették hát az öltözőbe, ahol piros huszárnadrágos legények, bokorugrós szoknyájú lányok fogadták. — De hiszen ezek a ruhák nem megfelelők - jajdult fel a titkár. Mit keres a Figaró házasságában magyar huszár és parasztleány? - Kérlek, ilven ruhát küldött a kölcsönző! — vágta el a szőrszálhasogató aggodalmaskodást a rendező. — És megírtátok, hogy milyen darabhoz kell? - sopánkodott tovább a titkár. — Hát persze! Csak nem gondolod, hogy... - azzal gyengéden húzta-vonta kifele a járási titkért a legfőbb felelős és meg sem állt vele a kantinig. A titkár szabódott... nem, nem iszik, a rendező sértődéssel íenyegetődzött, Így nagynehezen lecsúszott három féldeci. Az előadás kezdetének időpontjában az egyik vezetőségi tag felváltotta a rendezőt, mivel annak színpadon volt a helye, és tovább itatta a szerencsétlen sorsú vendéget. Mikor már a vezetőség valamennyi tagja — stafétaszerűen váltva egymást — elkocintotta a kettőt-hármat a' vendéggel — lement az első felvonás. Akkorra azonban a járási titkár is olyan állapotba került, hogy bizony ember legyen a talpán, aki a helyében megállapítja, milyen darab párbeszédeit hallja. Biztos, ami biztos, a második felvonás kezdetekor a terem végében ültették le, ahonnan sem látni, sem hallani nem lehetett semmit. így maradt a szlnjátszógárda örök titka, hogy a „Figaró házassága" álarca alatt „a Bárónő nyakéke" bújt meg. A1

sajtó pedig a járási titkár jelentése alapján - égig magasztalta a csoportot, a vezetőség bátor kezdeményezését, hogy az országban elsőként ilyen nagy fába merte vágni a fejszéjét. ... Hát így esett a dolog ... de köztünk maradjon — fejezte be ismerősöm a kacagtató történetet. Csak annyit teszek még hozzá. Nehogy valamelyik szemfüles rendező megpróbálkozzék hasonló turpisságokkal. Ugyls hiába. Mint mondottam, az eset jő pár évvel ezelőtt történt, s hol vannak már azóta a tájékozatlan járási kultúrelőadók ?! VlGH RÖZA A forradalom tribúnja Negyedszázada halott Valerian Vlagyimirov Kujbisev elvtárs, a kommunista párt és a szovjet állam vezető egyénisége, a forradalom bátor katonája. Azoknak a leninistáknak nemzedékéhez tartozott, akiket acélszilárddá edzett a cári rendszer viszonyai közepette vívott forradalmi harc. Omszkban született. Már 16 éves korában belépett a helyi szociáldemokrata pártszervezetbe. Az 1905-ös forradalomban való részvétele 'miatt kizárták a főiskoláról, később elfogták és száműzték. Ahol járt - szibériai pusztaságokon vagy a Volga menti városokban - izzó szónoklataival lángra gyújtotta a forradalom szikráját az emberek szívében. A forradalmi 1917-ben felkeléseket vezet szibériai városokban, később pedig mint a k±e\eti front katonai tanácsának tagja küzd az ellenforradalom és a külső intervenció ellen. Elcsitult a harc — Kujbisev az országépítés szervezésében érvényesíti tudását. A XI. pártkongresszus megválasztja a Központi Bizottság tagjává, 1927-ben pedig a politikai iroda tagja lesz. Rettenthetetlenüt küzd a lenini irányvonalért és a párt eszmei tisztaságáért és egységéért a nehéz, válságos időkben. Legutoljára a Legfelső Népgazdasági Tanács, majd az Állami Tervbizottság (GOSZPLAN) elnöki tisztségét tölti be. 1935. január 25-én végzett vele alattomos szívbaja. A szovjet nép kegyelettel őrzi nagy fiának emlékét. Hü fia volt a munkásosztálynak az értelmiségi származású Kujbisev, aki a XV//. pártkongresszus szónoki emelvényéről hirdette: „Győzelmünk legjobb biztosítéka — a tízmilliós tömegek összpontosított akarata és erőfeszítése."