A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-19 / 16. szám

KÖRÖDI JÓZSEF A halálnak hűséges és szerelmes barátja volt Darázs Pál kiskedvesi asztalosmester. Darázs tisztességgel betöltötte a temetkezési vállalat helyi megbízotti tisztét is, tehát ő rendezte a temetés külsőségeit, készítette és szállította a koporsót, szolgáltatta a drapériát, a ravatalteritőt, a szemfedőt, a gyertyatartókat, és ami még kell, ezt ő jobban tudja. Mivel a ravatalozásért esetenként százalékos jövedelemrészesedést kapott, azt szerette volna, ha minél gyakrabban látogatja a kaszás a kiskedvesi ügyfeleket. E tekintetben kettős gondja is volt. Egyfelől a halál csorba kaszája ritkán aratott a pirospozsgás kiskedvesi parasztok körében, másfelől az élők igen szerények voltak a halottak iránt, minek folytán harmad-negyedosztályú temetéseket rendezett, sima koporsóval, papírszemfedővel és néhány szál gyertyával. Csekély összegre rúgott tehát Darázs mester százalékos részesedése. Jaj, a halálnak nem parancsolhat az ember, hogy sűrűbben kaszáljon! Azt sem akadályozhatta meg Darázs, hogy állandó doktort ne hozzanak a faluba, habár, ami azt illeti, húzta-nyújtotta az orvoslakás asztalosmunkálatainak elkészítését. A mester ismerte a hírverés és a reklám hatásosságát — de hogyan buzdítsa az embereket arra, hogy haljanak meg, mert ebben az esetben gyönyörűen eltemeti őket? Nem maradt más hátra, minthogy a ravatalozás pompájának csináljon reklámot. Szerencsére a községi tanácsnál akadt egy-két jő embere, akik elintézték. hogy Darázs a hangosbemondóba személyesen beolvashassa a közrédekű közlemények között saját szövegét. Eképpen: „Becsüljük meg hozzátartozóinkat azzal, hogy megadjuk nekik a legszebb végtisztességet, az osztályon felüli temetést, gyönyörű szép műselyem szemfedővel, húsz templomi gyertyával, ezüstözött tükrös kandeláberekkel és egyéb művészi kellékekkel". Darázs ezt is hozzáfűzte: „Halandók! Kössétek ki a végrendeletben, hogy örököseitektől osztályon felüli temetést kapjatok!" Tudja a halál, miért, miért nem — a cifra temetést nem sikerült divatossá tenni, holott Darázs az említett kellékeket nemcsak hirdette, hanem meg is hozatta. Am amilyenek ezek a kiskedvesiek, Darázsnak egyetlen alkalmat sem kínáltak arra, hogy bemutassa osztályonfelüli tudományát. Nem maradt más hátra, minthogy a halottak érdekében cselhez folyamodjék. — Böske — szólt feleségéhez —, főzzél ma jó ebédet, paprikás csirkét nokedlivel, mert ebéd után meghalok ... Ne sírj, nem komolyan, csak úgy... Készítsd elő az ünneplő ruhámat is. Én az első szobában ma délelőtt magamnak felravatalozok, a gyerekek úgyis az iskolában vannak. Délben felöltözöm, megebédelünk, aztán felmászok a koporsóba, de abban a pillanatban halott vagyok. Érted? — Elég, elég Pali! - sikoltott fel kétségbeesetten az asszony. — Hozzak vizesruhát a homlokodra? — Te szamár, azt hiszed, hogy megbolondultam ? Csak reklám lesz az egész, nem halok meg, csak bemutatom, milyen az igazi osztályon felüli temetés. Hadd ámuljon a gyászpompán a falu. Halottnézőnek úgyis Iványi doktor jön, kínáld meg borral. A vizsgálatoknál, tudod, hogy azt kér mindig. Estére meg hívjál siratóasszonyokat. Holnap reggelig tart a nagy titok; holnap reggel, ne félj, feltámadok. Ha minden űgy történt volna, ahogy Darázs mester elrendezte, néhány mondattal idekanyaríthatnánk a végét a történetnek. Meg kell adni, némely dolog rendben folyt. Darázs kora délután jóllakottan befeküdt a koporsóba, sőt el is szundított, ami bizonyítja, hogy az általa készített koporsóban béke és nyugalom vár a halottra. Iványi doktor valóban úgy kezdte a vizitet, hogy lekortyintott egy üveg bort, majd Darázsné könnyes kíséretében csak úgy fél szemmel bekukkantott a halottas szoba ajtaján. Egyéb vizsgálatról sző sem volt, ennyit mondott cinipán: — Hát ez pompás ravatalozás. Ha Darázs nem lett volna halott, bizonyára felkel és még egy litert önt Iványinak ezért a hízelgő megjegyzéséért. Szerencsére az asszony is tudta kötelességét. Darázs tehát hivatalosan halottnak nyilváníttatott, s miután a gyerekeket méq ebéd után a nagyanyjukhoz költöztették, a halott és a felesége egyedül maradt a házban. — Böske — kiabált a halott —, tégy egy liter bort ide az oldalamhoz, nem akarok reggelig szomjan veszni. — Jaj, ember, még majd igazán meghalsz. — No félj, csak arra vigyázz, hogy minél több ember idecsődüljön, lássák milyen a ravatal. Szegény Böske asszony talán jobban sopánkodott és sírt, mintha csakugyan meghalt volna az ura. Az igazi halott nem parancsolgat, nem rendelkezik — az ő halottja körül ugrálni kellett: egyszer a feje mögötti tartályba szenteltvizet önteni, másszor gyertyákat gyújtani, aztán a drapériákat igazgatni, végül a bort vinni. S aztán jöttek részvétteljes képpel a falubeliek, valóban megbámulták ők is a ravatolozást. Darázs mester azt vélte kihallani suttogásukból, hogv ilyen temetésért érdemes meghalni. A halottnak azonban csukott szemmel kellett feküdnie, így aztán nem láthatta, hogy a ragadóskezű. Pór Pali zsebre dugott két faggyúgyertyát. Bezzeg azt érezte, hogy egy vaksi öregasszony gyertyával világított bele az arcába, és forró cseppeket hullatott homlokára! Az még bosszantóbb volt, hogy régi jó szokás szerint mindenki meglocsolta fejét szenteltvízzel — mondván: szép halott, kár érts —, miközben Darázs nagy kényelmetlenséggel tudta viszszatartani a tüsszentést, mert a bajsza alá, az orrába is befröccsent a víz. Múltak az őrák, a reklám drága órái, s a halott kényelmetlenül, sőt néha kínosan érezte magát. Nem moccanhatott. Arról, hogy száraz torkát borral üdítse, szó sem lehetett, olyan nagy volt körülötte a gyászoló sokadalom. Estére a siratóasszonyok is megjöttek, körbeültek a fal mellett a székeken, ott morzsolgatták a végtelen rózsafüzért, miközben szemük állanaóan a halott arcán csüggött. Darázst kiverte a verejték és, reklám ide, reklám oda, megállapította azt, amit előtte egyetlen halott sem tett meg; hogy áldatlan állapot halottnak lenni. — Adj, Uram — szólt a könyörgés — a megholtaknak örök nyugodalmat. De hol volt nyugodalom Darázs mester részére? Ájtatosság közben Péter örzse néne többször megszentelte az egyre jobban szenvedő halott arcát szenteltvízzel, a cseppek végigcsurogtak rajta és úgy csiklandozták, hogy sírni meg nevetni szeretett volna egyszerre. Péter Örzse néne Iiitta ugyan izzadtságát, dehát azt hitte, hogy a szenteltvíztől van. S bármilyen áhítatos volt, észrevette a halott mellett fekvő borosüveget, amin nem lepődött II leg, elvégre Darázst borszerető embernek ismerték, és előfordult még ilyen régtől való temetési szokás. Am a borosüveg körüljárt a fal mellett, ittak a halutt örök nyugodalmára. Darázs pedig, akinek a torka, úqy érezte, megrepedt a szárazsáqtól, egyszerre betegesen felnyögött: 14