A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-19 / 16. szám

Dombra fel, dómra le poroszkál a léva-ipolysági autóbusz. Akárcsak Gömörországban járnánk, olyan görbe errefelé a vidék. A völgyekben épült falvak alig látszanak ki a dombhátak közül, csak a házak piros cserépfedele s a templomtornyok kandikálnak elő. A mezőkön mindenfelé szorgos munka folyik, benépesült a határ, a tavaszí napfény kicsalta a föld népét: mindenütt vetnek, fogasolnak, boronálnak, hol traktorral, hol még lovasfogattal. Bori után figyelmeztet a kalauz, hogy nemsokára ki kell szállnom, s csak amikor már sürgésen lekászálódtam az autóbuszról, szól utánam nevetve, hogy azért még egy megállót mehetek, ha a savanyúvíz forrásokhoz igyekszem. Végre megérkezünk a Búr patak hídjához. Ez a magyarádi megálló, itt keli kiszállnom. A töltőállomáshoz csak néhány lépés az út az elhanyagolt parkon keresztül. Az üzem udvarán sem fogad valami szívderítő látvány: a valaha jellegzetes, két töltő épület tornyát lebontották, s közöttük emeltek egy emeletes épületet, amelynek földszintjén már szerelik a nagyobb teljesítményű, teljesen automatikus új töltőgépeket, az emeletre pedig szociális berendezések: öltözők, zuhanyfürdők, klubhelyiségek kerülnek. Persze a park még tele törmelékkel, most ássák a palackmoső gőzvezetének árkát, azonkívül, amerre a szem ellát, üres palackokkal telt ládák mindenfelé. Akárcsak bombázás után — mondja az igazgató,, bár nem éppen szégyenkezve, inkább egy kis büszkeséggel a hangjában, hogy íme, ez áz üzem is, amelybe már vagy egy fél évszázada nem fektettek be egy koronát, sem, most épül, modernizálódik. Szántó ősi település, híres vizét is már jó néhány évszázada ismerik, bár okleveles említés első ízben csak 1578-ban történik róla. Nincs kizárva, hogy a törökök fedezték fel, akik Drégely várának eleste után ezt a vidéket is meghódították. A monda úgy tudja, hogy egy .menyecske egyszer ebédet vivén juhász férjének, a mészkősziklák közt beesett egy lyukba, s aztán itt tört volna' föl az első forrás. Tény az, hogy sokáig egy közönséges gémeskút állt a mostani források helyén, s a környék oda járt savanyúvlzért. Csak 1838 után kezdték a szántói vizet palackozva forgalomba hozni, azóta emelkedett európai hírnévre. A források egy nagyobb egyházi birtokhoz tartoztak, amely a pilisi apátság birtokában volt. A víz értékesítését különféle bérlők végezték, akik nem sokat áldoztak a munka megkönnyísésére. így például a töltést még a múlt században is úgy végezték, hogy a palackokat ládástul együtt beengedték a kútba, s azután kézzel dugaszolták. Ugyanígy a palackok mosása is kinn folyt teknőben, a szabad ég alatt... Csak 1896-ban épültek fel a ma is üzemben lévő épületek, s nemrég állították üzembe az atomatikus palackmosó és töltő gépeket. Azóta persze már ezek is elavultak. Most szerelik az új berendezést, amelynek óránként 6000 palack lesz a kapacitása, a mostani 2000 — 2500 palackkal szemben. Néhány lépésre innen fekszik a magyarádi fürdő, amelyet újabban Szántóhoz csatoltak. Hogy minek, azt senki sem tudja, hiszen a magyarádi meszes-kénes hévvizet ezen a néven ismerik széltében-hosszában. Itt is „bombatámadás utáni" a helyzet: bontanak, építenek. Tatarozzák a még szintén múlt századbeli fürdőépületet, azonkívül egy új strandmedencét építenek. De nem akármilyet ám, hanem ötven métereset! Csak éppen azt nem tudják a magyarádiakj hogy mikor lesznek kész vele, mert hol ez nincs, hol az: most éopen cemetnek vannak szükiben... A gyermekmedence azonban már az idén elkészül, no meg a kádfürdőt is igénybe veheti, aki akarja. A források a múlt század végén épült gloriettel Palacktöltés Szerelik az új, nagyteljesítményű palacktöltö gépet Magyarádon vagy két esztendővel ezelőtt fúrás közben hatalmas vízsugár tört fel, aminek csodájára jártak akkoriban kíváncsiak és újságírók egyaránt. Azóta persze már megszelídítették a rendetlenkedő forrást, jókora betondugót kapott és vagy félméteres kerékre járó csapot. Csak természetes, hogy — ha már ilyen messzire eljöttem — látni szerettem volna az itt kissé nagyképűen „gejzír"-nek hívott vízkitörést. A medencét betonozó munkások között szerencsére akadt egy vállalkozó szellemű legény, Jezsik Lajos, aki fürdőnadrágra vetkőve kinyitotta a csapot, ami úgy van elhelyezve, hogy a „gejzír" egész vize szépen a nyaka közé omlott. Remélem, nem ártott meg neki a kényszerű fürdő! A forrás ugyan ezúttal egy kicsit makrancoskodott és huszonöt méter helyett csak mintegy tizenötre löviellte fel vizét, de azért így is nagyszerű látványt nyújtott. Épül, szépül 5zántó és Magyarád - a savanyúvíz töltő és a fürdő, hogy egyre több dolgozónak visszaadhassa egészségét, munkaképességét. A szántói víz ötven esztendőnek előtte sok oklevelet, aranyérmet szerzett külföldi kiállításokon - csak éppen itthon jutottak hozzá kevesen. Ki ivott volna akkoriban ásványvizet, mikor kenyérrevaló is alig volt. Ma egyre inkább fokozni kell kiaknázását, palackozását, hogy a növekvő keresletnek eleget lehessen tenni. S ez többet mond minden aranyéremnél. —ta — 21