A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-14 / 24. szám

KOVÁCS ISTVÁN &apág.ömöpi íjiirhe Strófák II. A CSEMADOK Száztíz a taglétszám. Működik télen. S a tagság munkáját Meghatódva nézem ... — Mert szereposztáskor Hajbakap, pityereg; — Ah, sok a szereplő S csak „egy" a főszerep! Az asszonyok Szebbek tán, mint másutt, Dolgoznak, szeretnek. Vasárnap pletykáznak Hétfőn összevesznek. S reggel kikíséri Férjét a menyecske. — Meggyőződni róla: „Csákugyan elment-e?" A szövetkezet Ötvenben alakult Csür-csavari módon, S veszekedtek sokat, Mint a lány a csókon ... De mert hogy a lány is Megszokja a csókot, Ma már a tagság is Megbékélt — és boldog . ®<&5T A tanító Képzett, jó tanerő, Nevel és agitál, Sportban, színjátszásban Mindig az élen áll! Hiszi és tanítja: „A világ anyagi!" S ilyenkor még mindig Felköhög valaki... Érvel és bizonyít, Jó anyag az esze! -— De, ha harangoznak, Megremeg a keze ... A falu népe Szorgalmas, dolgos, Jó magyar. De elfeledte a múltat Egyhamar! Ha beszélgetsz vele A szája panaszt mond, S az újnak bőszen, Szilajon nekiront! Tucatszám találhatsz Siránkozó nénit, - De még a beteg is Pocakos — és épít!!! A kocsma „Vendéglátó üzem" — Van orrára festve, Sajnos, elég hangos Minden áldott este! — De kap a kocsmáros Zászlót s oklevelet, Mert jól teljesíti A forgalmi tervet!!! A mi vendégeink A tatárjárás úgy kezdődött, hogy IV. Béla ebéd utáni feketére hívta meg Batu kánt. Ezt abból gpndolom, hogy nálunk így szokott kezdődni némely szombat délután, amikor az ember egy-két ismerőst meghív ebéd utáni feketére. A vendégek kapnak egy-egy csésze sötét dolgot, akinek jut szék, leül, akinek nem jut szék, az elmondja az ősrégi szóviccet, hogy köszöni, ült Vácon eleget, és nincs nagyobb öröme, mintha a feketekávét állva fogyaszthatja. Mert a vendégek ilyenkor még jól nevelt gyermekek. Illedelmes unatkozás közben folyik a csevegés, és általános helyeslést vált ki a házigazdának az a meggondolatlan cselekedete, hogy a fekete után kóstolót tesz az asztalra az új borból, amit vidékről kapott, mert azt mondják a vendégek, hogy egy pohárkával tényleg jólesik fekete után. Közben a hangulat kedvéért megszólal a magnetofon, amely a múltkorról maradt itt, s amit a házigazda olyan feltétellel kapott kölcsön, hogy kizárólag maga kezeli. De persze a magnetofonhoz minden vendég ért, mindenki kezeli és a házigazda halkan őszül. Még nincs öt óra, amikor az egyik vendég udvariasan felkéri a háziasszonyt, csak pár lépésre, a szőnyeget fel se kell venni, de aztán követők támadnak és a szőnyeget mégis tanácsosabb felgöngyölíteni. Csak tíz percre. Hat órakor — miután a három négyzetméternyi területen öt pár rugdossa egymást — ajánlatosabb kivinni az asztalt, miáltal újabb terület szabadul fel, viszont a csillárba mindenki belevágja a fejét. Hét órakor az egyik vendég oda nyilatkozik, hogy csuhaj, ám a többiek leintik, nem i kell zajt csapni, nem bál ez, csak egy kis ebéd utáni fekete. Mert a józan többség nem szereti a lármát, ennélfogva ajtót, ablakot gondosan becsuknak, hogy az általános kurjongatás ne hallatszék el a hetedik határba. Nyolc órakor valaki megjegyzi, hogy a vendégek nyilván éhségükben üvöltöznek, mire a háziasszony a vasárnapra vett kenyérből szendvicseket gyárt. — Ö, ez bőségesen elég lesz! — lelkesedik más, és tényleg pontosan elég volt, mert a tálat is kinyalták. Kilenckor ismeretlen újító házi dzsesszt kezdeményez, és behozzák a konyhából a fedőket és tepsiket. Tízkor általános pertuivás, tizenegykor hangulatvilágítás, éjfélkor magyarnótaverseny és miután közfelkiáltással ötször határozták el, hogy az utolsó villamost semmi esetre sem késik le, egy órakor dörgő éljenrivalgással szavazzák meg a hajnali háromig való maradást. Ennek köszönhető, hogy miután üdvözölték a felkelő napot, tényleg el is mennek, csak a kapuból jönnek vissza és kijelentik, hogy amíg nem kapnak egy kis savanyú tojáslevest, hazamenésről sző sem lehet. Kisjó Ilyen i s van Reggel van. A piacon már javában zajlik az élet. Egy idősebb parasztpár vonja magára figyelmemet. Lassú, megfontolt lépésekkel mérik keresztbe a piacteret, és közben nagy ügybuzgalommal meresztgetik szemüket és nyakukat, mintha valakit vagy valamit keresnének. Így, átlós irányban átszelve a forgatagot, a piac felső sarkába érnek; megfordulnak. Mégegyszer végignéznek a tarkán hullámzó tömegen, majd az asszony jobb felé bök az ujjával. A férfi megindul a jelzett irányba, az aszszony utána. Kisvártatva célhoz érnek, megállnak. Ügy jő néhány lépésnyi távolságbői nézegetik a zöldséges kofa asztalán felhalmozott nagy kupac cseresznyét. Látni valami fenntartást szemükben, de ezt hamarosan felváltja az arcukon végigömlő megelégedett mosoly. Odamennek a gyümölcspiramishoz, mégegyszer! jól szemügyre veszik, majd a férfi megkérdi az elárusítónőt. — Mondja, lelkem, mit kóstál a cseresznye? — öt korona küója — feleli az elárusítónő a jói látható árcédulára mutatva. j Erre a bácsi szó nélkül kimarkol a kupacból vagy tíz-tizenöt szemet, néhányat ő fogyaszt el, a többit az asszonynak adja. Ügy kóstolgatják, ízlelgetik, mint a borkóstolók szokták a megítélésre váró bort. Kettéharapják, nézegetik, sötétvörös nedvdús húsát, kóstolgatják ízét. Az ember felszívja kezefejéről a cseresznye rábuggyant csillogó cseppjét. Mikor az utolsó falatot is lenyelték, várakozásteljesen egymásra néznek, majd a férfi megszólal: — No, anyjuk, akkor mennyiért adjuk a mienket?! LUZSICA MIKLÖS , I