A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-05-03 / 18. szám

Zuhogó esőből érkeztünk a verőfényes Prágába, ,A karcsú stewardess szeme is a tavaszról árulkodott. A félénken virágzó fák üde zöldje megfiatalította az ódon város zegzugos utcácskáit, a terek bronz szobrait, és bolondos szélsapkát csapott habtaréjaira a vén Moldva folyó is. Az égről egy bakfitstündér kék szeme rámosolygott az aranyos városra. Mosolya megbújt a villamoskalauznö pillantásában, a fiatal pincérnő formás mellei között. Még a mogorva szállodai liftes képe is fanyar grimaszba tévedt.. A virágárusnő pedig rövid néhány óra leforgása alatt adott túl ibolyacsokrain. Ma a smichovi vagongyár rokkant kapuöre is hirtelen fiatalabbnak érezte magát, és amikor jöttek a lányok, Vlasta, Zdena, Jarmila és Mánya, kutatva nézett az arcukba. Régi tavaszok emiékeit kereste, és ha valamelyikük mosolyában vagy durcás tekintetében rátalált igaz sem volt ifjúságának egy elfelejtett ölelésére, évődve, legényesen köszöntötte a fehérnépet. Á csodálatos Károly-híd tornyán az áprilisi szél mintha magasabbra emelte volna a világi vágyaktól terhes apáca szoknyáját, hogy Így még jobban ingerelje Pariéi Péter kujonkodó kődiákját. A hídon fiatal diáklányok blúzába kapaszkodott meg. Öregek és fiatalok szeme felcsillant, csupán a szentek sorfala szegezte nagy álszemérmesen a földre tekintetét. És egy pillanatra úgy tűnt, mintha Nepomuki János, ez a bibircsókos orrú, barokk szent lopva mégiscsak az egyik kis szőke felé pillantott volna. Megszépültek a Kisoldal palotái és a Vltbovsky kert miniatűr szökökútjában éppen egy feketerigó szépítette magát, majd harsány énekszóval riasztott fel egy magábafeledkezett szerelmes párt. A Hradzsin felett ott lobogott, büszkén és mégis oly barátságosan, az elnöki lobogó, jelezve — lakója otthon van! Lehet, hogy pihen, lehet, hogy dolgozik — az ország jövőjéért, népeink boldogulásáért. A várudvaron pedig százak bámulják a gótikus székesegyház csipkerózsáit, a Kolozsvári testvérek Szent György szobrát. A szomszédos Nemzeti Galéria termeiben megfiatalodtak a dél-csehországi gótikus fa madonnák, és ingerlőbbek ma Rubens hús-vér asszonyai is. Új kőszenteket kap a híres Loretta is, csupán Prücsök úr kocsmájában nincs hatása a tavasznak. A koszt se jobb, mint tavaly, vagy tavaly előtt volt, és a kiszolgálás sem! Nagymamák és kis unokák eldorádója a Petrin és a Sztromovka. Üres padokat alig találni. És ha leszáll az est, őrségváltás lesz. Szerelmes párok szállják meg a parkokat. A villamosok ismét zsúfolásig telnek — a ŐKD—Sokolovo és a CKD—Sztálingrád vasasai mennek a harmadik műszakba. Színházak, mozik, gépek; valahol a város peremén a néphadsereg egyik alakulata gyakorlatozik. Hajóslp szól, villamos mozdonyok nyüszítenek, és a felhők között lökhajtásos vadászgépek keringenek. A város felett pedig a Petrin vörös csillagai őrködnek, vigyázva a város álmára; a városra, melynek népe él, dolgozik és szeret; őrzik a várost, mely a miénk is, csakúgy, mint ez a szépséges, reményteljes tavasz! Ez a tavasz, amely a mi tavaszunk ... — si — Magyar fesio a prágai várban A prágai vár lovardáját általában a cseh klasszikus tájfestészet székházának tartják, és a hazai képzőművészet országos tárlatát is itt rendezik meg minden harmadik vagy negyedik esztendőben! Ezért külföldi festő képei ide nem is igen kerülnek. Am ezúttal kivétel történt. Pór Bertalan, a szlovákiai születésű kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész alkotásalt a prágai Képzőművészeti Központ a Szent Vitus dóm kőcslpke-csdd&jának árnyékában helyezte el. Az előterem félhomályába pattogó katonaléptek zaja hallik be — a Hradzsin kapui előtt éppen őrségváltás volt —, s amint belépek a nagy terembe, pillanatok alatt régi ismerősre bukkanok. Megállok Pór Bertalan egyik önarcképe előtt. A krétarajz sarkában ötvenkettes dátum. A képről Idős, szemüveges, szigorú tekintetű férfi néz rám. (gen, ő az! Halkan ráköszönök. Fanyar mosolya nagyon ismerős. Harminchét aranybacsorduló őszén szliácsi műtermében éppen a „Spanyol anya" plakátját rajzolta. Ott mosolygott Ily fanyarul, s kissé gúnyosan, amikor megtudta, hogy lévai gyüker vagyok. Nem volt jő véleménye a dél-szlovákiai magyarokról, s különösen nem a lévaiakról. Pedig abban az időben már Spanyolországban harcolt jónéhány Léva környéki kommunista. Köztük Sárga Pali és Rajcsányi Árpád is. És rácáfoltak erre a bizalmatlanságra, helyt állván a forró talajon a Háber Zolik, Sátekok, Furindák és mások... Azt hiszem a mester akkoriban túl szigorú volt! Ma már tán elnézőbb, hiszen huszonkét esztendő telt el azóta. . . Bár huszonkét esztendő nagy idö, Pór Bertalanra azonban mégsem lehet nem emlékezni. Jellegzetes, nem mindennapi ember, és ahogy azt a jelenlegi kiállítás anyaga mutatja, a művészete — melyet mifelénk oly kevesen Ismernek — sem mindennapi. Érdekes, hogy Moszkvában, Prágában és Párizsban lobban Ismerték Pórt és haladó művészetét, mint a magyarlakta vidékeken. Igaz, hogy ezen csak a be nem avatott csodálkozhat. Magyarországon Horthyék, nálunk pedig Eszterházyék és Jarosék hallgatták agyon őt. Hisz a két háború közötti Budapesten kiadott Művészeti Lexikon „egész" hét sorban emlékezik meg róla! Műveit pedig eltávolítják a nyilvánosságról és megsemmisítik. Mindezt azért, mert a mér régóta baloldali gondolkozású Pór Bertalan a Magyar Tanácsköztársaság művészeti direktóriumának egyik vezető személyisége volt. Első nagy sikerét huszonegyéves korában (1901) aratta a Műcsarnokban egy önarcképével, ösztöndiját tanulmányútra használja fel, és így kerül Pest és München után Párizsba, hogy lásson és tanuljon. Mint minden festőnek, Pórnak is a Louvre jelenti a legjobb iskolát. Rubens és Rembrandt van rá nagy hatással néhány éven át, hogy aztán Giotto művészetének hódoljon. Hazatérte után közismert és divatos arcképfestö lesz. Bár a francia poszt-impresszionisták magában Párizsban sem hatottak Pórra, a kor áramlatalt mégsem tudta elkerülni. Kemstok, Ferenczy, Fényes és mások közreműködésével Pór megalakítja a „Nyolcak" társaságát, amely ezerkilencszázkilencben lépett a nyilvánosság elé a Könyves Kálmán kiállítóhelyiségeiben. A hivatalos közlemény elítélte a Nyolcakat, és amikor két évvel ezután Pór Bertalan megrendezte első önálló kiállítását, gróf Tisza István, ez az irodalomban és művészetben analfabéta „kan dáthory Erzsébet" — csak úgy, mint a nagy magyar vátesz, Ady Endre ellen — Pór Bertalan, Rippl-Rónai József és Szinyel Merse Pál ellen is uszító sajtókampányt indit meg. Mindennek ellenére Pór nagv sikereket aratott otthon és külföldön egyaránt. Tizenháromban a San Franciscő-i viláokiáliításon került bemutatásra minden nagyobb kompozíciója (Család, Heqyi beszéd, Vágyódás a tiszta szerelemre), valamint a Népopera oromfalazata freskójának kartonja. És ez volt Pór Bertalan szerencséje. Alkotásai ugyanis csak a húszas évek közepén kerültek vissza Európába, mégpedig a Csehszlovák kormány közbelépésére. Ig.v aztán a Horthypribékeknek nem volt alkalmuk elpusztítani a kommunista művész külföldön található müveit, mint ahogyan barbár módon megsemmisítették a budapesti Népopera oromfalának freskóját. A Magyar Tanácsköztársaság leverése után Pór Bertalan szülőföldjén, Szlovákiában telepedett le. Szliácsi műtermében egvre-másra születnek meg a cézannei meglátású, lírai hangú tájképei, ifjúkori reminiszcenciái, melyek új értelmet, társadalmi és nc'itikai mondanivalót kapnak; a jó és rossz összecsapását ábrázoló Bika-tehén ciklus, Gergely Dózsa-könyvének Illusztrációi és a moszkvai megrendelések vázlatai. A müncheni árulás után Pór Párizsba távozik. Csak ezerkilencszáznegyvennyolc után tér vissza Magyarországra, ahol főiskolai tanárrá nevezik ki, és mint pályafutásának elején, mostani alkotásaiban is az arcképek és az önarcképek dominálnak. Nem érdektelen, hogy minden erőteljes tehetsége ellenére Pór Bertalan, ha csak átmenetileg is, beleesett a kor naturalizmusába! Ám a hetvennyolc éves mesterre jellemző, hoay ebből a betegségből kilábalva ismét haladó, modern műveket alkot. Nem véletlen, hogy a XIX. velencei Blennálén kiállított alkotásait, még az elfogult nyugati kritika is a tárlat legkiválóbb müvei közé sorozza ... Kétszer is abbahagyom a nézelődést, majd ismét visszatérek a képek közé. Megállok az „Apám", majd a „Feltámadás" előtt, mégegyszer megcsodálom a szlovák tájak szép melódiáit, a pásztorokat, Pór száguldó bikáit és a legújabb, komor tónusú Dózsa vázlatát. . . Pór Bertalan művészete lenyűgöz, fogva tart. Kár. hoav a kiá'ütás zsúfolt és túlzottan aprólékos. Százkilencvenhét festményt és arafikal alkotást tartalmaz, és mégis egy szigorúbb, számbelilea kisebb válogatás határozottan többet mutatott volna be Pór Bertalan naavszerü művészi eayénlségéből, életmüvének mélységéről, széles skálájáról, sokoldalú-1 sádáröS••• Ögy vélem, érzi ezt Pór Bertalan szigorú önarcképe is, mert a búcsúzásnál fanvar mosolya kissé felenged, és szemüvege mögül megértően rám pillant. ^ ^