A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-13 / 37. szám

Az olvasztókemencébe kerül a cink (I J Ha Kasza falvának kis vasúti állomásától vagy háromszáz métert haládsz a Vág folyásával egy irányban, díszes vaskapuhoz érsz, s rajta a következő felírást olvashatod: — Lakkok és festékek, nemzeti vállalat, Koseca. Am a kapu mögött szemed elé táruló látvány zavarba ejt. Mindenütt építke-_ zést látsz. A kaszai lakosok rombolják" itt a régi épületeket, s újakat építenek. S kellő okuk van rá. Köztársaságunkban ez az egyetlen olyan üzem, ahol cinkfehéret gyártanak, mégpedig olyan menynyiségben, hogy kielégítse gyógyszeriparunk, a gumigyártás, a műanyag- és gyufagyártás szükségleteit. Ha tekintetbe vesszük, hogy sok üzemünk használja fel e nyersanyagot, s mindeddig behozatalra szorultunk, nem kis feladatot vállaltak a kaszaiak. Sevöík Ondrej került az üzem élére, aki egykor ugyanitt kétkézi munkás volt, később raktáros, majd művezető. Teljes tudatában van felelőségének, s ígéri, hogy feladatát híven teljesíti. A kaszaiak ebben az esztendőben ünneplik üzemük aranylakodalmát: ugyan-Harmincegy éve dolgozik immár S. Gäbe', az üzemben Fiatalokból áll az öreg qyir szocialista munkabrigádja A laboratóriumban is ötven esztendeje múlt, hogy sorsuk elválaszthatatlanul összefonódott az üzem életével. Mindez 190Ö-ben vette kezdetét. Ferenc József császár egykori fő-fő udvari embere, az osztrák Thun Gabriel gróf a cseh származású Kinski grófhoz adta feleségül a lányát. Az egykori nagyságok úgymorld — szerény — magántulajdona volt a PetrWaldi cinkfehérgyár is, melyet 11567-ben alapítottak. Am a napról-napra gyarapodó Ostrava bányáival egyre nagyobb konkurrensnek bizonyult, s elszip» pantotta előle bevételeinek iegnagyobf forrását - az olcsó mukaerőt. Ölyán helyet kellett hát keresni az üzem számára, ahol nem akad ipari versenytárs, így 1909-ben a kis kaszai ecetgyár új tulajdonost és új nevet kapolr s lett belőle: Petrvváldi Cinkfehérgyár - Thun Gabriel és tsa. A lakosság egy része kereseti lehetőséghez jutott. Am szó sem volt valami állandó keresetről. Megtörtént, hogy némely hónapokban-, elbocsátották a munkásokat, vagy csak néhány ember dolgozott a kemencéknél, aztán szüneteltették á gyártást, s az emberek a csomagolásnál kaptak elfoglaltságot. Az idősebb munkások nem szívesen emlékeznek az akkori munkamódszerékre, mert sokszor egészségükkel fizettek a bizonytalan kereseti lehetőségért. Az akkori tulajdonosok — a grófok — és az idegen munkavezetők kitűnően kalkuláltak. Tudták, hogy az emberi munkaerő sokkal olcsóbb, mint a mechanizációra szükséges befektetés. Még csak csomagológépet sem vettek, s a munkások a folyvást örvénylő l'estékporban dolgoztak. — Nehéz volt akkoriban itt az élet, — emlékezik egy öreg munkás-- — Gábel Stefan, aki öt gyermek apja, s már harmincegy éve dolgozik az üzemben. — Ugyanegy ruhát viseltünk munkaidő alatt, s azon kívül is. Ennivalót ha yittünk is magunkkal, legfeljebb egy kis kanna levest vagy kávét. — Manapság ?! Tiszta ruhában járunk a munkába. A fiatalabbak még nyakkendőt is kötnek, s munkaszünetben a büffé előtt csoportosulva válogathatunk az ennivalókban. Azelőtt senki sem volt kíváncsi véleményünkre, miként lehetne kellemessébbé tenni munkahelyünket. Senki sem törődött asszonyainkkal és gyermekeinkkel. Senki sem volt kíváncsi családi viszonyainkra, az iskola és községünk állapotára. Senki nem gondoskodott gyógykezelésünkről, s még kevésbé arról, hogy kirándulásra menjünk, mint manapság. Minden megváltozott. Magunk közül valő ember vezeti az üzemet, s ez mégiscsak jelent valamit. Igaz, sokáig tartott, míg mi, idősebbek megértettük, mi megy végbe közöttünk, míg pl. megértettük a szocialista munkaverseny, vagy a hozraszcsot jelentőségét. Ma már mindnyájan tudjuk, hogy ez a fiatalok törte út a helyes. Tudjuk, hogy össze kell fognunk és híven teljesíteni a ránkrótt feladatokat. Ma mi, idősebbek sem beszélhetünk, s nem ís cselekedhetünk másképpen. Hiszen, bár harmincegy esztendeje dolgozom az üzemben, sosem ejett meg, hogy az üzemi ünnepségen családom tagjai előtt ilyesmit olvastak volna fel: Gábel Stefan elvtárs a szocialista versenyben elért eredményeiért 200.- koronát, hüségpénzt pedig háromszáz koronát, összesen ötszázat kap. Bizony most első Ízben történt ilyesmi. Nagy, meleg könnycsepp csordul Gábel Stefan szeméből. Ugyan mí többet mondhatunk ennél ? (Szpácsil jelvételei)