A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-05 / 14. szám

Feri rövidre fogta az ebédidőt, bár Ta­kács Teri mindent elkövetett, hogy jól érezze magát A tészta még párol­gott, most szedték ki a sütöböi. de pá­rolgott Erzsi is, Teri nővéfe, a jó­akarattól és szívélyességtől. Az ebéd alatt Teri beszámolt arról hogy mit végzett az asszonyok között. Kint járt a kertészetben. Beszélt Plavkanéval. a bábaasszonnyal, Liskánéval. akik meg­ígérték, hogy minden erejükkei támogatni fogják az olvasókör létesítését. Teri még több asszonnyal és lánnyá! is beszélt, akik szavukat adták, hogy ott lesznek az űj kultúrteremben az ágitkettősök gyűlésén. Egyszerre keltek fel az asztaltól. Gyula gyorsan a biciklijére ült és eliramodott munkahelyére Erzsi egykori kesztyűs ke­zével nekifogott az ebédutáni mosogatás­hoz. Teri kapát fogott. Feri pedig elindult, hogy felkeresse a Csemadok és a Cseh­szlovák Szovjet Barátság Szövetségének elnökét, hogy megbeszélje velük a ren­dezés részleteit. Feri lekanyarodott az útról és egy mel­lékösvényén újra kijutott a Fucsik utca végére, ahol a szövetkezet keitészete volt. Elnézte a virágzó növényeket és a Vakág békés folyását a forró napsugarak arany özönében, megérezte, hogy most itt a ha­tárban minden mozdulat a hazát a békét szolyálja, és megértette azt is, hogy el­szántan és kíméletlenül harcolni kell min­den olyan szándék ellen, amely ezt a békés tájat a tűz, a háborús uszítók martalékává akarja tenni. Mindez villanásszerűen ci­kázott át az agyán. Szivét a felszabadult falu bizakodással, reménnyel, hittel töl­tötte el. Gosztényiné, a Csemadok elnök felesége nem valami barátságosan fogadta. Inkább azt lehetne mondani, közönyösen. Nem kínálta meg székkel, állni hagyta és azt mondta, hogy férje pár percre a szom­szédba ment, de mindjárt visszajön. Gosz­tényiné barna haját kendő takarta és két keze tele volt munkával. E rövid idő alatt, amíg Gosztényinéra várt. az asszony szót­lanul dolgozott. A csirkéknek vágta a zöld . levelet, amit darával kevert össze, aztán a fazekakat rakta helyére, mert éppen a nyári konyhába hurcolkodott. Mindezt né­mán és komoran végezte, gyors mozdu­latokkal, pillanatnyi pihenés nélkül, mint­ha dolga nagyon sürgős lenne. De volt is ebben a kis négyszögű ud­varban mindenféle jószág. A csirkék, ka­csák és aprólibák csipogó, gágogó kóru­sába beleszólt a malacok és az anyasertés elégedett röfögése meg a tehén bőgése. Az aprójószágot számolgatta most Feri, éppen ötvenhatnál tartott, amikor megér­kezett Gosztényi, a gazda. Amikor meg­hallotta, hogy Feri mi járatban van, kész­ségesnek és szolgálatkésznek mutatkozott. Ülőhellyel kínálta ... Abban a pillanatban, az asszony már törölgette is a széket és mentegetődzött, hogy ez eddig nem jutott eszébe... de mint látja, teli a két keze munkával. Feri mosolygott, tudta, hogy ez az asz­szony mindig talál magának munkát reg­geltől késő estig. Biztos, hogy a vasárnapot sem tölti lustálkodással. Az állatokkal teli udvar azonban azt is bizonyította, hogy nem bízik senkiben, bizalmatlanul tekint mindarra, ami portája kerítésén túl leját­szódik. Feri megsajnálja az asszonyt. Feri Gosz­tényihoz fordult, szántszándékkal hango­san szólt hozzá, hogy az asszony is hall­ja: SZABÓ BÉLA' A CSEMADOK hétköznapjai — Ebből a könyvből minden asszony és lány rengeteget tanulhat. Aki elolvassa, az megérti, hogy mit jelent a közös munka, mit jelent a szövetkezet. — Nekünk ilyesmire nincs időnk — szólt az asszony ridegen és visszaulasitóan. — Láthatja, hogy reggeltől estig teje van a kezünk munkával, ha teljesíteni akarjuk a beadást. Nem is értem, minek vallatta az uram a Csemadok elnökséget, minek az neki'! Feri arca bíborvörös lett a haragtól és felháborodástól, de türtőztette mugat és csak ennyit mondott: — Ha tudná asszonyom, hogy mit jelent a magyar szocialista kultúra gondozása, akkor nem beszélne így. Az asszony makacsul és elkeseredetten hallgatott. — Menjünk, — vágott bele Gosztényi hangja a kínos csendbe. Olyan voit ez a szó, mint dühös ostorpattogás. Egy gyerek rohant be ekkor, egyenesen anyja szoknyájába csimpaszkodott. — Éhes vagyok, — kiáltotta türelmetle­nül. Anyja ingerülten félretolta. — Az imént ettél, te! — Most meg a saját gyermekedet tolod el magadtói. — Akárcsak a Csemadokot, — toldotta meg Feri. Feri ezt csendesen mondta, szinte ön­magának és azonnyomban, amikor ki­mondta, meg is bánta ... Az volt az állás­pontja, hogy magánbeszélgetéseknél sehol sem élezi ki a dolgokat. Tudta, hogy vi­gyáznia kell minden szavára, végered­ményben magyar dolgozók pártsajtóját képviseli, tehát semmi körülmények között nem szabad megbántania azokat, akik rö­desen tagjai lesznek a szövetkezetnek. — Maga dühös rám, fiatalember. — Nem tagadom, dühös vagyok. Felhá­borít. hogy magyar asszony létére így nyi­latkozik a Csemadokról. De megmondom, akkor is felháborítana, ha szlovák asszony mondaná... Egymással szemben álltak most. Nyíltan, szemrebbenés nélkül néztek egymás sze­mébe. A gyerek elfelejtett bőgni, arcvoná­sai kisimultak és ámulva, kíváncsian nézte anyját és az idegent, akinek felindultságá­ban is vidáman csillogott a szeme. A szikár Gosztényi mogorva arcára is mosolyt csalt a készülő párbaj. — Hát jó — szólt elszántan az asszony, ha maga olyan nyíltan beszél velem akkor én is nyiltan beszélek. Hát először nekem ne mondja senki, hogy a Csemadok kultúr­egyesület, mert ha így volna, akkor a Csemadoknak az lenne a feladata, hogy szórakoztassa az embereket színdarabok­kal, meg versekkel... — Hát nem azt csinálja a Csemadok? — Csinálja ... csinálja ... de nem szó­rakoztat ... Maga talán azt hiszi, hogy ne­kem szórakozást jelent végignézni a „Mélyszántást" vagy . . . vagy végighallgat­ni azokat a csasztuskákat, amelyek a kutá­kokról zengenek? Hát nagyon téved, mert engem a szövetkezet nem érdekel. — Szóval, maga szerint a Csemadok, amelynek tagjai nagyrészt szövetkezeti tagok, adjon elő olyan színműveket ame­lyek elcsavarják a nép fejét. Játsszanak ostobaságokat, amelyekben a kulák fiú elveszi a szegény lányt, holott maga is jól tudja, hogy ez hazugság, hogy elkeni, meghamisítja a valóságot. — Hát ha \ 'Jóságról van szó, megmon­dom én a valóságot is. Férjemet csak azért állították a Csemadok élére, mert be akar­jak csalni a szövetkezetbe. — Ha így v Jna, ahogy -maga állítja, ak­kor sem látnék abban semmi kivetnivalót. Inkább büszke lehetne rá. A község zöme, többsége összeáll, színdarabokat játszik, éneket, dalol csak azért, hogy magukat becsalják a szövetkezetbe. A maga he­lyében én még rá is beszélném az urát. hogy menjen, lépjen be. — Persze, vigye magával a tehenet, meg a hízót is. — Ha csak egy tehene van, nem hiszem, hogy be kell vinnie. — És ha kettő van? Miért kell nekem az egyiket beadni ? ... Mikor a többi nincs­telen legfeljebb bolhát vitt tehén heiyett a szövetkezetbe. — Szóval ez fáj magának? Az fáj, hogy a nincsteleneknek is van már a szövetke­zetben tehenük és földjük? Ügy tudom, hogy az itteni szövetkezetben egy-egy tagra három hektár föld megművelése esik. Hát ez fáj magának, két tehén nélkül nem is bírná ki? Az úrinöknek egy zon­gora is elegendő volt, de magának kettő kellene . .. Gosztényiné a férjével egyszerre kezdett nevetni. Kiderült, hogy nem csak két te­henük van. hanem gyönyörű pár lovuk is és azt is be kell adni. Ferit azonban a lo­vak sem hozták zavarba. Az.t mondta az asszonynak, hogy vajon tényleg drágább-e neki a ló. mint a férje egészsége. Mert hi­szen köztudomású a faluban, hogy Goszté­nyinak gyomorfekélye van, márpedig, aki­nek lóval keli megművelnie nyolc hektár földet, annak bizony ez nem válik egész­ségére. Viszont az is köztudomású, hogy a szövetkezetben tekintettel vannak a tagok egészségi állapotára és ebben az esetben könnyebb munkára osztják be. Vidám, barátságos légkör alakult ki kö­zöttük. Gosztényiné most már nemcsak hellyel, hanem szalonnával és befőttel is kínálta. De Feri, aki végre mégis helyet foglalt és az ételt udvariasan visszauta­sította, megmagyarázta az asszonynak, hogy a beadott állatok árát a szövetkezet utolsó fillérig megtéríti. Az asszony leült és elmerülten hallga­tott. Két munkáskeze .ernyedtén pihent ölében, tenyerével fölfelé. Olyan volt ez a két kérges tenyér, mint két üres edény. Feri mbst jónak látta, hogy a kisfiúhoz forduljon. Megkérdezte, jár-e már isko­lába és hogy hívják? Kiderült, hogy ősszel kerül iskolába, mint Tóth Nagy Maris fia. Egyébként őt" is Ferinek hívják. Megsimo­gatta a kisfiú barna fejét. Az asszony hallgatott. Féri menni ké­szült a Szovjet Barátok elnökéhez. Gosz­tényi ajánlkozott, hogy elkíséri. — Nincs innen messze, — mondotta — most épít új házat, bizonyára ott lesz. Feri elbúcsúzott. Az asszonyt arra kérte, hogy okvetlen jöjjön el az irodalmi vita­estre. Az asszony mosolyogva a kapuig kísérte. Feri a kapuból visszafordult s cinkos mo­sollyal annyit mondott: — Ami a szövetkezetet illeti, nem kell azonnal belépnie. Van ideje aratás után is. 1951 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom