A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-04 / 1. szám

Jóképű, barna bajuszkás ember Baran «elvtárs, egykor zempléni favágó, most a perényi szövetkezet agronómusa. A háború utáni mindenféle idők vetették ide néhányszáz magával. Ki ne emlékeznék azokra a népvándorlásszerű időkre. Hányféle furcsa erö hatott akkoriban — a szegényemberek hazátáhitozásától a naiv meggyőződésig, hogy népek csereberélgetésével meg lehet oldani az évszázadok óta megoldatlan kérdéseket. ¡Hogy és mint sikerült? íme, itt ez a falu — Perény — a bizonyság. Hiába, nem lehet kiugrani a világból. Semmiféle intézkedéssel nem lehetett hatálytalanítani az évszázadok óta kényszerű, mégis felemelő kötelezettséget: szlovákok és magyarok, végső fokon minden náció együttélését, ott, ahol vannak és ahogy lehet. Mert ugyan imi .változott meg ebben a tekintetben a történelem folyamán a különféle beavatkozások következtében? Ami mégis megoldódott, azt nem a primitív nacionalizmus oldotta meg, hanem a szocializmus. Természetesen nem lehet erről beszélni a régi sebek felszagatása nélkül, bár érdekes volna elemezgetni a kérdést egy különféle sorsokból rekutálódott közösség kialakulásán. Summa summárum — kérdésemre ennyi a felelet: Sok nehézségünk volt. Jelent ez mindenfélét — csalódásokat, becsületes küzdelmet és reményeket, meg azt is, hogy a múlt csak volt, bár kemény volt; meg azt is jelenti, hogy a jövő nem a torzsalkodóké, hanem a szövetkezeté, mert Perény szocialista falu, A bizalmatlan kerítések, a házőrző ebek, a déli harangszó és mit tudom én, mi minden, ha van is, mégis anakronizmus — és anakronizmus itt mindenféle bizalmatlanság. iBaran elvtárs négy esztendeig a szövetkezet elnöke volt. Tudomása van minden apró lépésről, de szemtanúja a nagyszerű nekilendülésnek is. — Istállókat építettünk a semmiből. A Tizenöt hektár kertészetet létesítettünk. A ¡Nagyidéra vezető út nem is volt út néhány évvel ezelőtt. A Kanyapta rakoncátlankodott arra felé, mocsárrá áztatva egy nagy darab tájat. ¡Megszabályoztuk és száztíz hektár szántót nyertünk vele, olyan területen, ahol ezelőtt legeltetni se lehetett. Arra Felsőlánc felé, az úttól jobbra száz hektáron halastavat teremtettünk az egyébként hasznavehetetlen mocsaras tagon. Ebben az esztendőben adtuk el az első haltermést — egy kiló halat tizenegy koronáért. Éppen egy vagonra való volt. Kár, hogy a tó vize a környező talajba szivárog. Rámegy egy milliónk, mire rendehozzuk. Aztán majd tarthatunk rajta kacsát is - évente húszezer darabot. Négy hektár szőlőt is ültettünk. Perényben ilyesmi még sose volt. Ezen az őszön szüreteltünk először — tizennyolc hektó bort egy hektárról. Hiába, fiatal még a szőlő, de nem nyugszunk, míg húsz hektár nem lesz belőle. - Aztán mi ütött magába, hogy elnökből agronőmussá lett? - kérdem, félbeszakítva ezt a biztató felsorolást. — Annak Is készültem én. Rozgonyban egyéves mesteriskolát jártam, de hát megtettek elnöknek. Most aztán képzett agronómusra volt szükség. ¡Letettem a süveget, hogy nekilássak a munkának, mert baj van a takarmányalap körül. Tarnóczi lett az elnök — így talán többre visszük. Csupa biztató szép dolgot mond. Ám bizakodása mögött sok szomorú tény lapul. Érzem, azért beszél Így, hogy hidat verjen magamagának a múltból a jövőbe. Joga van rá, és így szép. Van ebben valami hősies önmegtartóztatás, ahogy viszszagyömöszöli, elfojtja a kitömi készülő panaszt. Végül mégis megtorpan. — Annyi mindent építettünk, annyi mindenünk van, mégiscsak tizenhat korona a munkaegység. Ha még annyi volna. A felét kifizetjük, de aztán jó, ha év végén két korona jut egy munkaegységre. Hiába, száraz, rossz esztendő volt. Aztán az új tagok, azaz az új föld. Meg kellett művelni; a tervezett állatállományt is úgy vásároltuk. A növekedés fájdalmas dolog. Belefájdul, beleropog az ember csontja, minden porcikája. Amit mondott, talán nem is panasz volt, csak egyszerű ténymegállapítás. Este a kultúrházban vita készül a párt leveléről jés > szövetkezetek negyedik országos kongresszusának anyagáról. Vágy negyvénöt ember gyűlt össze. Sokáig várakoznak az előadóra Kemények, szögletesek, akár a fából faragott szobrok. Fiatalok és öregek — asszony is akad köztük — talán tíz. Az előadó csak nem érkezik. Elmúlik fél óra, egy óra — végül is Tamóczi elvtárs, a helyi pártszervezet .elnöke ismerteti a kérdéses anyagot. Világosan, érthetően és röviden beszél — alkalmazkodik hallgatóságához, vagy jobban mondva nem is kell alkalmazkodnia, hiszen közülök való. Az első felszólaló a szövetkezet könyvelője. A legfontosabb alapok pénzügyi, biztosítását javasolja. — Szükséges, hogy minél több termőföldhöz jussunk - a mocsarak lecsapolásával, további vlzszabályozással. Fontos a termény és takarmányalap biztosítása. A munkaegységekre kiadott termények mennyiségét célszerű volna csökkenteni. A tagok pénzjutalma így növekednék, sőt lehetővé válna, hogy a munkaegység értékének nyolcvan százalékát fizessük ki előlegképpen. A szövetkezet így nyolc vagon takarmányhoz jutna, ami körülbelül száz-százhúsz sertés hizlalását tenné lehetővé, s ez végül a munkaegység értékének növeléséhez vezet. A szociális alapra több pénzt kell íorditani, hogy családi pótlékot fizethessen a szövetkezet, mint az állam az ipari munkásoknak. A kultúralapot jobban ki Szép, kétemeletes iskolája van Perénynek Perényi utcarészlet