A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-22 / 12. szám

Az asszonyok átkozödni kezdtek. — Elég! — kiáltott Fiedler. Arca vörös volt az indulattól. — Válasszatok e.qy bizottságot, nézzék meg a konyhát. Tiz nő kíséretében tért vissza a kapun. A szakács meglepődött a váratlan vendégek láttán. — Mit főztél ? — kérdezte a hadügyi népbiztos. — Kelkáposztát — felelt a szakács. — Mutasd meg az asszonyoknak — mondta Fiedler. A kondérokban vastagon, sárgán rotyogott a főzelék. Az asszonyok zavartan nézték. A szövölány megkóstolta. — Te gazember! — támadt a szakácsra. — Ha már kelkáposztát főzöl, csináld legalább tisztességesen! Az asszonyok is szidták, elkergették a kondéroktól. Sózták, fűszerezték az ételt. — Jöjjön el hozzánk vacsorára, Fiedler elvtárs — mondta egy asszony. — Körömpörköltet csinálok. — Megharagudnának a Szovjet Ház lakói — nevetett Fiedler. — Még azt mondanák, külön koszton bízik a hadügyi népbiztos. Csöndesen hozzátette: — A feleségem ls kelkáposztán él ... A kislányom sem panaszkodik soha . . . Együtt mentek fel az alagsor lépcsőin. Alkonyodott. Karcsú monitor érkezett a Dunán. Mögötte suhant a másik. A harmadik. A Szovjet Ház előtt qépfegyvertüzet nyitottak. A szövölány felett kihunyt a lámpa. Az üres keret nyikorogva hintázott. De ezt már nem hallotta. A tisztek zászlót hoztak. Fiedler letakarta a lány véres blúzát. Kilenc asszony ment ki a kapun. 18 — Kelkáposztát esznek — szólt az egyik. — Nehéz nekik is . . . A fejkendős nő köhécselt. — Házat akart — mondta. — A vőlegénye ács . .. Verekszik az ántánttal . . . Az asszonyok szótlanul emelték kosaraikat. Elindultak hazafelé. * * * Autó fékezett a ház elótt. Pierre eloltotta a cigarettáját. — Értem jönnek — mondta. — Húzödj meg a temető falánál. Az asszony csukta be mögöttem az ablakot. Holdvilágnál ugrottam át az alacsony kerítésen. Rózsabokor árnyékában sírkő lapult. Odabúitam. Éreztem, mozdul a szél, egy apró harang a homlokcmnál csilingelni kezdett. Letéptem. A síremléken kovácsoltvas keretből egy bulldog fényképe bámulta a holdat. Elolvastam az aranv feliratot: „Tiger, emlékezünk rád". Ekkor körülnéztem. A márványslrok alatt kutyák pihentek. Idegesen nevettem. Arra gondoltam, ha jön a feltámadás, nagy lárma lesz itt. Most csönd volt. Később az öregasszony a nevemet kiáltotta. Vártam még egy ideig, majd visszamentem a lakásba. Pierre-t elvitték a rendörök. Az öregasszony a rézgombos ágyon ült. Fáradtan mosolygott rám. — Megszoktuk — mondta. A cscmagját is mindig elkészítem. Fiedlerrel ls ült. Ezerkilencszázhuszonhétben .. . Húsz éve tiltották ki Fiedlert Franciaországból .. . Nem maradtam tovább a lakásban. Az öregasszony szótlanul kisért az ajtóhoz. ' hétig tartott a sztrájk. Eladósodtam. Az első munkanapon siettem a műhelybe. Pierre egy daru lépcsőjén ült. beszélgetett a munkásokkal. Necn törődtem veltik. Vastag olajat csorgattam a csapágyakra, indítottam a motort. Monsieur Velger bejött a vasajtón. Fehér köpeny volt rajta. Meg két civllruhás ember. Megálltak a gépem előtt. Köszöntem. Az igazgató az arcomat fürkészte. — Hogy Ízlett a sztrájk? — érdeklődött. — Kiürült, a zsebeim, monsieur Velger — válaszoltam. — Én nem kapok segélyt a szakszervezettől. Semmilyen szervezetnek nem vagyok^'a tagja. Továbbmentek. Szirénaszóra felbúgtak a motorok. Megindult a munka. i Később a vén Pierre odajött hozzám. Villanyszerelők javították a gépét. A padcm felett kékszínű forgács keringett. Letörte a végét, a tenyerén táncoltatta. Meleg volt. — Jól köszörülöd a kést — mondta. Másik fogást vettem. — Látod, Pierre, én ezt szeretem — mutattam az öregnek. Most lassan kúszott a kés. tükröt terített az acélra. — Két hétig loptam a napot. Semmiért. Cigarettacsomagot húztam elő. Pierre elfogadta a cigarettámat. Rágyújtottunk. — A tcmítőkészltő meghalt a tüntetésen — mondta. — Huszonöt százalékos béremelésért. Ezt a huszonöt százalékot ma hajnaltól mindenki megkapja ... Te is. A kapcsolóhoz nyúlt, ráncos kezével babrálta. — Ha majd otthon jársz ... folytatta csöndesen —. mondd el az embereknek, hogy nehéz az életünk ... És mond el azt is, hogy nem felejtettük el Fiedler Rezsőt és a többi magyar kommunistát, akik velünk együtt harcoltak . . . Éles hangon kiáltott egy villanyszerelő. Pierre visszaballagott a gépéhez. Nehézkesen hajolt le a munkáért. Most láttam, milyen öreg.