A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-29 / 13. szám

belőle egyet, a pipára mindig becéző szeretettel tekint. Ezt a pipa meg is érdemli, mert tavaly hamisították Nürnbergben. A pipákban különféle szárak vannak, s a szárak a fogak között ismét különféleképpen állnak. A dacos ember fogai között a kurta szár magasra ágaskodik, a makrapipa kupakja majd kiveri a szemét, de neki így van ez jól. Hosszabb, gyürüceszér egyenesen állván a fogak között, gondolkodó elmére mutat. A meggyfaszár, amelybe nagyobb pipa ls dukál, s ennélfogva lóg a fogakból lefelé a készség: képviselője a csöndes gondolkodásmódnak és lassú munkának, mivelhogy nyilvánvaló, hosszúszárú pipa mellett nem lehet valami gyorsan dolgozni. Ellenben a közönséges meggyfaszártól elüt a hajlott meggyfaszár, amelynek tulajdonosa az újabb dolgokkal nem törödő s a régi világhoz szító emberek közé tartozik. Hogy a meggyfaszár szépen meggörbüljön s egyúttal hajlós ls legyen, öt-hat esztendőn át való szívása kívántatik. Ugyanazon szárnak öt éven át való megőrzése és birtokban tartása. 'Ha a pipa letörik róla, hét letört: új pipa kerül rá; há a csontcsutorát elrágta a gazda (az ember csontja maradandóbb mint az állaté), újat vásárol, de a szár megmarad. Nemcsak a pipát, hanem a szárat is kl lehet szívni. E szorgos - munkában évek múltén a szár meghajlik és illatos lesz. - Szagul ja kend, sógor. A sógor az orrával végigmegy a száron, és az Illatát magába szívja: Elkeseredett beszédek indulnak meg, de sokan beszélnek egyszerre, Így a szót nem érteni, ezen egyesek nevetnek, mások lehajtott fejjel bámulnak bele az üres pélinkásüvegbe. - Hát adjon még egyet, no - mondják -, aztán írja föl,.. Munkácsy sztrájk-képéről ideszáll olykor, e füstös, homályos zugba az az aszszony, aki karján kis gyermekét tartva, az ajtón elszomorodott, halovány arccal belép. Szétnéz, azután megadással teljesen, újra kimegy a csatakos téli világba, a nincstelenség hideg otthona felé. Szólnia amúgy sem volna szabad. Az ajtón belép egy ember, aki nem ide tartozik. Nem munkás, valami úriforma. Ruházata ugyan kissé kopottas, de kalucsnl van a lábán, ez pedig úgy csillog, mintha lakkcipó volna. A jó estét kívánását nagyon ridegen fogadják: mit akar ez itten? Kicsoda ez? Senki sem Ismeri. Az idegen egy pad végén leül, s pohár bort kér. Azután közömbösen szivarozik, mintha örökké itt lett volna. Ha mér füst van, legyen még nagyobb. Az asztaloknál a fejek összebújnak, az emberek összesúgnak. Minden beszéd arról, hogy milyen politikával kell folytatni a sztrájkot, elhallgat. Csak a suttogásból hallatszik ki félhangon kiejtett szavak: Asztrájktanyén hol bíztató, hol csüggeteg volt a hangulat. Mér napok óta nem -dolgoztak az emberek, várták a reménységet, a békét, némelyek már rázogatták a fejüket, hogy kár volt belekezdeni a dologba, de mások ismét csillogó szemmel emlegették, hogy csak várni kell. Várni,'aztán punktum. A csillogó szemek ugyan nem mástól, mint a pálinkától csillogtak. A sztrájktanya alacsony szoba, ahova belépni nem, csak bebukni lehet. Lépcsők mennek lefelé, Afféle régi, emeletes tíá'z, amelyet eltöltöttek. Valaha szép földszintes lakóhely lehetett, de az utca emelkedett, a ház megmaradt, s most az'emelet je olyan, mint a magas földszint. Fönt az emeleten laknak. Vígan is vannak, alighanem táncolnak, mert valaki muzsikál, s lehallatszik a lábdobogás, ami nélkül külvárosban a táncot nem hívják semminek. Minél több dobbantás, hogy csak úgy porzik a padló, annál alkalmasabb a jókedv, kurjantani is csak akkor lehet lelkeset ás szivhezszólót. A toppantésok számát tekintve, fönt Igen mulatós világ van. Lent, irgalmatlan dohányfüst között, a fejekben gond, aggodalom és a pálinka gőze úszik. Ez bizony szomorú világ. Téli idö van, de csatakos, hol hó esik, hol eső, hol dara, az ázott ruhék nehéz szagúak, a padlóra sok sarat behordták az emberek. Ugyan nem ls mind emberek, legényféle, meg egészen ifjú legényke is van köztük. Ezek a modernebbek,' mert ezek paplrszivart szívnak. A többi pipázik. Itt különféle pipák láthatók. Kupakos fekete alföldi garasosak. Azután kupakatlan vörös selmeclek. Egyes öregebb, jobbmódú ember szájában nagy, öblös tajtékforma-pipák, nagy török verekedések vannak kifaragva rajta, továbbá az évszám, hogy 1704. A tulajdonos ennélfogva kellő méltósággal a pad karjára dőlve (11 a helyén, s ahányszor szippant TÖMÖRKÉNY ISTVÁN — Akárcsak mikor a szentösi meggy virágzik... Vannak ilyen különös dolgok, amiknek az okét senki sem tudja adni. Erről folyna most már az asztalnál a beszéd, egészen szelíd mezbe öltöztetve a társaságot, de egy másik asztalnál szónoklati férfiú jelentkezik: — Én forciélis ember vagyok, tehát aspirálok ... Tovább nem folytathatja, mert lezúgják: — Hallottuk már öleget. A szónoklati férfiú nem hagyja magát: — Egy kutya ugasson, hé! Erre aztán ráhagyják: — Hát akkor ugassék kend! De a szavai elvesznek a zajban. Emberek jönnek-mennek, s hírt adnak a gyárral való alkudozásokról. Egyik azt mondja, hogy a gyár nem enged, a másik azt mondja, hogy enged az, csak ki kell tartani. Csak forciálls aspirációk, a ménkű üssön bele. A kocsmárosné megindítja az ócska gramofont, s a tölcsérgép kopott Carusója minden egyéb hangot ledudál. Mikor vége van a dalnak, újra beszélnek az asztaloknál. Meggyújtják a lámpát is, de nemigen ég, mert a sok ember már nagyon elszedte előle a levegőt. Szokott az ilyen fülledt helyen történni, hogy még kl is alszik. - A múlt hétön ls - veti bele a szót a társaságba egy legény vérösre törte < vállamat a léchordás ... Aztán vérözzék olyan napszám mellett? Mi? Hát Igazság ez?