A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 5. szám

A kórház munkaközössége Tábori kórház Terebélyes blikklikkal kttrUlvéve, a hair kellős közepében egy kis kastély áll lagábaraerilive. Az utazó talán észre se eszi, úgy elhalad mellette, pedig legenik fűződnek hozzá. Az emberek emléezetében még ott él az Idő, amikor e astély udvarából messzi szállt a hajnali ongiltés; munkára, robotra hívta Fischer agybirtokára az embereket. Mert tizenöt vvel ezelőtt a földbirtokos kényuralma ehezedett a nép villásra ezen a vldéen. Akkoriban a görnyedt hátú cselédek, lnyomott parasztok azzal a kívánsággal aiadtak ei a kastély mellett, hogy legsbb lenne, ha a levegőbe röpülne. Meg ellett élnd 1945-öt, n.ig a fischerek, a yirosok rendszere a levegőbe röpült. Azta ez a kastély is az emberek javát zolgálja. — Tábori kórház lett belőle — mondják losolyogva az orvosok. Igazuk van. Hiten ez itt a kékkői járás kórháza, az Iső vonal kellős közepén fekszik. Ott, hol ma a legnagyobb csata folyik a széért. A kékkői bányászok, a földművesek, salli, apafalvl, nyéki lakosok egészéének viselik itt gondját. Ezért özönlenek le az emberek a szélrózsa minden iráyáböl. Tizenegyezer ember keresi fel vente és részesül kisebb vagy nagyobb rvosl segítségben. Ám ez a szám nem rossz életről tanúskodik, mely beteggé >nné az embereket, hanem fordítva. Ma ljutott az ember oda, hogy embermödra Ihet, s tudja értékelni az életet, azért linden kis bajjal az orvoshoz siet. hatvanhárom éves Sulan Pál is ide ké-Jlt falujából, Zsélyből. Nehéz gyomorbajil fekszik a kórházi ágyon. Valaha az yen ember csak az Istenhez fohászkoott, hogy vegye már magához, mentse eg a bajtői és kínszenvedéstől. Most meg sak a vágya, hogy minél tovább éljen, lég egy évet, tizet, vagy húszat hozzáigaszianl a hatvanhoz. A kórházat azért keresik tel tömegesen z emberek, mert sok életet mentettek teg Itt már. Például Csáki István szé>énkeí szövetkezeti tagot, aki úgymondán egész életében gyomorbajban szenveett, úgy kikezelték, hogy ma azt sem iidja, mi a gyomorbaj? Holcer István övári lakosra egy daru esett rá a bányagépén. Tüdőrepedéssel és nyitott mellassal szállították be a kórházba. Három ét alatt nemcsak az életét mentették ieg; teljesen visszanyerte egészségét és lunkaképességét. Ezért beszélnek az emerek oly elismeréssel szocialista rendcerünkről, mely lehetővé tette számunka az olcsó gyógykezelést. De elismerései adóznak a kórház főorvosának is, dr. auer Ottónak, akit kiváló tehetségéről imernek a környéken. Dr. Bauer 1944-ben végezte Bratislavaban az orvosi fakultást. Akkor még dörögtek a fegyverek, folyt a harc a csatatéren. A néhai kisdiák akkor nem Is gondolt arra, hogy szájról-szájra adják majd a hírt róla, s az a nagy megtiszteltetés éri, hogy azoknak életét bízzák rá, akik a bánya mélyén fejtik a szenet, s a föld gazdáinak életét, akik esőtől ázva, naptól barnítva teremtik elő mindannyiunk részére a mindennapi kenyeret. — A jó eredményeket részben a korszerű műszereknek köszönhetjük, mert a kis kórház jól fel van szerelve — mondja a főorvos, — no meg a kitűnő orvosoknak, és a munkaközösségnek. Mert a kórházban csak akkor eredményes a munka, ha a főorvostól kezdve az ápolónőkig mindenki a legnagyobb emberszeréttel gondoskodik a betegről. Lépten-nyomon tanújelét látjuk az emberről való gondoskodásnak. Az orvosok Strauss Sándor, Kollár Pál, Zapletalová Jifina, és Koéiková, Kissimonová, Smldová, 2iková, Kandóvá, Condárová ápolónők mind áldozatosan virrasztanak a beteg ágya fölött vagy a műtőasztalnál. A betegek arcáról szinte leolvassuk, hogy milyen elismeréssel adóznak ezért a kórház személyzetének. Az egyik ágyról Feróján Ferenc, huszonhét éves középpaiojtai szövetkezeti tag mosolyog rám. Egy hónappal ezelőt motorkerékpárjával nekiment a kútpumpának és fejét úgy szétvágta, hogy agyveleje is kilátszott. Hetekig eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon, most hol reánk tekint, hol feleségére, aki ott áll az ágya mellett. Öt kérdezzük meg, hogy van megelégedve férje kezelésével? Az asszony előbb az ablakon át hosszan kinéz a kertbe, mintha azt a két vfzcseppet vizsgálgatná, amely az Imént a tölgyfa ágán kapaszkodott meg. — Ml még őt nézzük; a szeme szögletében valami hasonlót látunk gyülemleni. Kint a kertben a borús, párás idő szülte azt a két csöppet, de az ö szemében az öröm. Hálás pillantást vet a közelálló orvosokra, s halkan, fejbólintva mondja, hogy ányakezük van: a sírból adták vissza a férjét. így vélekednek erről a kórházról meszsze környéken. Amikor a beteg felgyógyulva átlépi a kórház küszöbét, nem találnak szót, csak szivükben él a hálaérzet hazánk iránt, melyben már csak emlékként kisérthet a múlt, amikor még orvosra sem jutott a szegény embernek. Ma pedig van bőven kenyér az asztalon, van tisztes munkája és egészségéről ls gondoskodik az új társadalmi rend, mely nem ismer nagyobb értéket az embernél. MAJOR ÁGOSTON Egyszer csak keletről viharfelhő támadt Sötét fenyveserdők koszorúja bólint, szél zeng a Beszkidek sziklacsipkés ormán, füzek álmodnak a szőkehajú nyárról, s összebújnak csendben ott a Tapoly partján. Havas eső szitál, behinti a fákat, elfüggönyözi a hegyek tarka képét, s amikor a felhők mind a földre szállnak, felragyog a messzi, szeplőtelen kék ég. Bánatot sírt egykor itt a nyáj kolompja, bánatot virágzott völgyek hűs gyepágya, földhöz lapultak a füstös, néma viskók s összeölelkeztek: mind megannyi árva. S egyszer csak keletről viharfelhő támadt, felzengett a hegyek sziklaterhes bérce, villámok cikáztak, robajlott a mennybolt, s meghasadt a Sorsnak titokzatos méhe. Jó barátok jöttek, szívbéli testvérek, hozták a csillaggal ékes szabadságot, hozták a munkával megáldott jövendőt, s lépteik nyomán a föld ls kivirágzott. Gyárkémények nőttek az Ondava partján, telecsordult a szív örömmel, békéyel, s a Beszkidek felett, mint az üstökös láng, egy szép piros csillag világol az égen. Egykor kastély, ma kórház Doktor Bauer Ottó főorvos DÉNES GYÖRGY