A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-19 / 16. szám

Veszélyben a haza Míg Magyarországon folytak a párt- és osztályharcok, az osztrák csás2ár elindította hadait a „Kossuth kutyák" ellen. Fellázította a magyar kormány politikájával elégedetlen nemzetiségeket is. Jellasics földet, örökváltságot ígér a király nevében a magyarországi parasztságnak. Táncsics a „Munkások Üjságá"-ban, lojálisán ír a nemesi törvényhozókról, igyekszik meggyőzni a parasztokat a népfelkelés szükségességéről. Mégis — akaratlanul is — bizonyos ellenzéki platformra jut, mivel lapjában közli a megcsalt, kisemmizett falusi nép panaszait, kesergéseit. Nemesi képviselőtársai utálják, sőt gyűlölik Táncsicsot. A nép pedig ezt érzi, ösztönösen tudja! Egy veszprémi levelező ezt nyíltan megírja Táncsicsnak: „Kendet a nemesi falvakban gyűlölik, utálják. Kendet újra befogatni szeretnék, aztán felakasztani; azt mondják, Kend uszítja a parasztokat, a kutyabőrösök ellen, mert Kend is paraszt!" És a nép gyűlöli a magyar urakat. Urak és parasztok között áthidalhatatlan a szakadék! Számos helyen a parasztok nem ismerik a nemzeti színeket és nem lépnek be a honvédségbe sem. „Ha nincs földje, mit védjen a paraszt? Nem érdemes fegyvert fogni" — írják a levelezők. Szabó Ervin idéz egy ilyen levelet a nagykikindaiaktől: „Keveset gondolnak vele, hogy milyen színű zászló tűzetik ki, csak a földet osszák fel!" Hiába volt Táncsics minden erőfeszítése, az országgyűlésen, hogy érvényre juttassa a parasztok több mint jogos követeléseit, és így elősegítse az oly szükséges nemzeti egység megteremtését. Az országgyűlés és Kossuth nem értik meg Táncsicsot. Jobbról és balról támadják, a Pester Zeitung elmebajosnak nevezi, kinevetik öt. Sőt maga Kossuth is, amikor Táncsics a legelök feloszlását követeli, leghűbb támogatóját — a nemzeti egység megbontójának nevezi! Igaza azonban Táncsicsnak volt Kossuthtal szemben. Mert ha nem is tudta az egész nemzetet vezetni, azt azonban, hogyan kell a parasztságban felébreszteni a hazafiasság szellemét, hogy az ország szabadságáért éljen és haljon, Táncsicsnál senki sem tudta jobban! Révai József igen találóan jellemzi a Kossuth —Táncsics ellentéteket: „ö értette meg a föld és a haza összefüggését és nem Vas Gereben (a kormány ellenlapjának, a „Nép barátjá"-nak a főszerkesztője. A cikkíró megjegyzése.), aki kioktatta Táncsicsot: »Soha balgatabb tan nem lehet, mint a hazaszeretetet a hold földek számától feltételezni.« És neki, nem Kossuthnak volt igaza, aki így torkolta le: »Ne a legelőről vitatkozzunk, amikor a haza veszélyben van!« Pedig »a legelő« és a »hold föledk száma« volt negyvennyolcban az a kérdés, amelyen eldőlt, vajon sikerül-e meggyőzni a magyar dolgozó nép zömét, a parasztságot arról, hogy a magyar szabadságharc ügye az ő ügye is, mert a haza — ha nem is csak az övé — de övé is!" Eddig Révai. Kossuth és a nemesi országgyűlés hajthatatlan volt. A honvédcsapatok pedig nem az ellenség ellen harcoltak, hanem a földet osztó mezőberényi parasztok ellen és Kossuth kormánybiztosa negyvennyolc október harmincadikán Mezőberényben kivégezteti Frey Ádámot, majd hat hét múlva az orosházi parasztvezért, Oláh István históriást. A kormány utasítására a hatóságok elszabotálják a „Munkások Ojságá"-nak terjesztését, majd negyvennyolc végén, papír és nyomdagép hiányára való hivatkozással Táncsics lapját beszüntetik. Kossuth és a kormány Jánus arcú politikája természetesen megbosszulja magát. Az áruló és a cári sereget vezető főurak lepaktálnak Ferenc Józseffel és Paskieviccsel, a békepárt akciói is bomlasztják a fegyelmet. Hiába Bem, Damjanich és a többi szabadságharcosok hősiessége, hiába Petőfi minden kiállása, a szabadságfiervt: elbukik. Világosnál ezernyolcszáznegyvenkilenc augusztus tizenegyedikén az áruló Görgey kapitulál. Elesik Petőfi, menekül Bem, Kossuth és bujdosóvá válik Táncics Mihály is, „kit a nép úgy szeret, hogy Kossuthunk után nincs kedvesebb embere". (Szegedi Hírlap). Negyvenkilenc október hatodikán Haynau, a bresciai hóhér kivégezteti az aradi tizenhármat; könny és vér folyik az országban — még a sóhajok is elhalnak. Csak I. Ferenc József „az akasztottak királya" örvend az újkori welszi tartományban. És a halállistán Kossuth, Petőfi, Madarász László, Nyáry Pál, Perczel Mór és Teleky mellett ott szerepel Táncsics neve is. Hűséges felesége menti meg életét. Földalatti bunkert készíttett számára, és Táncsics Mihály — a rendőrkopók elől — nyolc hosszú esztendőre a föld alá menekül. A gyermetegen hívő Táncsics önkéntes börtönében sem henyélt. Irt, írt, írt. Többek közt megírta híres traktátusát. „Mi a szocializmus és a kommunizmus", melyben a sok téves nézet mellett, gyakran ráhibázott az igazságra is! És megszerkeszti a „Vörös republikánus tizenöt pontját". Ezernyolcszázötvenhétben a „jóságos uralkodó" amnesztiarendelete alapján Táncsics is elhagyja vakondlakását, és szűkös anyagi körülmények között tengeti életét. Megtörve még most sincsen, mindenáron forradalmat akar kirobbantani; röpiratokat Ír a Habsburgok ellen. A „Forradalom" és az „A kocka fordul" két éleshangú, lázító írás a bécsi császári udvar ellen. Táncsics mindenkit szövetségesnek akar megnyerni az osztrák uralom ellen, az olaszokat, cseheket, lengyeleket, szerbeket és románokat, általános fegyveres felkelésről álmodozik , 1 MIHAIL SZVETLOV: 'zerelem Megtörténik, hogy meghitt séta közben. Míg ifjak lépnek mellettem, s csevegnek. Meglátom ott, e hétköznapi körben. Riadt arcocskáját a szerelemnek . .. Hidd el, kedves, te mitse öregedtél. Az évek nem törték meg ifjú vállad! Húszéves, fürge ifjoncok szaladnak A napperzselte ösvényen utánad. Vénségemig, halálomig megőrzöm E képet, mit most felvillant a távol, Kendőcske rajtad, és a villó fényben Grúz kertek csokros, dús virága lángol. Maga a hajnal áll őrt a fejednél, Az éj miattad hagyta ott a vártát... A válladról nagy, féltő szerelemmel Lesöprök egy kis, szemtelen bogárkát! S e biivös lángú szenvedély, úgy érzem, Harcolni indít, hőstettekre hív, Eszeveszetten zúg, kering a vérem, S mellemben már-már szét feszül a szív ..» Mint régvárt hír, úgy jött meg, lám a hajnal. Varázslat lengi a világot át. Induljunk, kedves, — jöjj kis bosaraddal. Szedjünk belé, mint gombát, száz csodát. Es míg az ős tölgyesbe visz a lábunk, A vén fák így szólnak majd csöndesen: — Ilyen szerelmet bíz mi sose láttunk! De legalábbis — ötven éve nem! v Kiss Jenő fordítása Még három év sem múlt el az amnesztia óta, amikor Táncsicsot ezernyoleszázhatvan március tizenötödikén, a budapesti diáklázongások idején letartóztatják. Az öreg Táncsics, a negyvennyolcas bálvány, nagy szeretetnek örvend a pesti diákság körében. Ez a közkedveltség azonban nem véletlen. Táncsics tanácsokkal látja el a fiatalokat, harcra buzdítja őket a Habsburg önkényuralom ellen, és három lázító röpiratát, az „Ifjú barátaim"-at, a „Forradalmi katekizmus"-t és a „Hét nemzet szövetsége" című brosúráit terjeszti közöttük. Mácsik ügyész halálbüntetést követel Táncsics fejére, a bíróság azonban megelégszik tizenöt évi súlyos börtönbüntetéssel. És negyvennyolc paraszthőse börtönében nemcsak hogy megőszül, hanem mint annak idején az árvízi hajós, báró Wesselényi Miklós, ő is megvakul Mindezek ellenére a megszállottak buzgalmával és kitartásaival írja cikkeit, röpiratait, melyeket a börtönből családja nagy titokban kicsempész. A kiegyezés szabadítja ki Táncsicsot a börtönből. Élete ezen legnehezebb hét esztendeje Táncsicsot megtöri. A vak harcos ugyan elindítja még lapját, az „Arany trombitát", de ő maga már nem illik bele hatvanhét ünnepélyesen megbocsátó hangulatába. És hiába választják meg őt követüknek a radikális orosháziak, Táncsics már nem a régi keménykötésű bajvívó, nem az egykori negyvennyolcas meg nem alkuvó harcos. Következetlen, öregesen hiú és neofista magyarsága meghatványozva jelentkezik nála. Már nem tud harcolni a népért és legfontosabb feladatának saját műveinek összegyűjtött kiadását tekinti. Lassan feledésbe merül, és amikor nyolcvannégyben távozik az élők sorából, halálát észre sem veszik, és alakját, harcos életét a feledés szürke fátyla vonja be. Az elmúlt idők krónikásai vagy szántszándékkal megfeledkeztek Táncsics Mihályról, vagy pedig hamis képet festettek róla az utódoknak. Nem volt életrajzírója sem, ami természetes is, mert az „apostoli" király- és a fehérlovas Horthy tengernagy rezsimjeiben egy földosztást hirdető és követelő negyvennyolcas paraszt emléke nem volt, s nem lehetett kívánatos! Csak a tizenkilences Magyar Tanácsköztársaság tartotta, valamint a mai népi demokratikus Magyarország vallja öt magáénak. No meg néhai jó Ady Endre, aki az akkoriban divatját múlt Táncsics Mihályban, a magyar nép eme Marat-típusú barátjában látta meg Dózsa György utódját és a demokratikus magyar forradalom előfutárát, akinek emlékét e feledhetetlen sorokban idézte: „Kendet azért mégis Áldjuk mint egy szentet, Istenünk: az Eszme, Haló porában is Aldja-verje Kendet." 11