A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-19 / 16. szám

KÖRÖDI JÓZSEF A halálnak hűséges és szerelmes barátja volt Darázs Pál kis­kedvesi asztalosmester. Darázs tisztességgel betöltötte a temetkezési vállalat helyi megbízotti tisztét is, tehát ő rendezte a temetés külsőségeit, készí­tette és szállította a koporsót, szolgáltat­ta a drapériát, a ravatalteritőt, a szem­fedőt, a gyertyatartókat, és ami még kell, ezt ő jobban tudja. Mivel a ravatalozásért esetenként százalékos jövedelemrészese­dést kapott, azt szerette volna, ha minél gyakrabban látogatja a kaszás a kisked­vesi ügyfeleket. E tekintetben kettős gondja is volt. Egyfelől a halál csorba kaszája ritkán aratott a pirospozsgás kiskedvesi parasz­tok körében, másfelől az élők igen sze­rények voltak a halottak iránt, minek folytán harmad-negyedosztályú temeté­seket rendezett, sima koporsóval, papír­szemfedővel és néhány szál gyertyával. Csekély összegre rúgott tehát Darázs mester százalékos részesedése. Jaj, a halálnak nem parancsolhat az ember, hogy sűrűbben kaszáljon! Azt sem akadályozhatta meg Darázs, hogy állandó doktort ne hozzanak a faluba, habár, ami azt illeti, húzta-nyújtotta az orvoslakás asztalosmunkálatainak elkészítését. A mester ismerte a hírverés és a reklám hatásosságát — de hogyan buzdítsa az embereket arra, hogy haljanak meg, mert ebben az esetben gyönyörűen eltemeti őket? Nem maradt más hátra, minthogy a ravatalozás pompájának csináljon rek­lámot. Szerencsére a községi tanácsnál akadt egy-két jő embere, akik elintéz­ték. hogy Darázs a hangosbemondóba sze­mélyesen beolvashassa a közrédekű közle­mények között saját szövegét. Eképpen: „Becsüljük meg hozzátartozóinkat az­zal, hogy megadjuk nekik a legszebb végtisztességet, az osztályon felüli teme­tést, gyönyörű szép műselyem szemfedő­vel, húsz templomi gyertyával, ezüstözött tükrös kandeláberekkel és egyéb művészi kellékekkel". Darázs ezt is hozzáfűzte: „Halandók! Kössétek ki a végrendelet­ben, hogy örököseitektől osztályon felüli temetést kapjatok!" Tudja a halál, miért, miért nem — a cifra temetést nem sikerült divatossá tenni, holott Darázs az említett kellé­keket nemcsak hirdette, hanem meg is hozatta. Am amilyenek ezek a kiskedve­siek, Darázsnak egyetlen alkalmat sem kínáltak arra, hogy bemutassa osztályon­felüli tudományát. Nem maradt más hát­ra, minthogy a halottak érdekében csel­hez folyamodjék. — Böske — szólt feleségéhez —, főzzél ma jó ebédet, paprikás csirkét nokedlivel, mert ebéd után meghalok ... Ne sírj, nem komolyan, csak úgy... Készítsd elő az ünneplő ruhámat is. Én az első szobában ma délelőtt magamnak felravatalozok, a gyerekek úgyis az iskolában vannak. Dél­ben felöltözöm, megebédelünk, aztán fel­mászok a koporsóba, de abban a pillanat­ban halott vagyok. Érted? — Elég, elég Pali! - sikoltott fel két­ségbeesetten az asszony. — Hozzak vi­zesruhát a homlokodra? — Te szamár, azt hiszed, hogy meg­bolondultam ? Csak reklám lesz az egész, nem halok meg, csak bemutatom, milyen az igazi osztályon felüli temetés. Hadd ámuljon a gyászpompán a falu. Halottné­zőnek úgyis Iványi doktor jön, kínáld meg borral. A vizsgálatoknál, tudod, hogy azt kér mindig. Estére meg hívjál sirató­asszonyokat. Holnap reggelig tart a nagy titok; holnap reggel, ne félj, feltámadok. Ha minden űgy történt volna, ahogy Darázs mester elrendezte, néhány mon­dattal idekanyaríthatnánk a végét a tör­ténetnek. Meg kell adni, némely dolog rendben folyt. Darázs kora délután jól­lakottan befeküdt a koporsóba, sőt el is szundított, ami bizonyítja, hogy az általa készített koporsóban béke és nyugalom vár a halottra. Iványi doktor valóban úgy kezdte a vizitet, hogy lekortyintott egy üveg bort, majd Darázsné könnyes kísé­retében csak úgy fél szemmel bekukkan­tott a halottas szoba ajtaján. Egyéb vizs­gálatról sző sem volt, ennyit mondott cinipán: — Hát ez pompás ravatalozás. Ha Darázs nem lett volna halott, bizo­nyára felkel és még egy litert önt Ivá­nyinak ezért a hízelgő megjegyzéséért. Szerencsére az asszony is tudta köteles­ségét. Darázs tehát hivatalosan halottnak nyil­váníttatott, s miután a gyerekeket méq ebéd után a nagyanyjukhoz költöztették, a halott és a felesége egyedül maradt a házban. — Böske — kiabált a halott —, tégy egy liter bort ide az oldalamhoz, nem akarok reggelig szomjan veszni. — Jaj, ember, még majd igazán meg­halsz. — No félj, csak arra vigyázz, hogy mi­nél több ember idecsődüljön, lássák mi­lyen a ravatal. Szegény Böske asszony talán jobban sopánkodott és sírt, mintha csakugyan meghalt volna az ura. Az igazi halott nem parancsolgat, nem rendelkezik — az ő ha­lottja körül ugrálni kellett: egyszer a fe­je mögötti tartályba szenteltvizet önteni, másszor gyertyákat gyújtani, aztán a dra­périákat igazgatni, végül a bort vinni. S aztán jöttek részvétteljes képpel a falubeliek, valóban megbámulták ők is a ravatolozást. Darázs mester azt vélte ki­hallani suttogásukból, hogv ilyen temeté­sért érdemes meghalni. A halottnak azon­ban csukott szemmel kellett feküdnie, így aztán nem láthatta, hogy a ragadóskezű. Pór Pali zsebre dugott két faggyúgyer­tyát. Bezzeg azt érezte, hogy egy vaksi öregasszony gyertyával világított bele az arcába, és forró cseppeket hullatott hom­lokára! Az még bosszantóbb volt, hogy régi jó szokás szerint mindenki meglo­csolta fejét szenteltvízzel — mondván: szép halott, kár érts —, miközben Da­rázs nagy kényelmetlenséggel tudta visz­szatartani a tüsszentést, mert a bajsza alá, az orrába is befröccsent a víz. Múltak az őrák, a reklám drága órái, s a halott kényelmetlenül, sőt néha kíno­san érezte magát. Nem moccanhatott. Ar­ról, hogy száraz torkát borral üdítse, szó sem lehetett, olyan nagy volt körülötte a gyászoló sokadalom. Estére a siratóasszonyok is megjöttek, körbeültek a fal mellett a székeken, ott morzsolgatták a végtelen rózsafüzért, mi­közben szemük állanaóan a halott arcán csüggött. Darázst kiverte a verejték és, reklám ide, reklám oda, megállapította azt, amit előtte egyetlen halott sem tett meg; hogy áldatlan állapot halottnak len­ni. — Adj, Uram — szólt a könyörgés — a megholtaknak örök nyugodalmat. De hol volt nyugodalom Darázs mes­ter részére? Ájtatosság közben Péter örzse néne többször megszentelte az egyre jobban szenvedő halott arcát szenteltvízzel, a cseppek végigcsurogtak rajta és úgy csik­landozták, hogy sírni meg nevetni szere­tett volna egyszerre. Péter Örzse néne Iiitta ugyan izzadtságát, dehát azt hitte, hogy a szenteltvíztől van. S bármilyen áhítatos volt, észrevette a halott mellett fekvő borosüveget, amin nem lepődött II leg, elvégre Darázst borszerető ember­nek ismerték, és előfordult még ilyen régtől való temetési szokás. Am a boros­üveg körüljárt a fal mellett, ittak a ha­lutt örök nyugodalmára. Darázs pedig, akinek a torka, úqy érezte, megrepedt a szárazsáqtól, egyszerre betegesen felnyö­gött: 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom