A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-15 / 11. szám

- - vi .WS ^VS, Vítezslav Nezval (1900-1958) Huszonhetedik ballada a szegény illetőségéről Ismeritek a képemet? A rendőrség tartja számon. Mágiákkal nem kérkedek, csak rendes kenyérre vágyom. Megszoktam, hogy . nincs dohányom, jő napra jönnek rossz napok, apályt bujtat el dagályom, mint az osztályom, olyan vagyok. Sorsán az ember átfeszeng szerettelen, mit se vágyón. Vizet nyel tán az éh helyett, s tolong néha sört kívánón. Nem csíp a fagy át csalánon . . . A szegény gyakran halk, konok! A sorsa csódátlan álom, mint az osztályom, olyan vagyok. Épp csak hogy élek, élhetek. A „nem-et" magam kiáltom. Minden hull, fonnyad, szétpereg, mégis semmi moccanás, nyom. A sors üstökét cibálom, ezért nyúlnak krétaszfn karok. Példám nem hat hullámhány on? Mint az osztályom, olyan vagyok. Ajánlás: Csodáljanak, nem kívánom. >v Nem, Dávidra ne gondolja tqkfN Mi, hogy nincs is a világon? Mint az osztályom olyan vagyok. A cseh Irodalom egyik kimagasló alakja. Irodalmi pályafutását szürrealista versekkel és elbeszélésekkel kezdte. Hosszú Ideig ö volt a „modern" cseh irodalmi irányzatnak vezére. Aragonnal, Eluard-al tartott barátságot. A felszabadulás után szakított az öncélú formalizmussal és egyre erősebben fonódott a dolgozó néphez. A költőnek a munkásosztállyal és az új csehszlovák társadalmi valósággal való találkozásából erőteljes költészet fakadt, így például A béke dala, A hazámból stb., melyek a cseh szocialista líra élvonalába emelték. Figyelemre méltók Robert Dávid álnéven írt balladái is; ezekből az alábbi négy verset közöljük. Ötvenedik ballada a tengerész szerelméről Valaha élt egy tengerész, ki ismert minden tengermélyet, káromló szóra szája kész, de mások ellen sose vétett. Ivott ha ittak, s vigan éltek, sok kancsót csapott így agyon; főleg ha dáridózva éltek, a Manhattán nevű hajón. Sirályok rínak mint a vész, a hab, jajong, a szesz meg éget. Mi mindent forgat nyelv s az ész. ha ráérnek a tengerészek. Vannak sellők és jő szirének, egyhez leszállt egy szép napon, s végül szerelmük csupa fény lett a Manhattán nevű hajőn. S hogy kendőt vett, már menni kész. társaknak intve s tünde mélynek, hágcsóra hágott s visszanéz, megroggyantak a gyönge térdek. Megállt az öra, mondják, végleg, harangok kongtak jajgatőn. Célba ő, jaj, már sose érhet a Manhattán nevű hajón. Ajánlás: Vénen az ember gyakran téved, hát még ha sorsa fáj nagyon. Bár csak éltem ott érne véget a Manhattán nevű hajőn. Harmincegyedik ballada a keserű csavargásokról Ti boldog, gazdag emberek gúnyoljatok, ugrassatok, hogy hajszolom a kenyeret kínnal, mint kolduló papök, s mint télidőn veréb-rajok, s hogy kincset vágyok szemét Szemem gyöngül, fülem sajog, az idő nem vár, de fut, repül. Az év, mint puszta nyúl, mered, s lóháton futnak a napok, zászló se leng, dob nem pereg. Észak, dél hol van, szóljatok! Én örök csavargó vagyok, s a gyermek, ki eltetvesül és kedvvel' tetvéről csacsog, az idő nem vár, de fut, repül. Koporsómba első szeget már vertem. Hány maradhatott?! Mágus könyvekből rém helyett siromhoz magam baktatok. A frakkom groteszkül szabott, de sápadt bőrömhöz jól feszül, ál-szánalmakra nem adok, az idő nem áll, de fut, repül. Ajánlás: Síelnek lám a gazdagok, s egy boszorkány seprűre ül, s nagy bűn, ki nem blr pénzmagot, az idő nem áll, de fut, repül. közül. Tizennegyedik ballada az összetartozásról Mily szép is ma e földteke! És hálás vagy, hogy van kenyér. Bosszúval volt álmod tele, most arcodon mosoly henyél, és végül bűnbánást ígér. Mélázva harangszót hallgatunk. El ily horoggal, mit sem ér! Hisz mi mégis milliók vagyunk. Kinek ördög nem volt veje, a bűnösökről mit beszél. Ha meghal majd a nénike, kibe a lélek hálni tér, öröklök én. Most az ösztövér Jonny se tudja, hogy hol lakunk. Néznek a zsaruk majd ne félj! Hisz mi mégis milliők vagyunk. Az első nőci köppenye kenguru prémből lesz, ha kér. S ankét foglalkozzon vele, ki felelős a vétkekért. Reszkess pincér, nem bók a bér, mi nyájasságokra nem adunk, • az éhem inkább enni kér. Hisz mi mégis milliók vagyunk. Ajánlás: Sorsunk csak nyúlsors? Ennyit ér? Hogy nyakunkra hajtókat kapunk? De nyuljunk egyszer fegyverért... Hisz mi mégis milliók vagyunk. Monoszlóy M. Dezső fordításai 17