A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-24 / 21. szám

A szocialista kultúra Hazánk fővárosában, a sok évszázados kultúrát őrző ősi Prágában jönnek össze június első hetében hazánk legnevesebb művészei, legjobb kultúrmunkásai, a társadalmi szervezetek és a népi közigazgatási szervek küldöttei — írók, festők, zenészek, szobrászok, színészek népművészek, műkedvelők, kűftúrotthonigaZgatók és pedagógusok —. hogy mint egy nagy család tagjai, egy cél harcosai és elkötelezettjei közösen vitassák meg kulturális életünk további kibontakozásának, fejlődésének és kiteljesedésének lehetőségeit, formáit és módszereit. Csehszlovákia Kommunista Pártja XI. kongresszusa, mely célul tűzte ki a szocializmus építésének betetőzését hazánkban, hangsúlyozta, hogy az előttünk álló időszak gazdasági feladatainak teljesítése megköveteli dolgozóink kulturális fejlődésének meggyorsítását, szakmai képzettségének elmélyítését, a marxista világnézetnek az emberek tudatában való végleges győzelmét, vagyis a kulturális forradalom második időszaka feladatainak teljesítését. A felszabadulás óta eltelt évek során Csehszlovákia Kommunista Pártja a hatalom birtokában megvalósította a kulturális forradalom első időszakának fő feladatát, a kultúra közeihozását a néphez. Igazolja ezt a tényt fejlett iskolarendszerünk a középfokú- és főiskolákon tanuló ifjúság hatalmas tömege, a tanulók szociális összetétele, a felnőttek tanulásának, szakmai, politikai és általános művelődési lehetőségének számos formája. Igazolja ezt a tényt a kulturális intézmények széles hálózatának kiépítése is. Könyvkiadásunk soha nem látott méreteket öltött. Színházaink, művészei állandóan telt ház előtt játszanak. Hivatásos népművészeti együtteseink a kapitalizmus által halálraítélt népi szokásokkal, táncokkal és dalokkal itthon és külföldön egyaránt megérdemelt sikereket aratnak. Egymást érik a képzőművészeti kiállítások. A járási székhelyeken, de már egyre több faluban is minden igényt kielégítő művelődési otthonok állnak dolgozóink rendelkezésére. A kultúra, a tudomány, a művészet már nem egy kiváltságos réteg tulajdona, hanem az egész dolgozó népé. Soha nem látott fejlőésnek indult a népi alkotás, hatalmas méreteket öltött a kulturális tömegmozgalmi munka. Különösen nagyméretű ez a kulturális fejlődés falvainkon. Szembetűnő, hogy a tegnap még sötétségben tartott falvak arculata hogyan változott meg a felszabadulás óta. A falu kulturális életének alapjait, fejlődésének lehetőségeit az egységes földművesszövetkezeti mozgalom, a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés teremtette meg. A látástól vakulásig tartó robot kínjától, a holnap kenyérgondjától megszabadult agrárproletár, kis- és középparaszt rövid idő alatt akarja elsajátítani mindazt a tudást, amelynek megszerzésére a múltban sem ideje, sem módja, sok esetben pedig — az embertelen kizsákmányolás és elnyomás következtében — igénye sem volt. A gazdasági helyzet megváltozása következtében az anyagi kultúra biztosítása után a falu a szellemi kultúra - igénylőjévé, a kulturális élet részesévé vált. A gazdasági feltételek megteremtésével az elmúlt évek során a falu gazdasági felemelkedéséhez is biztosítottuk a lehetőségeket — művelődési otthonok építésével, népkönyvtárak létesítésével, szövetkezeti kongresszusa elé esti-iskolák, pártiskolák, előadássorozatok, könyv- és irodalmi vitaestek és az önképzés és önművelődés egyéb formáinak megszervezése által. Tizennégy szabad év munkája következményeként a kultúra a népé lett, a dolgozó nép pedig a kultúra részesévé, alkotójává, alakítójává és irányítójává vált. Ezt tapasztalták és erről győződtek meg azok az írók, művészek, kultúrmunkások és pedagógusok, akik hat héttel ezelőtt elindultak és végiglátogatták Csernőtől Asig az üzemeket és lakónegyedeket, az iskolákat és szövetkezeteket, a falvakat és a bányákat. Modern új bútort és kisebb könyvtárra való könyvet találtak a tátraaljai parasztházban, mosógépet és olajfestményt „a vörös fények városának" Kladnónak tegnap még éhező munkásánál, jó ruhát és televíziós készüléket, Csallóköz tegnap még mezítlábos papi uradalmi cselédjénél, tánccsoportot, énekkart, színjátszó-csoportot a volt Bat'a-rabszolgák városában, „gyárvárban" — és egészséges gyermekeket, épülő házakat, az építés értelmében és a béke győzelmében hivő felnőtteket, a holnap gondjától nem félő öregeket találtak szerte az országban. De találtak olyan községet is, ahol még nincs egységes földművesszövetkezet, olyat is, ahol még nincs villany, kultúrház. Voltak olyan üzemben is, mely elmaradt a terv teljesítésében, olyanban is. ahol a szocialista munkaerkölcs még nem valami szilárd, jártak olyan városban, ahol a kispolgári ideológia még erősen hat, és a munkást még ma is ki akarják nézni a kultúrházból. Találkoztak olyan emberrel is, akinek fáj a mi épülő új rendünk, mert a kizsákmányolás lehetőségét szüntette meg, olyannal is, aki „eleve" a kultúra terjesztése ellen van, mert „a parasztnak elég annyi ész, hogy az eresz alá álljon, ha esik" — vallotta be egy egykori földbirtokos kétszáz holdas gőggel, s olyannal is, akinek „minden mindegy". De az ilyen faluk, üzemek, emberek — és jelenségek ritkák és magukon viselik az elmúlás, a megszűnés félreismerhetetlen jeleit. Az országot járó kultúrmunkások az országot építő emberekkel, a kultúra és minden érték szülőivel, a dolgozó néppel találkoztak. És találkoztak számtalan „miért"-tel, problémával, panasszal és kritikával, de ugyanannyi, vagy talán még több tanácscsal, javaslattal, dicsekvéssel és követeléssel. Megteltek jegyzetfüzeteik és megtelt a szívük. Viszik az ország népének, a dolgozóknak a nézeteit, véleményét, javaslatait Prágába, s szavaik mögött ott zúg majd a Kárpátok fenyveseinek, Dél-Szlovákia búzamezőinek, Morvaország olajkútjainak, az észak-csehországi bányáknak, a moldvaparti gyáraknak a hangja, amikor feleletet keresnek a „miért"ekre és érvényesítik a gyakorlat, valamint a napi munka csiszolta okos javaslatokat. Június elején a sok évszázad kultúráját őrző ősi Prágában ül össze a szocialista kultúra első kongresszusa, hogy ismét közelebb kerüljünk egy lépéssel nagy célunkhoz, a szocializmus építésének betetőzéséhez. — őr— ^em gyógyít már a diószegi csodadoktor Olyan forró volt a keze, mint a vasaló • A szellemektől kapott megbízást a gyógyU táshoz • Igazságos „jutalomban" részesült Ügy gondolom, hogy a „csodadoktort" nem k« II közelebbről bemutatnom, hiszen az egész környéken sokat hallottak róla. Mégis nem árt megemlíteni, hogy Lehocky András, diószegi lakosról, egykori kereskedőről van szó, aki 1949-ig „csak" építkezési anyaggal kereskedett Az államosítás után 1953-ig a széntelep vezetője volt. Miért maradt volna a széntelep vezetője, ha könnyebben is megkeresheti a kenyerét? Hiszen ö „csodadoktor", és „kigyógyítja" az összes betegségeket. A galántai népbíróságon azt állította, hogy ártatlan és valóban gyogyított. Arra a kérdésre, hogy hol szerzett képesítést, így válaszolt: „Már 1926-ban tagja voltam egy spiritiszta körnek, s a médiumon keresztül a szellemek azzal bíztak meg, hogy gyógyítsám a betegeket, és ismertették velem a helyes gyógykezelés módját ls. A szellemek elárulták, hogy a gyógyításhoz sót, cukrot különböző füveket és tiszta szeszt használjak. Kezeimben mágikus erö van" — jelentette ki a vádlott. A tárgyalás folyamán azt állította, hogy a gyógyítás közben olyan forró volt a keze, mint egy tüzes vasaló. Állítólag azért nem foglalkozott becsületes munkával, mert a szellemektől ezt az utasítást kapta: „András fiam. neked gyógyítanod kell. Ha jól végzed küldetésedet, akkor gazdag jutalomban részesülsz ..." S ezt a gazdag „jutalmat" valóban meg is kapta. Csakhogy nem a szellemektől, hanem a népbiróságtól. Teljes két évig gondolkozhat, hogyan vezette félre a hiszékeny embereket. KRAJCSOV1CS FERDINÁND 13