A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-10 / 19. szám

TUmtHtfL, tegnap és holnap KAREL BEBA Vezeklő a Chaszár Dzsokang templom bejáratánál •Sigace város kolostorában IKT^S élt a pane sen láma, miiB előtt Lhasszába tette át 9 JBHHH^HBHI A páncsen láma a tibeti helyi kormány felborulása után a Tibeti Autonóm Terület előkészítő bizottságának elnöke lett ogy Tibet a középkor rezervációja, azt kétszeri ott-tartózkodásom után bátran állíthatom. A tibeti szerzetesek még ma is — akárcsak néhány évszázaddal azelőtt — száz, sőt néhány ezer kiló jak vajat égetnek el naponta isteneik, tiszteletére a kolostori templomokban; az egyszerű tibeti még ma is hiszi - ugyanúgy, mint ősapáik hitték sok-sok generációval ezelőtt —, hogy lelke halála után egy légybe, kutyába vagy mondjuk egy tehénbe költözik, és ha ma egy tibeti polgárral beszél az ember — bármilyen furcsán is hangzik ez számunkra — akkor bizonyosan egy jobbágy, esetleg ura az illető, mintha nem is a huszadik század második felében, az ún. atomkorban, hanem a sötét középkorban élnénk. Arról azonban, hogy a történelem ily furcsa játékot űzött velük, a tibetiek nemigen tehetnek. A maradiság nem a tibetiek sajátos jellemvonása — mint ahogy ezt sok európai Tibetkutató szívesen állítja —, annak ellenére, hogy az adott lehetőségek és az eddig szinte hozzáférhetetlen óriási hegységek — számunkrla szinte hihetetlen mértékben — késleltették a történelmi fejlődést. 1955 őszén Lhasszából a pancsen láma székhelyére, Sigaceba utaztunk. Üttalan utakon kellett áthatolnunk, mivel a két város közötti út akkor még nem volt teljesen kész. Az egyik átkelőhelynél néhány igen furcsán viselkedő emberre lettünk figyelmesek. — Megtapogatták a hűtőt, sárhányókat, terepjáró autónk kerekeit, sőt még a rovátkás keréknyomot is. Később vezetőinktől megtudtuk, hogy ezek az emberek még sohasem láttak kerekes járművet, nem tudták megérteni, autóink hogyan járhatnak, mivel olyan hozzáférhetetlen vidéken laknak, ahol a kerék gyakorlatilag nem alkalmazható (kivéve az imamalmokat) s ahol az egyedüli ismert közlekedési eszköz az emberi vagy az állati láb. — Mindnyájunkat megdöbbentett ez a felfedezés. De adjon csak valaki alkalmat a tibetieknek ismeretszerzésre, tanulásra — meglátja, hogy is áll a dolog a tibetieknél minden új iránti „született" ellenszenvével. 1951-ben Tibet békés felszabadítása után a központi népi kormány iskolákat létesített, ahol a fiatal tibetiek úgy szívják magukba a modern természet és társadalomtudományok ismereteit, akárcsak a száraz föld az éltető esőt. Ma már sokan tanulnák közülük a kínai főiskolák mérnöki, orvosi, társadalomtudományi mezőgazdasági fakultásain, valamint a különböző nemzetiségi intézetekben. A tibeti fiatalok a központi kormány által létesített, korszerűen berendezett kórházakban mint egészségügyi dolgozók működnek, és a szakképzett kínai orvosok felügyelete alatt honfitársaik tízezreit — az egyszerű embereket, szerzeteseket, lámákat és nemeseket egyaránt — részesítik ingyenes gyógykezelésben. A fertőző betegségek azelőtt egész tartományokat pusztítottak ki. Ma hatásos védőoltásokkal harcolnak ellene. A kínai állatorvosokkal együtt felkeresik a leghozzáférhetetlenebb legélőket is, hogy megmentsék a tibeti nyájakat a marhavész és egyéb betegségek pusztításától, mely Kolostorör hivatali jelvényé »gesztett kolostorkulccsal •lien azelőtt a pásztor csupán „ráolvasással" védekezett. A peringi kormány sok millió juaszt fordított utak építésére, valanint a helyi ipar, földmüvelés és állattenyésztés fejlesztésére, fokozatosan a legelmaradottabb és legszegényebb tibeti tudaába is behatolt az a felismerés, — áttörve az előítéletek és babonák szövevényét —, hogy ez a kormány valóban az ő kormányuk. És a- „szocializmus" szó a középkori Tibetben egyre népszerűbb, tartalma pedig egyre konkrétabb lett. Kétségkívül ez volt az oka, hogy a tibeti arisztokrácia reakciós elemei felkelést robbantottak ki, mellyel a tibeti népet le akarták téríteni a fejlődés útjáról. Természetesen - történelmi szükségességképpen - elszámították magukat. Nemésak, íogy a magasabb egyházi és világi méltóságok nem tartottak mindnyájan velük (mivel sok olyan felvilágosult egyén találgató, aki megértette a szocialista változások szükségességét), ízer, Kelet-Tibet legelmaradottabb vidékeiről való felkelő nem cépviseli a tibeti tömegeket. Azonban ezek is — amint azt a egutóbbi jelentések bizonyítják - csakhamar felismerték, hová rezet külföldi „barátaik" politfJjiä4Ji, s ezért sokan közülük Itek a népi kormány felhivás4y|l,-»iely a megtévesztett felelőknek bántatlanságot biztosit. A puccsisták közé vegyült nanditák számára azonban nirlős1 kegyelem sem a népi felszabadító hadseregnél, sem azJVgVszerű tibetieknél. A tibeti •eakciós elemek felkelése a ife felis. Tibet utolsó megnyilvánulása volt. ku Г I