A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-29 / 48. szám

A s/// /ó/f/rwtff Farnadon él a zselizi járás legnagyobb „földesura", a kétezer hektáros far- I nadi szövetkezet. Ezen a tájon már I a felszabadulás előtt se igen éltek földbirtokosok. Szádovszky Jánosnak, „a kis grófnak" is csak 90 hektárja volt. A szövetkezetnek meg most: húszszor annyi. Igaz, hogy csak ez évtől. Mert Saláti Andrásnak, a tavalyi elnöknek még csak 830 hektárra volt gondja, de az idén úgy megsokasodott a tagság, hogy ma már a közel 3000 lelket számláló faluban mindenki nagybirtokos, s maga a falu szövetkezeti nagyközség. S történt ez éppen a szövetkezet fennállásának tizedik évében. Ma a tízéves évfordulón már az egész falu mulat; ötvenben az egyéves jubileumot még csak egypár iparos, meg hivatalnok-féle ünnepelte — ha volt egyáltalán kedvük ünnepelni. Jakubik Béla éjjeliőrrel járom a bokáig érő latyanban s kéményig érő őszi ködben hallgató falut. — Ötvenben nem tudtam úgy végigmenni a falun, hogy utánam ne kiáltottak volna: — Csak ennek kéne a szemét kiszúrni — mondja. Mert Béla bácsi alapító tag volt, s ezelőtt szegény ember. — De bár lett volna vagy kétszáz holdam, hogy ne 130 hektárral kezdtük volna a szövetkezetet — folytatja —, mert bizony az első két-három év nagyon keserves volt. Se föld, se hozzáértő kéz. Ötvenkettőben tört meg a jég, s kezdtek beszállingózni a kisebb gazdák, de a föld csak nem akarta meghaladni a nyolcszáz hektárt. Mígnem az idén 2000-re szökött. A sok föld azonban sok gond. Állítólag ezért köszönt le a hatvan felé járó Saláti bácsi az elnöki tisztségről s adta át helyét a fiatal, nagy munkabírású Biricz Ernőnek. Pedig így beszéd közben nemigen látszik a fáradtság, gyengeség az öreg pártharcoson. Tűzzel, szenvedéllyel beszél Major Istvánról, a helyi pártszervezet megalakításáról 1922-ben, az 1928-as zselizi tüntetésről, a szövetkezet körüli csatározásokról. De: — A kétezer hektárt már csak hadd vezesse a Biricz. S Biricz Ernő vezeti is. Lelkesen, hozzáértéssel. Pedig csak az apja volt paraszt, ő mar tanult ember. Iskolát végzett hivatalnokoskodott, a járásról került haza elnöknek. Kérdem, hogy mire a legbüszkébb a jubiláló szövetkezet. — Hát egyelőre nemigen van a büszkélkedésre időnk, mert a föld és taglétszám,növekedése, a velejáró átszervezések sokmindenben hátravetettek bennünket, azért az állatállományunkat megnézheti, mert az legszebb a járásban. S ezzel elkezdődik egy hosszú körséta. Tehenek, malacok, bikaborjuk bámulnak rám. Borús vasárnap délelőtt van, de szinte világítanak a simára kefélt piros üszők, sütnek a hófehér mangalicák. Egyik istállóból ki, a másikba be. Ajtók nyitódnak, ajtók csukódnak. Tisztaság adja át helyét tisztaságnak, kéjesen elfekvő tizennéov malacos anyadisznó nedves orrú. bimbócsülkü, párnapos borjúknak. Kavarog a bőség körülöttem, s csak halkan, szűrten jön hozzam a szó, hogy a 2000 hektár még a látott bőség ellenére is követelődzik, mert az új tagok nem hoztak az 1200 hektár földjükhöz elég állatot; 300 darab szarvasmarha s 1000 darab sertés a hiány. De hatvanegyig mind a kettőt pótolni akarják. A rengeteg szarvasmarha és sertés között emberek mozognak. Öregek, fiatalok, bajuszosak, bajusztalanok: tehenészek, sertésgondozók. Koránkelő emberek Alig virrad, vagy még nem is virrad, csörögnek a láncok, összekoccannak a villás szarvak: itt bizony korán kell kelni a fejögulyásnak. Három órától egészen kilencig van mit csinalnia az állatok körül. Délután kezdődik az egész előírói. S tart egészen este nyolcig: 10-15 marhát gondoz egy ember. — Mindenki megmutathatja, hogy mit tud — áll a tizenhat éves Daru nevű tehén mellé gondozója, Nádasdi Sándor. - Az én Darum már megmutatta: megadja a napi* 22 litert. Egyébként az istállóátlag most csak 6 és fél liter, az új tagok állatai verték le ennyire. Azért már beszélnek a legközelebbi célról, a 10—15 literes istállóátlagról. A bőség után a szükség. Hét istálló van egy csomóban, de hogy minden állatjukat elhelyezhessék, ahhoz éppen egyszer annyira lenne szükség. Szarvasmarhájuknak nagy része, s lovuk még valamennyi kinn van a tagoknál, s ez csudára megnehezíti az etetést. De már épülnek az új istállók, működik a téglaégetőjük. Mert itt olyan is van. Igyekeznek a tagok mindent maguk elvégezni. Van bognár-, kovács-, asztalos- és géplakatos műhelyük. — Csak gépünk és szakemberünk nincs — panaszkodik Sztreda János, a szövetkezet könyvelője. — Vagyis jobban mondva: kétezer hektárra ugyanannyi gépünk van, mint nyolcszázra volt. Vettünk ugyan azóta már két kiselejtezett KDP-t, s megjavítgattuk megunknak, de még mindig kevés. Szakemberek dolgában még rosszabbul állunk. Nincs képesített agronómusunk, hogy csak a legfontosabbat említsem. Szakember nélkül pedig mindenki tudja, mennyire nehéz a gazdálkodás. Sztreda János mosolygós képű, derült szemű, szőke fiatalember. Míg beszél egy kék szalagot ráncigál lefelé a karjáról: Pomocná stráz (Segéd-őrség). Szükség van-e rá néha ? — De mennyire! Ma reggel például két jómadár ijedt halálra tőle. A szövetkezet vagyonát összetévesztették Csáky szalmájával. Lovat, szekeret kértek kölcsön, s a búcsú szent napjának örömére felpakoltak a szövetkezet még kint a mezőn álló kukoricájából. Az ilyesminek azonban — akármilyen nagy is a falu — könnyen híre szalad. Szükség volt hát a kék szalagra meg az erős kézre. A kettő segítségével szerencsésen el is simult a dolog. A búcsú szent napjának örömére! Mert Farnadon most kétszeresen mulatnak. Tegnap a Gubrica-családban lagzi volt, de még most is cseng a felvégiek füle bele, ma meg búcsú van. Sátoros búcsú. Szalad, forog, árad a nép, s a forgó, áradó nép között azt fürkészem, hogy mit adott ezeknek az embereknek a tíz éve fennálló szövetkezet. Mit adott anyagiakban s mennyire szaporodtak lélekben. Első látásra nem sok az új. A novemberi sárban éppen úgy csizmát húznak az emberek, mint tíz évvel ezelőtt, s ha búcsú van, a gyerekeknek még mindig fütyülőt s a lányoknak mézeskalács-szívet, vesznek. Csak hát rossz úton járna,'aki ilyesmiben keresné a haladást. Az új itt egyelőre még az anyagiakban, az új istállókban, a bikaborjúkban és traktorokban jelentkezik a legszembenütőbben. S a szokások, erkölcsök — a lélek forradalma még csak ezután mélyül el s lesz szemmel látható. A tíz év ennek a folyamatnak éppen hogy a kezdete. TŐZSÉR ÄRPÄD .. ^amm Tudományos kutatómunkát is végeznek a kínai diákok A kínai régmúlt két nevezetes asztronómusának. Csang Hengnek (78—139) és CSo Csüng-csinek (429—500) tudományos eszközei, maguk készítette égi glóbuszai ma is láthatók a Nanking közelében működő csillagászati obszervatóriumban. A működésük óta eltelt közel két évezred során a tudományos fejlődésben, különösen az utolso évszázadokban, lassúbbodás állt be. Érzik ezt a mai Kína fiataljai, s most minden erejükkel azon igyekeznek, hogy a csillagászati tudomány fejlődése és haladása is méltó legyen ahhoz a hatalmas alkotó és építő lendülethez, mely a mai Kínára annyira jellemző. A nankingi egyetem matematika— asztronómia szakos hallgatói például szovjet szakemberek, valamint tanáraik Ihtang D/sia-hao. a nankingi egyelem harmadéves hallgatója szkeptroszkupot csiszol irányításával tudományos kutatómunkát kezdtek, melynek egyik fő célja, hogy a fiatalok a gyönyörű régi példák nyomán, kísérletek során maguk készítsék el a legkülönbözőbb asztronómiai jelszereléseket. A munka eleinte nehézségekkel járt, nem volt elegendő segédeszközük, s megjelelő helyiségük sem. De közös erőfeszítéssel legyőzték az akadályokat, x ma már saját gyártmányú tükörteleszkópjaik, s egy úgynevezett M a ks z ut o v-teleszkópjuk is van, mellyel márs

az 1,5 millió fényévnyi távolságra lévő Andromeda kódról is készítettek pontos és éles képeket. Mindezeken kívül tucatnyi más, értékes asztronómiai eszköz készült már a nankingi egyetemi hallgatók műhelyében. Jelenleg éppen napteleszkóp, atomóra és koronagráf összeállításéin dolgoznak. Az asztronómia tudománya jó kezekbe került Kínában. A fiatalok méltók lesznek nagynevű őseikhez, s nem hozná szégyent szovjet tanítóikra sem. 16