A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-31 / 22. szám

A jósnő valamelyik közeli hozzátartozója, jóslásért fordult Cékusnéhoz. Tudni akarta, vajon meggyógyul-e? A jósnő nemmel válaszolt. S a nagybeteg csakhamar meg is halt. Később az illető asszony ismét felkereste a gömörhorkai Pithiát. Cékus Ilona végtelenül primitív lélek, úgy gondolta, ha egyszer sikerült, sikerül másodszor is; ezért ismét szerencsétlenséget jósolt, régi kuncsaftjának. A szegény asszony most egészen odavan, mert hát, ha szerencsétlenség állott a kártyában, nem is marad az el! Miért tűrik a hatóságok ezt a nyilvánvaló népcsalást, hiszen elképesztő, hogy nekem is miket hazudott össze ez az öregasszony! Az egyik helyen azt mondják erre, nem tudnak ellene semmit sem tenni, hisz'en nem árt ö senkinek, jóslataiért sohasem kért ö egyetlen fillért sem, csupán csak e lfogadja, ha megjutalmazza valaki! A másik helyen meg azt mondják, hiába bírságolják meg, másnap ugyanúgy jósol, mint tegnap. Es mit mond vajon a gömörhorkai helyi nemzeti bizottság. Mosolyognak a bajuszuk alatt, és háromszáz korona adót inkasszálnak be e furcsa mesterség fejében! NEUMANN JÁNOS P<i| | | •••••• rr 0 Fülesbagoly—toportyuspogacsa — Salamon-szigetek Repülőgépen Kongóba — így szól a nyugati utazási irodák legújabb slágere, és a gyümölcsexport cégek tulajdonosai nagy érdeklődéssel utaznak oda, ahonnan jövedelmeik származnak. S ott aztán csodálkozva szemlélik a „boldog bennszülötteket", A törpe négereknek úgy kell előttük ugrálniok, ahogy a majmok szoktak az állatkertben, amiért olcső üveggyöngyöket kapnak a fehér uraktól. akik otthon szörnyülködve beszélnek a hálátlan feketékről, amikor a yéres felkelésekről olvasnak: — Az afrikaiak végül is megunták, hogy mindig csak a fehérek majmai legyenek. Nem lehet már többé üveggyöngyökkel kifizetni őket. Mind gyakrabban nyúlnak fekete munkások fegyver után, mint ahogy a belga-kongói, kenyai, nyaszaföldi események is bizonyítják. — Nőtlen emher vagyok — sóhajtottam búsan -, héten vagyunk édestestvérek, s tíz évig a Salamon-szigeteken éltem. No, erre aztán úgy elkezdett darálni holdvilágképü jövendómondóm, hogy én már folyton csak azt lestem, mikor szalad torkára a még meg nem rágott pogácsamaradék! Oly badarságokat halandzsázott össze, hogy talán még az ellenkezője se igaz. Először is azt árulta el Cékus Ilona, hogy kimondottan buknak utánam a lányok. Annak ellenére, hogy okos is vagyok, pénzem is dögivei van, meg meleg szívű is vagyok, mégis tétovázok, hogy melyiknek nyújtsam a kezem. Különössen két leány van, aki úgy érzi, hogy nem tudna élni nélkülem, egy határon túl élő, meg egy idevaló. Végül is a külföldi nyeri el a pálmát, boldog hitvesem lesz és két gyermekkel fogja megáldani a teremtő. Hogy pedig boldogságunk még zavartalanabb legyen, az egyik t estvét im rövidesen jobb létre szenderül, s így igen nagy vagyon száll reám. Miután befejezte mondókáját két tízessel ajándékoztam meg Gömör nagy jósnőjét, s ezzel is értem annyit, hogy még privátim is hajlandó volt elbeszélgetni egy kissé velem. — Nemcsak Gömörben, de jóval Gömörön túl is engem tartanak a legnagyobb jósnőnek — jelentette ki szerényen. — Ennek plédig az a magyarázata — okolta meg állítását —, hogy amíg Kassán például olyan jósnő jósol, aki csak me g ál m o dt a jövendómondói rátermettségét, addig én egyenesen beleszülettem ebbe a mesterségbe. Még kislányka lehettem, amikor külföldi grafológusokkal találkoztam össze, s ők állapították meg, hogy milyen csodáltaos tehetség van bennem. Jósolgatok is én lánykorom óta. Ö, ha tudná, hány száz csodálatos tehetség van bennem. Jósolgatok isten áldja meg — tér vissza a reális világba —, éhes a malacom, mostékot kell még adnom rtski... * * * Sétálgatok Gömörhorka dimbes-dombos utcáin, és emberekkel beszélgetek Cékus Ilonáról. Megtudom, hogy nem egészen alaptalan a dicsekvése, mert nemcsak Tornaijáról, de Losoncról, Rozsnyóról, Rimaszombatból, sót még Kassáról is felkeresik ót a hiszékeny emberek. Van olyan vasárnap, hogy egész karavánokat hoz Gömörhorkára a vonat, sót néha még autókat is látni a titokzatos feketekapus ház előtt. S az emberek rendületlenül hiszriek benne, mert hát csupa szépet szeretnének az élettói, s Cékus Ilona két kézzel szórja az ígéreteket. Akadnak azonban túlkapásai is a gömörhorkai hires jősasszonynak. Egyik tornaijai ismerősöm mesélte például, hogy egy parasztasszony, akinek nagybetegen feküdt Megilletődve „térültem beljebb" a híres jósasszony gazdagon berendezett, de kissé homályos szentélyébe. Ö, hány és hány szerelem, gazdagság és egészség után vágyakozó balga embertársam járt már itt előttem — gondoltam elérzékenyülve. Cékus Ilona azonban nem hagyott sok időt az effajta érzelgős gondolatokra. Gyorsan lenyomott egy, székbe, és már el is kezdte a szokásos szertartást. Először is egy ropogósra sült töpörtyűs pogácsát kotorászott elő köténye zsebéből, s mintha ott sem lennék, a szájába tömte. Azután ugyanebből a zsebéből egy szörnyű piszkos kártyapaklit varázsolt elő, s azt az asztalra helyezve, árom rakásra emeltette velem. Közben azohban, mintha éppen csak társalogni akarna, közönyös arccal megkérdezte: Nős vagyok-e? Vannak-e testvéreim? Jártam-e külföldön? Engem sem ejtett fejre a bába, mert én még nála is közönyiisebb arcot tudtam vágni, s olyan hatalmasakat hazudtam, hogy már csak azt lestem, mikor szakad ránk a mestergerenda! Rostokoltam a föld mélyében, lebegtem ég és föld között, oly hevesen azonban sohasem dobogott még szívem, mint amikor átléptem a gömörhorkai feketekapus ház küszöbét. No, nem azért, mintha attól féltem volna, hogy Gömör nyolcadik, csodája: a múltba, jelenbe és jövőbe, látó Cékus Ilona békává változtatna; attól féltem inkább, hogy — tudva szándékomat — nem áll szóba velem. Szerencsémre éppen malacát etette a híres jósasszony, így azután nem nézett tüzetesen lelkem mélyébe. Sőt, mivel sikerült arányJ lag igen jámbor ábrázattal köszöntenem, még szívessé is derült az arca, s jóstehetségét ingyen és bérmentve ekként csillogtatta: — Ön a jövő titkaira kíváncsi idegen, térüljön hát beljebb, Cékus Ilona feltárja ön előtt a jövőt!