A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-07 / 6. szám

St orftf/sr/f/rie/Zef/efe ROMAIN GARY Nő a barakkban Ä német koncentrációs táborban volt egy barátom, aki az ellenállási mozgalomban Róbertnek nevezte magát; nem ismertem nála talpraesettebb embert. Rőt hajú, izmos, kemény öklű, nyilt tekintetű fickó, azok közül való, akikre bátran rábízhatta magát az ember. A mi barakkunknak kezdettől fogva ő volt a szilárd magja, valamennyi politikai fogoly ösztönösen köréje csoportosult. Mindig derűs kedvű, az olyan ember derűjével, aki a dolgok mélyébe merült, és onnan 'megszilárdult lélekkel tért vissza. Valahányszor úgy éreztük, hogy fogytán a bátorságunk, s mindenki a fejét lógatta és már-már feladtuk a harcot, mindig kieszelt valamit, ami lelket öntött belénk. Egy napon például úgy jött be a barakkba, mintha nőt vezetne a karján. Mi piszkosan, utálkozva, betegen kétségbeesetten és letörten hevertünk vackunkon és csak azok nyögtek, panaszkodtak és káromkodtak fennhangon, akikben még volt valami maradék erő. Robert végigment a barakkon, karján a képzeletbeli nővel, mi pedig kővé meredten néztük, mikor udvarias mozdulattal mintegy felkérte, foglaljon helyet az ágyán. Ez még az általános fásultságban is némi érdeklődést keltett. Az emberek felkönyököltek s elképedve bámulták: miként udvarol Robert a láthatatlan nőnek. Hol arcát simogatta, hol a kezét csókolta, majd valamit súgott a fülébe és többször, kissé medveszerű udvariassággal meghajolt előtte. Mikor Janin letolta a nadrágját, hogy jobban vakaródzhassék. Robert felállt és ellentmondást nem tűrő mozdulattal pokrócot dobott a hátuljára. — Mi bajod? — horkant fel Janin. — Mi az ördög bújt beléd? Talán már vakaródzni sincs jogom? — Viselkedj tisztességesebben, a fene egyen meg — ordított rá Robert. — Egy finom hölgy van itt. — Micsoda? — Megőrültél? — Miféle hölgy? — Persze — sziszegte Robert a foga között — nem csodálom ... Egyesek közületek majd úgy tesznek, mintha nem látnák! Az mindenesetre kényelmesebb, akkor továbbra is mocskosak maradhatnak ... Senki sem válaszolt. Ha megőrült is ez az ember, az ökle kemény maradt, s ezért még a közönséges bűnözők is tiszteletteljes csöndben várták a fejleményeket. Robert pedig újra odafordult, képzeletbeli hölgyéhez és gyöngéden megcsókolta a kezét. Majd tátott szájjal bámuló barakktársaihoz fordult. — No, figyelmeztetlek benneteket: mától fogva itt minden megváltozik. Először is, senki sem nyöszörög és siránkozik többé. Igyekezzetek úgy viselkedni a hölgy előtt, mintha férfiak volnátok. Azt mondom „mintha" — mert csak az számít. Ezentúl majd átkozottul összeszeditek magatokat, tisztálkodtok és illedelmesen viselkedtek, — ha nem, majd velem gyűlik meg a bajotok. Ezt a bűzt egy napig sem bírná ki — különben is franciák vagyunk, illik, hogy udvariasak és lovagiasak legyünk egy hölggyé] szemben. Az első embert, aki jelenlétében tiszteletlenül viselkedik — például bélhangokat hallat, — úgy elverem, hogy elmegy a kedve a disznőlkodástól. Néma elképedéssel bámultunk rá. Egyesek kezdték érteni, hogy miről van szó. Itt-ott rekedt nevetés hangzott fel, de valamennyien homályosari éreztük, hogy mélypontra jutottunk, s ha most nincs az emberi méltóságnak valami egyezménye, valami fikció, valami mítosz, amelybe megkapaszkodhatunk, akkor óhatatlanul elengedjük magunkat, eltűrünk bármit, még azt is, hogy a németek árulókká alacsonyítsanak. És ettől a perctől kezdve egészen különöse dolog történt: a K-barakk közszelleme több fokkal emelkedett. Hallatlan erőfeszítést fejtettünk ki, hogy magunkat és a barakkot tisztán tartsuk. Egy napon Chatel, aki szemlátomást ereje fogytán volt és mármár feladta a harcot, rávetette magát az egyik fegyencre, mert az „nem viselkedett kellő tisztelettel Mademoiselle iránt". Napokig remekül szórakoztunk a tábori csendőrök értetlen ábrázatán, amikor a verekedés okát kellett elmagyaráznunk nekik. Reggelenként a soros pokrócot feszített az egyik sarok elé, ahol a Mademoiselle öltözködött, hogy tolakodó pillantások ne érjék. Rotstein a zon- , goraművész arra használta fel a húsz percnyi déli munkaszünetet, hogy virágokat szedett számára, noha ő volt a legelesettebb közöttünk. A barakk entellektüeljei szellemességekkel és magasröptű előadásokkal igyekeztek kitűnni előtte, és mindenki latbavetette maradék lelkierejét, hogy veretlenségét bizonyítsa. A táborparancsnok természetesen hamarosan neszét vette a dolognak. Déli szünetben szokott sima, kékre-borotvált mosolyával megszólította Robertet: — Hallom, hogy nőt hozott a K-barakkba? — Lehet. Kutassák át a barakkot, ha kedvük tartja. A tiszt sóhajtva rázta meg a fejét. — Én értem ezeket a dolgokat, Robert — mondta szelíden. — Nagyon jól értem. Arra születtem, hogy értsem. Ez a foglalkozásom. így jutottam ilyen magas rangra. Értem, de nem szeretem. Mondhatnám gyűlölöm. Ezek miatt lettem nemzeti szocialista. Mert én nem hiszek, Robert, az emberi szellem mindenhatóságában. Nem hiszek, a nemes konvenciókban és az emberi méltóság mítoszá-L. Kellenberger: Békét a világnak (linóleummetszet) OZSVALD ÁRPAD (Béke Ügy képzeltelek el gyermekkoromban, harangok között a sötét toronyban, kövér angyalok pihe, fehér szárnyán, tömjénfüst ködén a magasba szálltál. A temetőben márványköbe vésett, csüggedt galambok őrizték a képed. Öreg nénikék nagy könyvébe zárva, z préselt virágként fonnyadtál, te, árva, te halványarcú, unalmas, szent Béke! Nem tudtam, hogy a lányok szemében te vagy a mosoly; harmatos réten reggeli fényben tücsök-hegedü. Mezőn a búza érett kalásza, tóra lehajló fűznek az ága, parasztok arcán biztató derű. Nem a nyugalmas, lágy pihenőnek, nem az unalmas, tétlen időnek vagy te barátja, követe, társa — Ö, Béke! A dolgos élet maga teremtett, könnyben és vérben hozott világra. ban. Nem hiszek a szellem elsőbbségében. Az ilyen ^sidó idealizmus a legelviselhetetlenebb számomra. Holnapra el fogja távolítani a nőt a barakkjukból, Robert. Sőt'. .. Mosolygott a monoklija mögött. — Én pontosan ismerem az idealistákat és a humanistákat, Robert. Amióta csak hatalomra jutottunk, az idealistákra és humanistákra specializáltam magam. „Szellemi értékek"-ben utazom, hogy úgy mondjam. Tehát... holnap reggel két emberemmel ott leszek a K-barakkban és maga át fogja adni nekem a láthatatlan hölgyet, aki olyan jó hatással volt a közszellemre, és én majd köz- ^ löm barakktársaival, hogy a hölgyet elszállítjuk a legközelebbi katonai bordélyba, ahol azontúl a mi katonánk testi szükségleteit fogja kielégíteni... Este a K-barakkban mind fel voltak dúlva. Az- emberek nagyrésze erősködött, hogy engedni kell és ki kell szolgáltatni a hölgyet - mind: a realisták a józanok, (Folytatás a 14. oldalon.)