A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-19 / 16. szám

GÁRDONYI GÉZA: Macskási Imre Ezelőtt száz esztendővel úgy ismerték ezt a nevet, akárcsak Kinizsi Pálét. Testőr volt, s ab­ban az időben a legerősebb em­ber. Egyszer, hogy Erdélyben járt, útközben leesett a lova lábáról a patkó. Beállított hát a ko­vácshoz. — Van-e lópatkója? — kér­dezte a kovácsot. — Hogyne volna — felelte a székely kovács - van bizony húsz is. — Erősek-e? Mert nekem csak erős kell. A kovács előszed egy halom patkót és mutatja. Macskási meg akarja tréfálni a kovácsot. Fölvesz egy patkót és összeroppantja a markában. — No, azt mondja, ez nem erős. Felveszi a másikat is. Azt is összetöri. — Ez sem erős. 1 A harmadikkai hasonlóképpen cselekszik. — Látom — azt mondja -, hogy gyöngék a patkók, de ha nincs más, hát el kell fogad­nom. A kovács maga is jő erős, markos ember, nem szól sem­mit: fölveri a patkőt. Macskási odavet egy tallért a kovácsnak és fel akar ülni a lovára. - Megálljunk azt mondja a kovács — meg akarom nézni erős-e ez a tallér? Azzal fogja a vastag tallért és kétfelé tori az ujjával. - Nem erős - azt mondja. - Kérek másikat. Hasonlóképpen cselekszik a második és a harmadik, tallér­ral is, míg végre a negyedikre azt mondja: - Látom, hogy gyöngék a tallérok, de ha nincs más, elfo­gadom. Macskási elnevette magát és kezet adott a kovácsnak. - No, barátom - mondja ne­ki — te visszaadtad a tréfát, de így se jártam még soha, miőta katona vagyok. 1. dtvs < Törd a fejed Vágd ki és próbáld egymáshoz illeszteni ezeket a képeket. Ha helyesen rakod össze, egy ismert mese elevenedik meg előtted. Tátrai forrásnál Az ér, a Duna kislánya, itt tanul járni a lába, nagy sziklákat átugrálva: csacsog, mint apró madárka, boldogan. S ahogy leér Mikulásra, a Vág szoknyája már várja, s mint kislányt az anyukája Szatelit Rakéták, lökhajtásos repülők világát éljük. Készíts te is ma­gadnak egy rakétagépet. A kilö­vőpálya két lemez vékony desz­ka. Talpat is kell készíteni hozzá. Erre kell felerősíteni az oldala­kat, melyekhez gumiszalagot fű­zöl. Miután a kifovőpálya meg­van, a rakétát kell megcsinálni. A rajz világosan tájékoztat en­nek elkészítéséről is. A rakétát a kampótól a gumiszalagba akasztod és felhúzod. A rakéta farkára erősített cérnát vagy dróthuzalt a kflövőpálya alsó vé­gében lévő kis vas- vagy facsap­hoz akasztod. Kilövésnél a hur­kot kipöccinted. Ha ügyesen állí­tod össze, a rakéta remekül fog szállni. honnan ismerjük meg a fák életkorát? A fák maguk árulják el nekünk. Egy átfürészelt fa törzsén láthatjuk a fa évkoréit vagy évgyűrűit. Ahány gyűrű, annyi éves a fa, mert minden évben egy-egy gyűrű rakódik a másikra. Igaz, hogy csak a törzs legalsó részén lévő gyű­rűk száma mutatja a teljes életkort; feljebb a törzs és az kézen fogja s a Dunába szaladnak. Sok kis ér, kedves csermelyek kergetőznek mint gyermekek, elküldik a messze hegyek, várják a folyók, tengerek a vizet. GYURCSÖ ISTVÁN ágak vékonyodnak, és mind ke­vesebb az évgyűrű. Az egyik falu határában öreg­öreg tölgyfát láttam. A leg­öregebb ember is úgy tudta, hogy a nagyapja idejében is öreg volt már ez a fa, lehetett vagy ötszáz éves. A tölgyek életében ez nem is olyan nagy idő, csak amolyan ifjúkor, mert a kocsányos tölgy eléri még az ezerötszáz-kétezer évet is. A kocsánytalan tölgy is elél leg­alább hat-hétszáz évig. A szelid gesztenye sem adja ezer-ezer­kétszáz éven alul, akárcsak a pagylevelű hársfa, amely szin­tény megérheti az ezer eszten­dőt. Mi mindent láthatott hosz­szú életében egy ilyen fa! Mi­lyen csodálatos meséket mond­hatna, ha beszélni tudna! P. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom