A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-07 / 6. szám

A szovjet tudomány és technika elsőségének újabb bizonyítéka: Ez év január 24-én adta hírül hivatalosan a TASZSZ-Iroda, hogy a Szovjetunióban új típusú óriásrakéta kipróbálására került sor. A közlemény nyomán világszerte találgatások indultak meg: milyenek lesznek az új, óriásszputnyikok vagy űrrakéták? Miért így próbálják ki a rakétát, milyen lesz a földi rakétakísérletek során a rakéta pályája? Ilyen és ehhez hasonló találgatások sokasága folyik nálunk ls országszerte. Adjunk választ a továbbiakban a legfontosabb kérdésekre. A kísérletekhez kicsinek bizonyult a Szovjetunió területe Tekintsük meg az 1. ábrán közölt térképet. Ezen megjelöltük a rakéta becsapódásának területét, valamint a valószínű indítóhelyet. Egyetlen pillantás meggyőz bennünket arról, hogy a Szovjetunió kiterjedése kisebb, mint a rakéta által befutott út hossza. Ezért a rakétát a Szovjetunió területén belül nem lehetett kipróbálni. Olyan nemzetközi területet kellett tehát keresni, amely a megfelelő távolságra fekszik, egyben elhelyezkedése olyan, hogy a kísérlet sem a szárazföldön lakó, sem a tengeri hajókon, vagy az óceán felett repülőgépeken közlekedő embereket nem veszélyezteti. Amellett gondolni kellett arra is, .hogy az új óriásrakéta által kínált lehetőségek a Holdra épségben történő leszállást is megengedhetik. Ilyenkor azonban az eddigi holdrakéta-kísérletektől eltérően, nem a Föld egyenlítőjére merőleges, hanem közel az egyenlítővel azonos síkban kell indítani a rakétát. Ilyenkor az utolsó előtti fokozat körülbelül ugyanabban a térségben hull vissza az óceánba, mint a jelenlegi kísérletek során. Mindezek a szempontok a biztonság és a tudományos célkitűzések figyelembevételével együttesen szabták meg a kilövöhely megválasztását. Miután a kísérleti rakéták nem hagyják el a Földet, útjuk ballisztikus pályán vezet. Ez a pálya — az indítás sebességétől függően — kétféle is lehet. Ezt tünteti fel 2. ábránk. Mint látjuk, mindkét pólyának — mint minden ballisztikus rakéta pályájának — közös jellemzője, hogy a pálya alakja ellipszis. Az ellipszisnek az egyik fele húzódik azonban csak a Föld felszíne felett, a másik a Föld belsejében halad, vagyis a rakéta a pályának a két. a földfelszínnel alkotott metszéspontja közti, és a Föld felszínén kívül húzódé részét teszi meg. Az ábrán felüntetett két pályalehetőség ugyanazon okok miatt jön lére, mint amelyek miatt a tüzérségnél is lehetséges valamely célpontra Irányuló lövedékeknek tarackokból alsó vagy felső szögcsoportban való kilövése. Természetesen az alsó szögcsoportban történő lövéshez más kezdősebesség tartozik, mint a felső szögcsoportú pólyán haladó lövedékéhez. Különösen élesen jelentkezik ez ballisztikus pályán kilőtt rakétáknál. Nézzük meg a ml esetünket, ahol a „lőtávolság" 13 ezer kilométerre tehető. Az alsó szögcsoportú pályán haladó lövedék földfelszínre átszámolt kezdősebessége 7, 4— 7,6 kilométer lehet másodpercenként. A 7,4 km/mp sebességgel haladó rakéta mintegy 35. a 7,6 km/mp sebességei induló rakéta pedig mintegy 30 perc alatt teszi meg a távolságot a becsapódás pontjáig. Lényegesen más a helyzet a felső szögcsoportú lövéseknél, ahol az indítás ugyancsak a földfelszínre átszámított sebessége 7 %—10.8 km/mp lehet. Itt az a furcsa helyzet áll elő, hogy a kisebb sebességgel indított rakéta hamarabb ér a célterületre, cnint a nagyobb sebeséggel haladó. Ugyanis a felső szögcsoporthoz tartozó kisebb Indulósebességü testek kevésbé távolodnak el a Föld felszínétől, mint a nagyobb kezdősebességűek. Ezért a kisebb sebességgel induló felső szögcsoportban haladó rakéta rövidebb utat tesz meg, és pályájának csúcspontján (a pályának a földfelszíntől legtávolabbi részén) kisebb lesz a sebesség csökkenése, cnint a nagyobb sebességgel induló felső szögcsoportú rakétának. Erről ad hozzávetőleges tájékozódást a 2. ábra (1) és (£)-veI jelzett, két felső szögcsoportú pályája. A felső szögcsoporthoz tartozó legkisebb (7,9 km/mp) Indító sebességgel a rakéta mintegy 55 perc alatt ér célba, míg a legnagyobb (10,8 km/mp) Indulósebesség mellett az indítás és a becsapódós közt mintegy 30 óra telik el! A felső szögcsoportban induló rakétánál nehezebb a „célzás", különösen ha a nagyobb sebességeket használjuk, mert ekkor már a Föld forgását ls figyelembe kell venni! Cj korszak a világegyetem kutatásában Az új rakéták kipróbálásuk után lehetővé teszik majd, hogy segítségükkel 5—10 tonnás mesterséges holdakat bocsássanak fel. Egy-egy ilyen mesterséges hold több tucat műszer, a hozzájuk tartozó adók, áramforrások és más segédberendezések befogádására alkalmas. Adásai naptelepek felhasználásával akár több évre is kiterjedhetnek. Ezek a szerkezetek már az első, igazi kozmikus laboratóriumok lesznek, amelyek az eddig szokásos vizsgálatokon kívül sok újabb kutatást is lehetővé tesznek. Sor kerülhet felhasználásukkal olyan mesterséges holdak megvalósítósára is, amelyek kísérleti állattal, vagy anélkül épségben visszatérnek a Földre. Az ember a Venus és a Mars „előszobájában" Az új szovjet óriásrakéták lehetővé teszik, hogy néhány tonna súlyú szerkezeteket indítsanak útnak a Hold, a Venus és a Mars felé. Ezek tehát azok a szerkezetek, amelyek először viszik el az ember műszereit működő állapotban sok száz millió kilométer távolságra a Földtől. Nem lehetetlen, hogy ez az óriásrakéta néhány száz kilogramm súlyú műszerfelszereléssel épségben le tud szállni a Holdra, s ott helyben végezhet bizonyos kutatásokat. Hogy a Venus és a Mars bolygók terén milyen kutatási programot várhatunk tőlünk, azt ma még nem mondhatjuk meg. Egy azonban bizonyos. A Venus lefényképezésére egyhamar nemigen kerülhet sór, mert ezt a bolygót olyan vastag áthatolhatatlan felhőréteg veszi körül, amely nem teszi lehetővé feszinének lefényképezését. A Mars lefényképezése is elsősorban a képek televíziós' átvitele miatt problematikus. Persze maguk az utak ls elég sok Időt vesznek Igénybe. A szovjet matematikusok és csillagászok már évekkel ezelőtt ls kiszámították és elemezték a két bolygó elérésére alkalmas pályákat. Eszerint a Venus eléréséhez a legkedvezőbb feltételek közt mintegy 150, a Mars hasonló feltételek melletti eléréséhez pedig mintegy 258 nnp szükséges. Ezt a hatalmas távolságok indokolják. Bármilyen új feladatot oldanak ls meg az új óriásrakéták, kétségtelen, hogy egyrészt nem remélt ütemű fejlődés hírnökei, másrészt pedig hatékonyan egyengetik az ember utazását a vii.'-íírbe. Mikor kerülhet erre sor? Bizony, nehéz lenne erre válaszolni, de a nem túlságosan optimista szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a rakétatechnika ilyen ütemű fejlődése mellett 5—10 év alatt eljuthat az alsó ember a Hold térséqé'g. Természetesen a Föld szűkebb' környezetében ennél hamarabb is megjelenhet az ember a világűrben! SINKA JÓZSEF t' A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége központi asztronautikai 'szakosztályának titkára. (Megjelent a budapesti Néphadseregben.)