A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-06 / 49. szám

Romániai különprogram Faiu a fővárosban SZEMLÉR FERENC (Románia) Madár Sötét madár suhant le a háztetőről este. Mi volt? Árnyék-e, hang-e, ábránd-e, tény-e, test-|e? Kép, képzelet koholta? Való, ha kézzel érem? ... Nem láttam. Csak a holdra néztem a néma égen. Röptöm ki nézi: többnek nyilván engem se láthat. Árnynak, mit esti köd vet. Pornak, mit szél dobálgat. Nem tudja, jó>e, szép-e, amit lát? Testet öltő álomnak volt-e képe? Szárnyas madár-e? Költő? S én mégis ott röpültem! S ő látott is valóban. Hüs volt a tiszta űrben. Hallotta, hogy daloltam. Szívén egyszerre csend lett. Érezte, hogy megoldott mindent... hogy elpihenhet ,. hogy boldog ..; szintié boldog! Bukarest a Scinteia Házának ormáról A falurajongó itt kigyógyul rajongásából. Csaknem egy fél napot töltöttem el ma a száz, vagy kétszáz éves kunyhók között. Láttam i.tt olyan házat, hogy nem is ház volt, inkább valami zemljanka- vagy pinceféte. Földbe süllyesztett deszkafalai alig néhány arasznyira emelkedtek a talaj fölé. Tetejét szalma födte. Benn a házban petróleumlámpa, fából faragott primitív szerszámok és konyhai edények. A szobában az ágyakon és tulipános ládán kívül semmi bútor. Igaz, szemnek tetszetős, tarka szőttesek díszítették az ágyakat és a ház falait, de ha arra gondoltam, hogy mindezt a kezdetleges rokkán és nyikorgó, fából faragott szátván készítette valami meggyötört, tuberkulózisban vagy más betegségben senyvedő asszony, fájdalom és szomorúság markolta meg szivem, s nem tudtam elgyönyörködni a szőttesek mintáiban, színeiben. Láttam gangos, tornácos házat is — valahonnan a craiovai tartományból került ide emlékeztetőnek. Az a parasztcsalád, aki ebben lakott, bizonnyal módos, rangos családnak számított falujában. És mégis... Egy Ostrava környéki szerelőmunkás felesége volt társaságomban: egy fél évszázad viszontagságait és nyomorúságát élte meg, s nem lehet azt állítani róla, hogy valaha is elkényesedett. Egy ideig a nő szemével és kíváncsiságával gyönyörködött a szőttesekben. Megbámulta a fából faragott és agyagból égetett edényeket. Olykor a meglepetés vagy a csodálkozás hangján kiáltott fel: — Be érdekes! Be szép! — Talán szívesen el is lakna ebben a gyapjúval és vászonnal bélelt fészekben? — kérdeztem. — Fészek.. . ? — suttogta, s láttam rajta, hogy megborzong. A sötét, kis ablakok alig bocsátottak be valami fényt. A petróleumlámpa ernyője sután, félrebillenve szomorkodott a hasas cilinder felett. Mintha hűvös, dohos légáram csapott volna meg bennünket. Az asszonyka mellén összevonta könnyű felöltőjét. Kissé eltűnödött, aztán elmosolyodott: — Itt lakni? Isten ments, micsoda ötlet! — s hirtelen kimenekült a napos tornácra. A házakat úgy hozták ide az ország minden részéből, s ugyanúgy rakták öszsze vagy építették föl, ahogy otthon álltak valaha a távoli falvakban. Berendezésük is eredeti, s a bútorokat és a mindennapi használati tárgyakat is úgy helyezték el bennük, mintha gazdájuk csak az imént távozott volna, s a gazdasszony is ott sürögne valahol az udvaron - talán a csirkéket eteti éppen. Egykori — máig érő élet nyomait őrzi minden, megrázó, szomorú tanúságtételként, olyan emberi tevékenységről, mely nem ért rá kultúrává fejlődni. Milyen más a város a maga harsogó, derűs civilizációjával, mely ötszáz éves múltra tekint vissza. Vajdák, fejedelmek, királyok lakták, jóravaló céhmesterek építették. Hödltö és szabadító hadak rohamozták falait. Most hatalmas ipari és kulturális központ, egy testvéri ország fővárosa. Egymillió és kétszázezer ember lakja. Minden utcában új paloták emelkednek. A külvárosokban, s eddig lakatlan területeken új munkásnegyedek épülnek. Minden este a színházak és filmszínházak sokasága várja a dolgozók ezreit. Bukarestben van Közép-Európa egyik leghatalmasabb sportstadionja, mely 80 000 nézőt fogad be. A Parhon-intézet kutató orvosai az élet meghosszabbításának problémájával foglalkoznak. Bukarest szenzációja a híres HH-gyógyszer vagy tápszer — alapanyaga a novokain — az öregedés ellenszere. Állítólag tömegcikként fogják gyártani. Az üzletek leszállított árakon kínálják áruikat: élelmiszert, ruhát, csínos cipőt, autöt, motorkerékpárt, hűtőszekrényt és ki tudná felsorolni, mi mindent. Elhagytam a Scinteia Házát. Még sokáig elbolyongtam a városban egyre új élményeket gyűjtve, s magamban rendezgetve, osztályozva az előbbieket, míglen kigyúltak a reklámok neoncsövei, s a sugárutak ostorlámpái. Mintha ragyogó tűzijáték fényei robbantak volna. Önmagát ünnepelte a város: az ötszáz éves Bukarest. BÁBI TIBOR Bukarest éjjel A Kultúra és Pihenés Parkja, háttérben a Scinteia Házával A Scinteia Házának kilencedik emeletéről tekintettem le a városra. Száz négyzetkilométernyi kőrengetege nagyszerű látványt nyújt. Nyílegyenes, széles sugárutak mentén sorakoznak modern épületsorai. Itt-ott az egykori bojár paloták tornyos tetőin, s régi templomok kupoláin akadt meg szemem. A város közepén a Csismigtu park szépségét virágoztatta ki magából a kőrengeteg. Keleten a füvészkert szab határt neki, délen pedig a Szabadság park. A Sztálinról elnevezett Kultúra és Pihenés Parkjának sétányain megfáradt munkások keresnek pihenést szabad idejükben és gyermekes anyák sétáltatják apróságaikat. A park területét sportpályák és romantikus szépségű tavak szaggatják meg. Csak nem tőszomszédságában terül el a Muzeul Satului — a román falu múzeuma.