A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-06 / 36. szám
ÍGY „TÖRT KI" a második 1939 szeptember 1-én hajnali 4 óra 45 perckor Sucharewski őrnagy, a Danzig melletti VVesterplatte lengyel hadikikötő parancsnoka a következő szövegű rádióüzenet küldi a varsói hadügyminisztériumba: „A Schleswig-Holstein német sorhajó 5 óra 45 perckor valamennyi ágyújából tüzet nyitott ránk. A tüzelés tart. Utasítást kérek." Ugyanebben az órában, hajnali 4 óra 45 perckor a német Wehrmacht, Hitler parancsára, valamenynyi határszakaszon támadásba kezd a Lengyel Köztársaság területe ellen. A második világháború már javában folyik, amikor délelőtt 10 órakor Hitler a Reichstagban elmondja beszédét. „Lengyelország ma éjszaka német területet lövetett katonáival. 5 óra 45 perc óta — (Hitler a hazudozás hevében még egy órával tévédét is! a szerk.) — viszonozzuk a tüzelést és mostantól kezdve minden bombát bombával törülünk meg!" — üvölt Hitler és a háború kitörésének okául azt hazudja, hogy a reguláris lengyel hadsereg egységei benyomultak német területre. A második világháború kitörésének huszadik évébe értünk, de ennek az emlékezetes őszi éjszakának valódi története hosszú-hosszú évekig rejtve maradt a világ közvéleménye előtt. Csak a nürnbergi perben derült először világosság az akkori események hátterére. A nemzetközi bíróság tanúként kihallgatta Erwin Lahousen tábornokot, a német katonai kémelhárító hírhedt főnökének, Canaris tengernagynak legközelebbi munkatársát. Ők ketten talán mindenki másnál mélyebb betekintést nyertek a náci állami és katonai gépezet szörnyű boszorkánykonyhájába. Lahousen tábornok kihallgatasa, amelyet John Harlan, a nürnbergi nemzetközi bíróság egyik amerikai közvádlója vezetett, így folyt le: Harlan: Kértek-e segítséget az Abwehrtől a lengyelországi hadjárathoz? lahousen: Igen. Ezt az akciót, amelyre közvetlenül a lengyel hadjárat előtt került sor, „Himmler-akció" fedőnévvel lepleztük. Ez volt a legtitokzatosabb akciók egyike, amelyet az Abwehr külföldi osztályán valaha is előkészítettek. Ha jól emlékszem, úgy augusztus hó közepén történt. Az Abwehr l. és II. osztálya (ez utóbbit én vezettem), azt a feladatot kapta, hogy a „Himmler-akció" céljára szerezzen be és helyezzen készenlétbe lengyel katonai egyenruhákat, teljes lengyel fegyverzettel és egyéb felszereléssel A megbízást Canaris a Wehrmacht vezérkari főnökségétől kapta. Harlan: Hová, milyen szervnek kellett a kért felszerelést átadniuk? Lahousen: A felszerelésért egy napon eljött az SS, illetőleg az S. D. (Sicherheitsdienst, az SS saját kémszervezete és elhárító szolgálata, Himler rettegett magán titkos — szolgálata, amelynek vezetője Heydrich volt — a szerk.). Harlan: Mikor szerzett az Abwehr tudomást arról, mire és hogyan használták fel ezt a felszerelést? Lahousen: Az igazi célt akkor még nem ismertük. De már akkor mindannyian érthető módon gyanakodtunk, hogy itt valami egészen nagy disznóság készül. Amikor aztán a lengyel hadjárat első híre befutott. Pickenbrock, a rádiósunk, aki a hírt felvette, így szólt: „Most legalább tudjuk, mire kellettek az egyenruhák!" Másnap Canaris informált bennünket, hoqy az egyenruhákba koncentrációs táborba zárt német bűnözőket bújtattak, akiket titokban, éjjel átvittek lengyel területre, hogy onnan velük — mint „lengyel katonai egységgel" — támadást intézzenek a határhoz közel fekvő gleiwitzi német rádióállomás ellen. Harlan: Mit történt a lengyel egyenruhába bújtatott német internáltakkal az akció végrehajtása után!? Lahousen: A német fegyverletétel után egy tábori kórházban mellettem feküdt Birkel SS főrohamosztag vezető, aki elmondotta, hogy az akció után nemcsak az internáltakat, de a vállalkozást szervező és irányító SD-tagokat is mind kivégezték, hogy ne maradjon tanú. Eddig tart az Abwehr egyik volt vezetőjének vallomása. A véletlen azonban úgy hozta, hogy a szörnyű következményekkel járt vállalkozás, a „Himlerakció szervezői és irányítói közül egv valaki mégis életben maradt: Alfred Hellmuth Naujocks egykori SD-tag, aki részt vett az akcióban és véletlenül elkerülte a kivégzést. A nürnbergi bíróság előtt így mondta el az akció történetét: EGY SZEMTANÚ BESZÉL... „1959, augusztus 10-én Heyndriehtől, az SD főnökétől azt a parancsot, kaptam, hogy készítsük elő a lengyel határ közelében fekvő gleiwitzi német rádióállomás megrohanását oly módon, hogy mindenki azt higyje, a tettesek lengyelek." Szükségünk van bizonyítható lengyel túlkapásra a német propaganda és a külföldi sajtó részére — mondta Heydrich. Azt az utasítást kaptam, hogy 5 — 6 SD-taggal utazzam Gleiwitzbe, szervezzem meg a dolgot és ott várjam be, amíg Heydrichtől megkapom a jelszót a végrehajtásra. A parancs az volt, hogy foglaljuk el a rádióállomást és addig tartsuk, amíg egy lengyelül tökéletesen beszédű emberünk — akit Heydrich bocsát rendelkezésemre — mikrofonba mondja provokációs beszédét. A beszéd irányvonalát is Heydrich állította össze. Azt is megjegyezte akkor, hogy néhány napon belül számítani lehet a Németország elleni lengyel támadásra. Augusztus utolsó hetében felkerestem Heinrich Müllert, a Gestapo főnökét, hogy a terveket megbeszéljem. Müller a jelenlétemben éppen valami Mehlborn nevű emberrel tárgyalt egy határincidens megszervezéséről. Itt is arról volt szó, hogy lengyel egyenruhába öltöztetett németek, mint lengyel katonák támadást intézzenek német terület ellen. Az akciót Hohenlinden város határában kellett végrehajtani, egy századnyi erővel. Müller azt is elmondta, hogy a lengyel egyenruhába öltöztetett németek között Í2 életfogytiglanra ítélt súlyos bűnöző is lesz, akiket a többiek a helyszínen lelőnek, hulláikat otthagyják, hogy ezzel igazolják a határincidenst és bizonyítékul tálalják fel a külföldi sajtónak, amelynek tudósítóit az akció befejeztével majd a helyszínre viszik. Müller azt is közölte; Heidrich parancsa szerint az egyik bűnözőt az én rendelkezésemre kell bocsátania a gleiwitzi akcióhoz. A bűnözök fedőneve az akcióban „Konzerv" volt. A gleiwitzi akcióra a Lengyelország elleni német támadás előestéjén került sor. Augusztus 31-én délben Heydrichtől telefonon megkaptam a titkos jelszót a végrehajtására: „Jelentkezzék Müllernél a konzervekért." Az időpontot aznap este 8 órára tűzte ki. Müllerrel megbeszéltem, hogy a lengyelül beszélő embert a rádióállomás közelében adja át nekem. A támadás és a rádióállomás bevétele programszerűen folyt le. A mi emberünk 3-4 perces beszédet tartott a mikrofonba, néhány revolverlövés esett, aztán elhagytuk a terepet. A kijáratnál leütöttük a lengyelül beszélő „konzervet" és odafektettük a köszöb elé. Még életben volt, lélegzett, de eszméletlen volt. Lőtt sebet nem találtam rajta, csak nagv csomó vért láttam szétkenve az arcán." íme, így „tört ki" valóságban a második világháború. Anglia és Franciaország — noha formálisan hadat üzennek Németországnak - lábhoz tett fegyverrel, tétlenül szemlélik, hogyan mészárolja le Hitler a magárahagyott Lengyelországot. Hogy mi történt volna, ha azonnal beavatkoznak és milyen fordulatot vett volna a világtörténelem, arra mindennél beszédesebb bizonyítékot szolgáltatott Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht akkori vezérkari főnöke. Jodl Nürnbergben kijelentette: ..Noha abban a helyzetben voltunk, hogy Lenavelországot epvediil is szétverjük, semmiképpen nem voltunk abban a helyzetben, hoov a szövetséges hatalmak koncentrált támadás&t kiálljuk. Hogy nem omlottunk össze már 1939-ben, ez csak azért volt, mert a nyugati szárnyunkon állomásozó 110 francia és angol hadosztály az egész lengyelországi hadjárat során tétlenül, lábhoz tett fegyverrel állt szemben a mi 23 hadosztályunkkal." A Wehrmacht tehát nyugodtan és háboríthatatlanul lebonyolíthatja a második világháború első „Blitzkrienjét" . • BACSÖ JÄNOS 9