A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-15 / 11. szám

A szomszéd faluba új pap került. A kálvinistáknál nagy ünnep az új pap bemutatkozása. A templomban szép beszédek hangzanak majd. Hol a papok beszélnek, hol a világiak. Van úgy, hogy a parasztok közül is megszólal valaki; s többnyire az a beszéd az ünnep koronája. Átmentem én is. Az új kálvinista pap gyermekkori ismerősöm, a rektor- meg jó barátom. Különben is mindig szívesen hallgatom a zsoltárokat. Micsoda szerencsés felekezet, hogy azon az erőtől duzzadó régi szép magyar nyelven beszélhet az Éghez! Én pápista embernek születtem, és szeretem is az én minden művészettel ékes, pompás vallásomat. Csak az a latin szó, az ne volna már benne! A kálvinista templomban magyarnak érzem az istent is. A beszédek alatt végigsétált a tekintetem a templom népén, és megállott egy agg paraszt emberen, aki hátrább ült, mint a vele egykorúak. Szokatlan formás arc. A haja, bajusza, szakálla, mintha vattából volna felrakva, olyan fehér. Bibliai fej. De valami különös komolyság ül rajta. Ez az arc talán sohase nevetett. Abban az időben nem bírtam még megérteni, hogy némelyik embernek az orcája miért oly szép, mintha remekbe alkotta volna a Teremtő, s miért kell másnak meg olyan fejet viselnie egész életén át, mintha valami ördög csúfságul formálta volna, hogy az isten művészetét kifigurázza vele? Mért, hogy egyiknek azt mondja minden tekintet: - Szép vagy! Szeretem, hogy látlak! A másiknak meg azt mondja minden tekintet: - Rút vagy! Rád nézni kedvetlenség. Túl vagyok már azon a koron, hogy arcáért becsüljem az embert. S mégis, ha szép arcot látok, jó érzés száll meg. Gyönyörködöm benne. Milyen boldogság szépnek lenni! S vannak szép emberek, akik öregségükben is épp olyan szépek, mint ifjúságukban voltak. És ez az öreg parasztember is; úgy szállott rá az élet tele, mint a fenyőfára a hó. Eleinte azt gondoltam, hogy nem falunkbeli, s azért vonja meg magát hátul. De aztán láttam, hogy a subája épp olyan szabású, mint az idevalóké. Csak nem a szegénysége miatt tolják talán hátra? De nem is szegény: lám, ahogy kibontja a pápaszemét, egy gyémánt forma gyűrű csillan meg az ujján. No még ilyet se láttam paraszt ember kezén! S őt bámultam egyre, mígnem a ködmönszaggal vegyült rozmaring illat anynyira elkábított, hogy kimentem a templomból. Mondom aztán az ünnepi ebéden a mellettem ülő rektornak: - Egy szép öregembert láttam a templomotokban. De kár az olyan arcot sírba vinni. Ha festő volnék, lefesteném. - Egy sűrű őszhajú ember. - Az. - Gyűrű van az ujján. - — Az, az. - Aranyos Miska. Nem csodálom, hogy szemedbe ötlött. — De hallod: Mihálynak is öreg az már. — Pedig ő már csak Miska marad, ha száz esztendeig él is. Különben az Aranyos név nem az igazi neve. És egy nevet mondott a rektor, valami közönséges nevet, amilyen a Balogh, Kovács, Nagy, Kis és más efféle nevek — én bizony ottfelejtettem. A rektor folytatta: — Könnyű életet élt, azért marad meg ilyen gyűretlenül. Se felesége, se gyereke, csak éppen az öreg rokonát tartja cselédképpen. — Arra is gondoltam, hogy börtönlakott ember, és hogy emiatt húzódik hátra. — Eltaláltad. Csakugyan börtönt lakott. De az ilyesmi csak botlásféle a népnél. A kurátorunk, amoda fönn az asztalnál, gondolnád-e hogy ökröket lopott fiatal korában ? Ezt persze halkan mondta, és körülpillantott a szomszédain, hogy nem hallották-e meg? Azután folytatta Aranyos Miskáról a beszédet: — Híres ember ám ez! Nóta is van róla. Az elejét néhol változtatják; juhnyáj helyett gulyát énekelnek, s a juhászt megteszik gulyássá. De mindegy. Az a valóság, hogy az öreg juhászlegény volt az özvegy bárónénéi Somogyban. — Hát nem idevaló? — Nem. Később telepedett ide. De hallgasd meg, mi történt vele ottan? Olyan húszéves forma legény lehetett akkor Miska bácsi, és abban az időben kiraboltak egy postakocsit. Tudhatod, hogy akkoriban virágzott a betyárság. Hol itt, hol ott kellett statáriumot rendelni. Hamar-törvényt, ahogy a nép mondja. Ma elfogták a betyárt, holnap kihallgatták, holnapután már lógott az akasztófán. Történik egy esős vasárnapon, hogy Miska legény szamárra ül és beüget a faluba, a kocsmába. Iszik és berúg. Vagdalja az üveget a falubeli legények fe-GÁRDONYI GÉZA