A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-22 / 12. szám

rtktáwfan Juftdtűrt A Csemadok lévai titkárságán üldögéltem, amikor egy falusi férfi nyitotta ránk az ajtót. A varsányi helyi csoport egyik funkcionáriusa volt. Bejelentette, hogy a Ladányban aznap estére beharangozott darabban színjátszóink csak abban az esetben lépnek fel, ha az előadás nem számit bele a járási színjátszó versenybe! — Nem akarunk utolsók, vagy legjobb esetben harmadikok lenni! — próbálta elhatározásukat magyarázgatni az atyafi. — A mi falunk kicsi, helyi csoportunk szegény, nálunk még a kulisszák is csak papirrongyokból készülnek. Vámosladány viszont túl nagy ellenfél, főképp, hogy annyira meggazdagodott január óta, hogy még a színdarabjaikat is fizetett szakemberrel taníttatják be! Engedjenek ki bennünket ebből a versenyből a kultúrtársak, nincs nekünk semmi szükségünk arra, hogy szégyenbe maradjunk! Fejcsóválva hallgattuk a mondvacsinált érveket, hiszen mindnyájan ismertük a tehetséges varsányi színjátszókat, nem féltek azok soha még az ördögtől sem! Hogy miért „kellett" nekik ettől a versenytől annyira irtózniuk mégis? — nos ezt is elárulom. Ha a varsányiak a Csemadok színjátszó versenyének keretén belül vendégszerepelnek Vámosladányban, akkor az előadás bevétele a rendező titkárság pénztérát gyarapítja. Ellenkező esetben a vendégszereplő helyi csoport markát üti a tiszta jövedelem! * * » í A kulturális munkához a lelkesedésen kívül némi pénz is szükséges - állítják joggal a helyi csoportjaink vezetői. -Dehát honnan vegyenek pénzt, ha kicsi a falu és szegény a csoport? Nos, akik ilyesmit kérdeznek, hadd mondjam el azoknak a ládányi esetet: A vámosladányiaknál immár tizedik éve működik a Csemadok szervezet, de bizony olyan szegények voltak ők még az elmúlt év végén is, mint a templom egere. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem végeztek jó kulturális munkát, mert sürgőforgó tanítónő titkárjuk segítségével mindent megtettek, hogy felrázzák falujukat a régi tespedéstől — dehát ez kevés volt. Ha színdarabot akartak betanulni, főhetett Burkó Irén „tanító néni" feje, honnan vegyen pénzt a drága kulisszákra? Ha tánccsoportot szerveztek, fél munkát végeztek csak, mert nem jutott a tagdíjakból sem kosztümökre, sem egy-két hozzáértő táncvezető iskoláztatására. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy nem, volt a falunak művelődési otthona, ezért az iskola szűk tantermében kellett gyakorolniuk — s a falu fiataljai sem tartottak össze. Bizony, minden lelkesedésük és igyekezetük ellenére nem jutottak egy-egy színdarabnál többre, s örülniök kellett, hogy papírkulisszákra meg papírkosztümökre tellett! És ami a legszomorúbb: évek hosszú során keresz-» tül még a helybeli földművesszövetkezet is csak gyengítette erejüket, mert vezetői csupán a saját zsebük megtömésével törődtek, a helyi csoport magángazda vezetői pedig ugyan miért is teremtettek volna kapcsolatot a közös és a Csemadok csoport között?! Jó, jó, legyintenek biztosan unottan most az olvasók — nem arra vagyunk mi kíváncsiak, hogy milyen hibák miatt tengődött a Csemadok ládányi helyi csoportja, hapem azt a csodareceptet áruld el, krónikás barátunk, amely a csoport meggazdagodását s a kulturális életének fellendülését okozta! Nos, elárulom én ezt egyetlen mondatban: a szövetkezeti klub okozta ezt a nagy változást! 1958 végére annyira fejavult a szövetkezeti gazdálkodás ellenségeitől, a spekulánsoktól megtisztított „közös'", hogy december végén már ilyen ajánlatot tehetett Ladány kultúra kedvelőinek a szövetkezet derék, új elnöke: - Miért küzdőtök pénzgondokkal, Csemadok színjátszók? Miért ássátok alá torzsalkodással falutok művelődését, szlovák és magyar fiatalok? Fogjatok kezet egymással, gyertek a szövetkezetbe, s majd ml segítünk rajtatok! S az okos szót megfogadta a falu. A Csemadok csoport élére a magángazda vezetők helyett szövetkezeti tagok kerültek. A CSISZ a Csemadok és a Nőszövetség tagjainak segítségével, valamint a szövetkezet anyagi támogatásával nyolc nap alatt kultúrházzá alakította át a „közös" egyik háromszobás épületét. A kultúrházat százhúsz székkel, beépített színpaddal, távolbalátó készülékkel és csaknem ezer könyvvel szerelte fel a szövetkezet, illetve a falu. Ma már a szövetkezeti klubban testvéri barátságban szlovák és magyar fiatalok pingpongoznak, sakkoznak, és nézik a televíziós adást! A Csemadok helyi csoportjának színjátszói közül a magyarul tudó szlovák fiatalok is főszerepeket játszanak, a magyarok pedig szlovák versekkel és dalokkal tarkítják műsoraikat, s az új 34 tagú Csemadok tánccsoport táncait ma már szakember tanítja be. No és - ez sem utolsó dolog! - a ládányi példa ország-világ előtt bebizonyította, hogy ma már egyetlen színjátszócsoportnak sincs szüksége olyan pénzszerzési módra, amilyennel a varsányiak legutóbb is spekuláltak. Mert ma már csak az a kultúrcsoport szegény, amelynek vezetősége szegényesen gondolkodik, s nem tud az orrától a szövetkezetig ellátni. NEUMANN JÁNOS Burkó Irén tanítónő és Bokros Anna a nőszövetség elnöke agitálják a falu aszszonyait, ugyanis felajánlást tettek, hogy előfizetőket szereznek a A HÉT részére WFwm^gwmm • la mi írni—nimm imn ma Berka Jolán és Sárközy Etel táncpróbára indulnak i