A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-22 / 12. szám

с ell . .. tó halálára; tát II elődökTM« e kupával. .1 Búsharagos mámorsisakot fejetekre. Koppant ós1

legendák kürtje Uvölttf Szörnyetegként nem taposott utcákat elétek. Magyarollpkóliátok. Álmodó pusztát keltve riasztok s^|§gtelen eszmevei, jeges Űrben, árva legeisók. Veletek hadak útján nem harcoltak az ősök. Ti világ árvái, esteien hősök, jaj, ti ezerszer hősök Meg kell halnotok itt, fegyvertelen, árva legelsők. Nem diadal, d< legenda virágzik iti holnapi harcra Dallá halnotok így kell, mert csak a dal diadalmas Nevetek csatabérdja ha zúg majd és röpülő I * '• ^ЯШЩВжВ lobogókoi A ti véretek bíbora leng unokáknak előtte, Hadak útján akkor harsogó lelketek árja Proletár seregek rohamát diadalra íföpítiTlsJ Щ ^^ BALÁZS BÉLÁI I Vörös őrjégen |: Jábortú/ mellett, régen, ne! réoen, Sz.nmármegyében, Sárosmegyében, Sokszor feküdtem vörös örséyen Páston elnyúlva. ^ Fejem a nyergen, kezem a puskán?',"Hanem a szemem a csillagos égen. Fegyvert pucoltunk, sebet kötöztünk, Üszkös haragon szikkadt a könnyünk, Sok jó elvtársunk nem üli már köziünk. Vörös őrségen. Mégis dúdolva, mese és nóta Nyájas anekdóta járta közöttünk. Eltét elszánta. Holnap meghalhat. Uszítnl öt már nem kell szavallat. Életről szépet örül ha hallhat Tábortűz mellett. „Hát miért vérzunk. ha nem a szépért? Mesélj, Balázs Béla. Hövös *H harmat!" Hej regó rejtem, el ne felejtseiSi Vérben és szennyben sírva "íír eejtsénÉÍJ| Életről álmunk el sohse éjtsem Vörös őrségen. ígéret kincsét, embersziv lángját Szépség édességét szívemben rejtsem. Mién harcolnánk, ha ez nem volna? Bár elrabolva, bár elhantolva? Hoc , ha mesém nem igazat szólna Tábortűz mellett? Lehetneiszépség bárhol j is sej lőcs Énekembe vágyam mágpesc vonja. ^^ Regös, mit adsz Ja

^olftapi csatái i?

Ц rápl'.ió hitet a keiHeleszsáküa. Robbantó álmot a pa:rontásba! ПК Hogy szerethessed, amért ]csad0mSe Nem ingyen ШШк, pajtás, halálig. rábottüz melett mosi is mint régen ^ Halol'iatok még^Mms őrségen. J Mi s. épei látok, mesélem szépen. sfl Kobzosnak dolga. Fijeio a nyergen, kezpm a puskán, ! anem a szemem a csillagos égen. Vh 'ÄRNAI ZSENI: Eredj fiam ízt mondtam én, édes fiam: Je menj fiam a csatába. .elkem fiam, )rága vérem, fa t oná n a krá bő 1 lába Je menj fiam a csatába. ezt mondtam én, édes fiam: fine к ölnél, minek mennél? toes fiam ^ЯЯВИНИИ^^ :estv?i^nftí^* Tennél . , Í i talán' te Isjyiavesznél. pjjP Ízt mondottam, édes tmfc^ Jem erre szülteleKtéged, lóbáztalak "akartalak, fogy elontsák piros véred i meg se kérdjed. ízt mondottam, édes íiaflH »énz országa, urak földje, V szegényneK*1

**!»^^^^ ?roletárnak Sincs egyebe, csak az ökle, Az is csak, hogy értül^ш^шлм De most mondom édes fiam, iallod fiam? Megvirradt már Szól a kakas Kukorékol ried a föld, a kék határ, \z erdő, a dalos madár. Kerekedj föl. édes fiam Sljövelt a te országod Or pribékje ísoldos horda, Ki rajta van, Hind levered, mind kivágod. Sn tüzellek, édes fiam Erős karod, izzó véred Érte töröd, érte ontod Milliónyi a testvéred, \ proletár jussát véded. hazátlanok szent hazáját I Ezer szívve

l, ezer karr

al. Szeresd fiam Védd meg fiam Milliónyi akarattal, Tűrzel, vassal és haraggal, Most én mondom: szülóanyád. lOKA LÁSZLÓ: МИ 1919 Ldél ház kint nyüzsgött a gangon. felnőttek ügyet se vetve rám, allgatták csöndben, hogy mit f /iL ÓWyar6z arnyü szárnyába juszu Щ* I [*» keresztapám. DLÁH GÁBOR: Forradalom Megindult a föld s a vén Duna árja Most visszafele foly! "elröppen a komor ég homlokára Egy nagyszerű mosoly: V forradalom viirös hajnala. Elvesztettük a Cé/árok csatáját, Eonosz volt, drága volt; .il Még kíQfl^gyá» századokra fáj át, Mfg csak >a sárga Hold Apró sírokra hinti fátyolát. Oe vérkeresztséged, dicsőn; .S/abadság, Szentelt Forradalom, Jlcsóbb áron az istenek sem adják! ШгГмГипд] dalom:! Siralomba szőtt öröm-éneket. Siratom a levágott milliókat restvérem valahány; De ujjongva köszöntöm, rothadó had Űj korszak hajnalán: Világmegváltó nagy hatalmadat. Mit ez

e

r év vergődő szenvedése Lesírni nem tudott: Cenoztuk egy rövid nap-lebbenésre Az örök csillagot, A népszabadság fényes csillagát! S akaratunk ormára most kitűzve: Űtunk már nem sötét! Megfürdetjük e halhatatlan tűzbe Bús lelkünk börtönét -És kirohannak a bezárt rabok. A rab gondolatok dalolva szállnak Száz. barrikúdon át, Hogy elharsogják a szabad világnak Üj napunk mámora t. Születésünknek édls örömét. Fut »- király! Elgördült koronája Egy vértengerbejiullt. Sötét koporsó uit az éjszakába -Halottja: régi Múlt. Éz nem fog föltámadni már soha! Petőfi: Drága sze lemed lenéz ránk |s tudjuk, hogy örül. A te lelkedből lobbant e merész láng Mely most szövétnekül Lobog egy talpra lllott nép előtt. Márciusi szél fente az ereszt, napfény táncolt az udvar kövein és csattogott a szó, „a bolsevisták", „proletár diktatúra" és „Lenin". Apám pipázott és Piller, a portás, kit később vérig vertek Horthyék, azt mondta, kl dolgozik, ne féljen! jizt kiáltotta: minden a miénk! A Magyar Tanácsköztársaság költészetéből