A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-12 / 28. szám

Jan Neruda (1834. VII. 10. 1891. VIII. 22.) A legnemzetibb cseh költő. írásaiban — elsőként az újabbkori cseh iroda­lomban — kiáll az egyszerű dolgozók, a kizsákmányolt proletárok mellett. Egyik • írásában igy vall önmagáról: ,,A szegények közül, a munkásosztály sorából származom, magam is mun­kás voltam egész életemen át — hogyne volnék megértéssel munkásságunk iránt! Nem hagyhatlak el benneteket és ti mindig magatokénak kell hogy vallja­tok: hiszen egy vérből valók vagyunk! Egészen a tiétek vagyok — bárha tíz életem volna, hogy mind a cseh dol­gozóknak szentelhessem!" 1861 tavaszán, amikor legjobban dü­höngött az abszolutizmus, „Honvéd" cí­mű versében — melyet alább közlünk — a magyar szabadságharcot állítja az el­nyomott cseh nemzet elé példaképül. „Meghalt a haza!" — sóhajt a liös, Lankadt kezéből kihull a kard, mely ágyúdörgés vad zajában húszszor járt vele bősz csatában. „Meghalt a haza!" — riad a kéz S tölti puskáját golyója — cél, tűz! — s a hazátlan fiú ott húzza meg a lélekharangot. Mi nem tudunk még így meghalni, hazáért, népért, szabadságért, megmérjük kalmárként előre, mennyi kell a haza földére. Mi nem tudunk még így meghalni, nem is vagyunk még férfiak, de ha meghal szépséges hazánk, élhet-e velünk még a világ? Időszerű jegyzetek: Farkasok báránybőrben Az utóbbi hónapok eseményei arról tanúskod­nak, hogy az emberiség megrögzött békerontói — a német revansiszták nem alszanak. Oeeánon­túli patrónusaik védőszárnyai alatt melegedve úgy érzik, eljött az ideje, hogy nyíltan szerepet vál­laljanak a bonni állam hadiszekerének tolásában. Ezt bizonyítja az Is, hogy volt náci háborús bűnösök, sőt a háború után halálra ítélt, majd kegyelmet nyert magasrangű katonatisztek állnak ma az amerikai támogatással épülő Bundeswehr élén. Noha a nácik nyugati pártfogói az új német hadsereg „védelmi" szerepéről, a „civilizációnak teendő szolgálatairól" fecsegnek, a náci bűnös Heusinger, aki most ä Bundeswehr főfelügyelője, szépítgetés és áltatás nélkül kijelentette: „A Bundeswehr ma ugyanolyan feladatok előtt áll, mint 1939-ben". Ehhez bővebb kommentár nem is szükséges. Nem meglepő kijelentés. Mert követhetne-e új célokat egy olyan hadsereg, melynek élén több olyan tábornok áll. aki legalább ezredesi rangig vitte fel a hitlerista hadsereg főparancs­nokságában vagy vezérkarában? Például Förtsch altábornagy, aki tömegesen hurcoltatott el szov­jet állampolgárokat a Reichbe a megszállt terü­letekről, gyakran küldött „büntetőosztagokat" a békés polgári lakosság kiirtására. Békés szov­jte városok tönkrebombázása, a gatcsinal, peter­hofi pusklnői híres emlékmüvek elpusztítása ter­heli búnlistáját. Vagy Kammbucher repülöaltábor­nagy, a nyugatnémet légierők jelenlegi főfelügye­lője, aki az Edelweis légiköteléknek parancsot adott, hogv 1940 május 10-én Freiburg német város színlelt ellenséges bombázásával ürügvet szolgáltasson totális hadiárat indítására Francia­ország és Hollandia ellen A bonni rendszer dédelgetett kegyence Kurt Meyer volt SS ve­zérezredes, akit kanadai hadifoglyok meagyilkolta­tása miatt a háború után halálra Ítéltek. Ké­sőbb kegyelmet kapott és most az egyik revan­siszta „bajtársi szövetség" (melyek a bonni állam­ban napról napra gombamódra szaDorodnak) vezető­je és várja „jobb napok" virradását. Lám, a bonni militaristák, a ..Drang nach Osten" új mai kereszteslovaglai nem tanultak a történel­mi leckéből. Üjra befogták a háború szekerébe, mely egyszer már Sztálingrádnál és más csatame­zőkön számukra végzetcsen elakadt. Gondolják, még egyszer megpróbálják, hisz a háború Fortu­nája változó és kiszámíthatatlan. Am arról meg­feledkeznek, hogy ma . milliók elszánt békeakara­tával állnak szemben, nein háborús mészárszékekre szánt hiszékeny ágyútöltelékekkel, vagy erőtlen pacifistákkal, hanem öntudatra ébredt tömeoekkel. Ez pedig nagyon megfontolandó' Ha sikerülne Is megkockáztatniuk egy újabb háborús kalandot, a történelem vihara, a Szovjetunióban — a béke nagyhatalmában vezérét látó békeszerető emberi­ség kiállása gazdástul együtt elsöpri harci szeke­rüket. C. L\ Családi ügy Édesapám az idén üdült életében először. Hatvan 'év alatt persze volt szabadságon, de azt mindig otthon töltötte, háza köriili foglalatossággal Az Idén hatékonyabban követelte jogait fájós dereka, a döntő mégis az volt, hogy erélyesen elkísértem a szakszervezeti bizottsághoz, amely a beutalását Intézte. A készülődéskor édesapám pizsamát kért tőlem kölcsön, az kényelmes, meg nehogy azt mondják, hogy neki nincs. Amikor a legjobbat kínáltam, anyám tiltakozott. — Hadd csak! Jobb lesz az a régi, a zöld csíkos. Az el van szakadva. Lyukas a könyöke, ko-~ pott is. Takő is. — Éppen azért. Mit gondolsz, tía az úiban látiák, azt mondják, hogy látszik, eddig nem volt Dlzsa-" mája. azért feszít most az újban, de úgyis feszeng benne! — Modjanak' azt, amit akarnak: . — Mondjanak. Mégiscsak jobb. ha a régit lát; ák raita. Azon meglátszik a viselés; hogy otthon Is abban alszik, olyan házból való ... Meghajoltam az érvek előtt, a régi pizsamám foltot kapott, és gyengéd vasalást. S elkísérte apámat Tátralomnicra. Az üdülés olyan jól si­került, hogy apám, aki az utóbbi ttz év alatt tán egyetlen levelet sem Irt senkinek, most üdvözlő­lapokon adta tudtára a rokonságnak, hogy na­gyon JÓI érzi magát. Arca kisimult, kérges, nehéz kezének sosem volt olyan puha fogása, mint ezután a két hét után. — Hát a pizsama? — Viseltem —' mondta —, ha már ott volt. — Mert a löbbi Is abban volt, ugye? = A többi?... Némi hallgatás után folytatta: — A többln minden jobb volt. Éppen a régit adtad !de? Vagy azt hitték, hogy neked nincs jobb vagy azt hogy csak ezt érdemeltem tőled Édesanyám elfordította a fejét, én magam nyel­tem egyel Csak nem rsinálok családi perpatvart egy pizsamáért? Koródi József Reviczky Gyula (1855—1899) a századvég kiemelkedő költő-egye­nisége. A Nyitra megyei Vitkőcori született. Szerencsétlen családi vi-' szonyai, szegénysége, betegsége igen keservessé tették életét. Köl­tészetében szakított Arany követői­nek irányával, ő már a modern vá­rosi élet költője. Részvéttel fordult a kapitalizmus áldozatai felé. Állás­foglalása csendes panasz, nem lá­zadás. Az Arany és Ady közötti időszak jelentős újítói közé tarto­zik. Perdita Rózsakittálás, zene mellett Az ördöaé lett ifjú lelked. Es kezed most virágokat. Ajkad meg csókof osztogat. Náladnál semmivel se jobbak Neveztek csúf szóval bukottnak. Kimondtam én is azt a szót, S nem volt rá semmi válaszod. Csak rám hajoltál, hoau ne lássam Két arcod kipirulni lázban Félénken siiatad s reszketőn: Rád haragudni nincs erőm! Koldusa kotdusabb világnak! Borulj reám: én szánva szánlak. Lelkem a porban is megért. Szeret s megáld hii szívedért. * * * Szeretlek, mint egy elhagyottat Fay másik elhagyott szerethet. Ahogy vero'ádő fáidalom csak Képes szeretni: úgy szeretlek. Nem a gyönyörnek tiszta mézét Sznmiazza nikam. hogyha csókol: Az, ami hozzád vonz, a részvét, Szeretlek, édes, szánalomból. Szeretlek, mert min én leányka, Te is jobb sorsot érdemelnél, Szeretlek mert reád találva Látom, van árvább szív színemnél. Szeretlek önzésből, kimondom; Mert amidőn szemedbe nézek: Egyszerre tűrhetőbb n sorsom 5 én kezdték vigasztalni téged.!

Next

/
Oldalképek
Tartalom