A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-29 / 13. szám

Kora tavasz van. A várhegyen a márciusi szélben még dideregnek a fák. A tornai vár alatt a félénk napsugár fényében sütkéreznek a két temető fái. A vár alatti „gyűr" nevezetű domb északi oldalán két temető van egymás mellett, a régi, és az új. Ezen a helyen adott a község örök pihenőt az elhunytaknak. A régi temetőben alig akad gondozott sír. Az itt porladók fölött évtizedek és évszázadok árja zúgott el. Ki is emlékezne rájuk? Ha ebben a temetőben barangol az ember, a buja bokrok között, az az érzése, mintha kiszakadt volna a zajos, örömmel és búval, emberséggel és embertelenséggel teli életből. Dombra föl. dombra le lép a láb. A fej lehajlik, s az ember a begyöpesedett hantokat nézi, mintha mélybe látna, s még annál is mélyebbre, messzebbre — a múltba. Négy lépés széles, hét lépés hosszú hant akasztja meg az embert. Egy régi, négy évtizedes tömegsír ez. Lakóikat nálunk nagyon kevesen ismerték. Rokonuk nincs ezen a vidéken, s mégis a kegyelet minden évben virágot tesz a sírjukra. Bánáti földműves, tátrai fuvaros, pesti proletár hamvai porladnak-e itt? Nehéz ezt kikutatni. A négy évtized, s a másfél öl gyűri föld nagyon mélyre temették a titkot. Mégis megpróbálom visszaidézni emléküket, visszaidézni azokat a napokat, amikor vértanú halált haltak. 1919. március 21-én Magyarországon kikiáltották a proletárdiktatúrát. A vörös hadsereg megindította harcát a Tanácsköztársaság megdöntésére törekvő ellenforradalmi csapatok ellen. Győzelmeit egymás után aratta, s szorította vissza az ellenséget. 1919 májusában a vörös hadsereg csapatai elértek Fülek, Rozsnyó, Kassa vonalát. Ekkor és itt kezdődik a tornai tömegsír története ... 1919 pünkösd hetének első napjaiban szomorú menet vonult végig a Torna felé vezető országúton. Tizenöt agyongyötört, különböző ruhákba öltözött embert pár fegyveres ellenforradalmár kísért. Csak vonszolták fáradt tagjaikat a poros, néma országúton. Az ellenforradalmárok borzalmat, kegyetlenséget megszokott emberei nem kímélték a puska csövét, vagy tusát, mint a biztatás legalkalmasabb eszközét. Afalu végén akkor a legelső ház udvarát magas kőkerítés védte. Itt lakott a zsidó hitközség rabbija, s itt volt az udvar belsejében a templom is. Ide hajtották be az agyonhajszolt embereket. A család tagjait a lakásba küldték s rájuk zárták az ajtókat. A virágoskertet védő léckerítés léceit lefeszítették s kezdődött a „vallatás". Mit akartak megtudni? Semmit, hiszen a foglyok a fáradságtól s kíntól beszélni sem tudtak. Mi volt a vétkük? Egy páran a vörösök egyenruháját viselték, a többi fuvaros ember. Forspontba voltak, s élelmet, talán lőszert szállítottak a vörösöknek. A még összeszedhető halvány adatok sze-Tömitiitn/wm rint Betlér és környékére való fuvarosok voltak. Ezek szerint szlovák emberek. Ebben nincs semmi különös, mert a magyar vörös hadsereg tagjai között nagyon sok szlovák, cseh és más nemzetiségű katona is harcolt. Nagy, halálos bűnük volt. A vörösökkel együtt fogták el őket. Reccsen a kerítés, szakad a léc. A rozsdás szög belevág a húsba s magával szakít egy darabot. Nem baj! Vörösök! Folytasd! Tompa zuhanások, elfojtott nyögés, jajgatni már nincs erő. Elfáradtak a hóhérok, kell egy kis pihenő. A közeli patakból vizet hoznak, s Iábrakényszerítik a felismerhetetlenségig eltorzított embereket. Indulás! Cél a kastély! Nincs messze. Az Alsómajoron keresztül négy, ötszáz méter, de az agyonhajszolt embereknek, kik már majdnem roncsok, bbrzalmas távolság. Tovább! Tovább! A kastély üres. Korbács azért akad. Folytatódik ott, ahol elhagyták. Léc helyett korbács süvölt, a csontba vág Pihenő után újból talpra. Irány a vármegyeháza. Végigvonult a gyászemenet a falun. Az emberek a házaikba menekülnek, a gyengébb szívűek sírógörcsöt kapnak s a fegyveresek kihúzzák magukat, hiszen nagy hősök. Hangtalan átok, tehetetlen düh, összeszorított ököl kíséri útjukat. A tizenöt meggyötört embert a vármegyeházára vezették. Itt lent börtönbe zárták őket s őrt állítottak a cella elé. Ez a börtönhelyiség ma is ép és ép a megyeháza is. Tizenöt ember várta itt a biztos, de meg nem okolt halált. Miért? Senki választ nem adott. Az ellenforradalmi csapatok parancsnokáról szállongó hírek azonban senkit sem hagytak kétségben afelől, hogy itt vérengzés lesz. Híre előre szállt. Ahová ment, ott már ismerték. Az ormospusztai vérfürdő híre mindenüvé elszállt, elszivárgott. Ismerték a „parancsnok urat" s rettegték. Nem volt hős katona. Nem! Csupán foglyokkal s civilekkel szembon viselkedett „hősiesen". Ormospuszta zokogta, Torna sírta, és sok más hely írta véres betűkkel a falra, földre és az égre gaztettét, embertelen gyilkos voltát. A jobb szélső cellába voltak elzárva mind a tizenöten. Egyesek szerint két vöröskatona külön volt zárva. Ez nem bizonyos és nem indokolt. Annyi azonban bizonyos, hogy egy óvatlan pillanatban a két katonának sikerült elszökni. A kert kerítésén keresztül a szemszéd udvarba szöktek. Már akkor is Zsehrayék laktak ott. A szalmakazalban talált rájuk Jani bácsi. A szomszédot hívták segítségül és Koleszár Lajos bácsiék pincéje menedéket adott a két halálból szököttnek. Nevük ? Lehetett e a halá! perceiben, óráiban nevet kérdezni? Volt, lehetett erre idő? Bújni, menteni, vagy magukat is a „szakállas gyilkos" őrjöngésének alávetni. Sikerült megmenteni őket. Pár nap múlva a vörösökhöz csatlakoztak, hiszen mindkettő vöröskatona volt. Az egyik káplár Lajos bácsi csak a keresztnevére emlékszik Pál volt. Kiss vagy Nagy Pál, azt nem tudja. A hetvenöt éves Koleszár Lajos bácsi minden névre nem emlékezhet. Sok vér folyt el hetvenöt év alatt, sok barát, rokon, ismerős és imeretlen lett gyilkos, oktalan halál áldozata. A másik elbújtatott vöröskatona kiléte homályban maradt teljesen Tizenhármán maradtak a' vármegyeház börtönében. Nem sokáig élvezték a nyirkos falak leheletét. Pár nap múlva, elérkezett a vég. Kinyílt a cella ajtaja és több kézigránátot dobtak a foglyok közé, amelyek darabokra szaggatták a foglyokat. A zárt cellában, gránáttal való gyilkolás egészen újszerű kivégzési mód volt akkor az igazság elleni harcban. Húsz év múlva Hitlerék több, nagyobb borzalomra tanították meg az emberiséget. Az emberi roncsokat a megyeház kertjében a pince mellett ásták el. Pár nap múlva bevonult Tornára a vörösök serege. Ekkor temették el katonai pompával a meggyilkoltakat a régi temetőbe. Azóta ott pihen ismeretlenül a tizenhárom vöröskatona, a betléri fuvaros vagy a hortobágyi juhász a tornai temetőben. Hantjuk felett fehér krizantémok nyílnak. Akivégzést követő napokban vérfoltokat, és húscafatokat fedeztek fel a cella padlóján és a mennyezeten. Borzalmas, megdöbbentő látvány volt. Egy katonasapkát találtak, a sapkában név: Sós József. Az egyedüli fennmaradt név. A szóbeszéd szerint a bevonuló vörösök hadnagya ráismert a sírból kiásott bátyjára. Ez azonban valószínűleg csak a történetet őrző tornaiak lelkében fogant. Színezik és továbbadják a történetet így halt meg a tornai tizenhárom. Ez a történetük, melyet nem őriznek okmányok, nevüket nem örökíti meg érctábla, csupán emlékük él a tornai öregek sok gyötrelmet átélt szívében. FECSÖ PÄL Felhívás népmesegyűjtő pályázatra A Szabad Földműves szerkesztősége népmesegyűjtő pályázatot hirdet. 1. Pályázatunk nyilvános, minden állampolgár bekapcsolódhat eddig le nem jegyze.t, régi, esetleg új, eredeti, az ismertetésben közölt népmeseformákkal. 2. A pályázatokat „Mesegyüjtö-pályázat" felírással jelöljék meg a beküldök. 3. A mese leírásánál pályázóink vegyék figyelembe a meséről alább közölt ismertetést, és törekedjenek arra, hogy a meseszöveg lejegyzésénél megőrizzék a népi előadás nyelvezetét. 4. A pályázat szeptember 30-ig tart. 5. A beérkezett jó pályázatokat már a pályázat ideje alatt is közöljük és honoráljuk. Éppen ezért kérjük olvasóinkat, hogy pályázatuk beküldését ne halogassák, hogy zavar ne leqven a közlési lehetőségekben. 6. Pálvázóink kérésére közben is szive= sen adunk további felvilágosítást akár • gvüjtésröl, akár a mesék formájáról. 7. A beérkezett pályaműveket október 31-ig értékeli a szakértőkből és a szerkesztőség megbízottaiből álló bizottság, s a legjobbakat a honoráriumon kívül a következőképpen jutalmazzuk: I. díj 400 Kcs, II. díj 300 Kcs. valamint további értékes díjak és könyvjutalmak. Felhívjuk minden olvasónkat, hogy vegyen részt e nemes munkában, melyet ugyan nem kötünk nagy nyereményekhez, de hasson át minden bekapcsolódót az a tudat, hogy ha sikerül néhány eddiq még le nem jegyzett mesét_ felszínre hoznunk, vagy egy-egy új, éredeti mesével gazdagítanunk eddigi mesegyűjteményünket, jó munkát végeztünk, mert minden ilyen mese egy-egy igazgyöngy, s felbecsülhetetlen érték az utókor számára. 15