A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-15 / 11. szám

Losoncról indult el és Losoncra tért vissza (Kármán születésének 190. évfordulójára) Ha a magyar irodalom haladó hagyományainak szlovákiai vonatkozásait tanulmányozzuk akkor Komárom, Szklabonya, Alsósztregova és Pozsony után hosszan keli időznünk Losonc irodalmi emlékeinél is. Több jeles írónknak, költőnknek szülőhelye, működési területe vagy utolsó életállomása volt ez a mozgalmas múlttal rendelkező Ipolymenti város. A régiek közül itt született Kármán József és Komjáthy Jenő, itt tanárkodott Sükey Károly és Rákóczi kancellárjával. Ráday Pállal együtt ugyancsak itt alussza örök álmát a szülővárosába visszatért Kármán. A losonci irodalmi naptárban az 1959-es évben éppen Kármánnak, a város legnagyobb fiának a neve van vastag betűkkel jelezve: március 16-án százkilencvenedik esztendeje lesz annak, hogy megszületett. Kármán köztiszteletben álló losonci famíliának volt a sarja. A XVIII. század derekán többek között két kitűnő pedagógust ismerünk ebből a családból: id. és ifj. Kármán Andrást, akik a losonci református gimnáziumban az elavult oktatási módszereket korszerűsítették és az iskolát felvirágoztatták. Kármán József apjának, id. Kármán József református lelkésznek is volt a pedagógiához némi köze: egyideig ő volt a losonci gimnázium igazgatója. Kármán üstökös-szerű jelensége a magyar irodalomnak. Rövid ideig, mindössze 26 évig élt. Irodalmunk égboltozatján gyorsan száguldott át, de olyan tüzű csillagként, amely halálba zuhanása után is tartós és messzire világító fényt hagy maga után. Az üstökös-hasonlat, a csillag-jelleg nemcsak Kármán írói pályájára alkalmazható, hanem arra az egész korszakra is, amelyben Kármán fellépett, amelyben az ő csillag-élete ellobbant, AXVIII. század harmadik harmadában vagyunk. A felvilágosodás hatalmas eszmeáramlata ellenállhatatlanul tör be a Habsburg önkényuralom és ha^ai kiszolgálói által mesterséges sötétségben tartott magyar világba. A Rákóczi-szabadságharc leverését követő szörnyű félszázad után végre hasadozni kezdenek azok a „fekete vásznak, melyeket a fényes világosság előtt a hajdani idők mostohás keze szőtt". A felvilágosodás, majd a francia forradalom hatására a magyar irodalomban eddig nem tapasztalt nagyarányú szellemipolitikai erjedésnek vagyunk tanúi. Az a nemzeti és nyelvi eszmélkedés, építő nemzeti önkritika és elszánt javítani- és haladni akarás — amely a múltban csak kivételes és időben és térben elszórt és elszigetelt írőegyéniségekre (Zrínyi, Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós stb.) volt jellemző — most az írók egész seregének, sőt mi több: az egymás mellett elhelyezkedő és a világnézeti hovatartozás és politikai szemlélet szerint formálódó irodalmi csoportoknak a programja. A feudális magyar társadalmi valóság ijesztő sötétségét olyan irodaimi csillagok és csillár ;soportok próbálják eloszlatni, mint Bessenyei György, Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Berzeviczy Gergely és 3 jakobinus összeesküvésbe bekapcsolódott írók: Kazinczy Ferenc. Verseghy Ferenc, Szentjóbi Szabó László, Aszalay János és mások. Kármán csillagja nem tartozott szorosan az egyik irodalmi csillagcsoporthoz sem. Ez a kivételes képességekkel megáldott, elragadó fellépéső és külsejű fiatalember, „Pest Alkibiadese" rem rendelte alá ihágát egyik csoportnak sem, s önállóságát megőrizte még az akkor már általános viszonylatban irodalmi vezérnek elismert Kazinczyval szemben is. A jogi tanulmányai befejezése után Pesten elhelyezkedni próbáló Kármán méltónak tartotta magát arra, hogy az irodalmilag elmaradt Pesten pezsgő irodalmi életet alakítson, sőt Pestet az egész magyar irodalom központjává tegye. Ennek a célnak az érdekében adta ki rövidéletű folyóiratát, az Urániát. Hogy tervei nem váltak, nem válhattak valóra, annak objektív oka a politikai helyzet megromlása, szubjektív oka pedig Kármán hirtelen bekövetkezett halála volt. Az Uránia megjelenésének (és egyúttal megszűnésének) évében, 1794-ben leplezték le a Martinovics által vezetett összeesküvést. A francia forradalom példájától megrettent dinasztia és a magyar uralkodó osztály kíméletlenül vérbefojtotta ezt a köztársasági szervezkedést, és a felújított önkényuralom brutális eszközeivel, a börtönnel, cenzúrával lecsapott az írókra ís. A felvilágosodás fényes eszméi ellen újból kifeszítették azokat a „fekete vásznakat", amelyeknek széthasadozását a fiatal Csokonai olyan szenvedélyesen vágyta és hirdette. A magyar világra egy negyedszázadnyi időre (1795— 1820) újból a teljes sötétség borult. Kármán ennek az új, dühödött sötétségnek csak az első hónapjait élte meg. Martinovicsék kivégzése után két hétre, 1795. június 3-án Losoncon máig fel nem derített (és talán már fel sem deríthető) körülmények között meghalt. Irodalomtörténetírásunkban Kármán korai halálát többen összefüggésbe hozzák a Martinovicsösszeesküvéssel, és valószínűnek tartják, hogy a köztársasági mozgalomban Kármánnak is szerepe volt. Ez a Kármán alakját és jelentőségét eszményítő feltevés nem állja meg a helyét. Ellentmond neki az öszszeesküvés szálainak a reakció áital történt „mesteri" felgönygyolítése és a kisebb „bűnösök", sokszor csak szimpatizánsok könyörtelen felelősségrevonása, elítélése és bebörtönzése. Ellentmond ezenkívül ennek a tetszetős feltevésnek Kármán életműve, amely telítve van ugyan bátor és nemes haladó törekvésekkel és a feudalizmus erkölcsi-érzelmi bírálatával, de a társadalmi rendszer forradalmi megváltoztatására vagy radikális átformálására irányuló nézetek nem találhatók benne. Kármánnak a szépirodalmárnak és kultúrpolitikának az életműve — a közvetlen forradalmi eszmék hiánya ellenére is — tiszteletreméltóan haladó és eszme-gazdagságban, céltudatos határozottságban és művészi eredményességében rendkívül imponáló is. — Kármán írta a magyar irodalom első igazi regényét, a szentimentalizmus • koráramlatának legértékesebb magyar remekét, a „Fanny hagyományai"-t. Ezt a naplószerűen felépített és a feudalizmust erkölcsi-érzelmi alapon bíráló regényt több irodalomtörténészünk szolgai összefüggésbe, alárendeltségbe hozta Goethe híres művével, a Wertherrel. Letagadhatatlanul igaz, hogy Fanny létrejöttében a goethei műnek erős ösztönző és termékenyítő hatása volt, de nem szabad, hogy ennek a hatásnak az elismerésével odaajándékozzuk, Goethe javára írjuk a regény eredeti értékeit is: a női lélek biztos ismeretét és finom elemzését — és a régi magyar próza értékes stíluselemeit mesterien magábaolvasztó és mégis újszerű, eredeti, gazdag, finoman árnyalt és fegyelmezett kármáni stílust. A „Fanny hagyományai"-nak úttörő műfaji jelentősége és kiváló lélekrajz! és stílus értékei ellenére is nagyobbnak tartjuk Kármánban a kultúrpolitikust, mint a szépírót. Nagy kultúrpolitikai tanulmányát, A nemzet csinosodását elolvasva valóságos megdöbbenést érez az ember: nem lehet, hogy ezt a tanulmányt 25—26 éves ifjú írta! Olyan dús élettapasztalat, fölényes élet- és társadalom-ismeret, elevenbe vágó és telibetaláló társadalomkritika és biztos ítélőképesség árad ezekből a sorokból, amilyen csak a sokat élt, idős, bölcs embereknek a sajátja. A fiatal Kármánt mind erre — éles esze mellett — szorgalmas önképzéssel is gyarapított nagy műveltsége tette képessé. Mint fentebb mondottuk: Kármán nem ad politikai-társadalmi programot, de az elpuhult, önző, korlátolt és öntelt nemesi társadalmat leplezetlen kíméletlenséggel és helyenként vitriolos iróniával szedi ízekre. Vannak olyan sorai, képei, jelzői, kifejezései, amelyek publicisztikánkban egészen Adyig nyúlnak, mindenkit átugorva, Adyra emlékeztetnek. Ha mai kifejezéssel élhetünk, akkor azt mondhatjuk, hogy Kármán kultúrpolitikája a nemzet kulturális színvonalának fokozatos emelésére irányult. Kulturális és irodalmi téren már nemcsak kritizált, hanem programot is adott, helyesebben: kulturális és irodalmi programját társadalomkritikája alapján dolgozta ki. Főbb kulturális és irodalmi elvei: a nemzeti öntömjénezés, „ártalmas szédítés" megszüntetése, az írói igazmondás és egyenesség meghonosítása, kíméletlen harc a provinciális gondolkodás, az animális nemesi életforma, a féltudósság és félköltőiség ellen: a nyelv törvényeivel ellenkező szőfaragás, „grammatikális epidémia" felszámolása és az anyanyelv féltőn szerető ápolása és fejlesztése; az idegen művek túlságba vitt fordítása helyett a hazai talajból nőtt művek írása és kiadása, az irodalomnak, az irodalmi ízlésnek és nemzeti kultúrának eredeti művekkel való gazdagítása. Kármán kulturális és irodalmi programjából sok tétel ma is követésre, megszívlelésre méltó. Az önáltatás, költői önteltség és provinciális gondolkodás ma is élő irodalmi kísértetek, és az ellenük irányuló harcra a mi irodalmi életünkben is szükség van. Költőink, íróink, kritikusaink tanulják el Kármántól ezt a harcot! Alkotó munkájukban legyenek olyan igényesek, olyan tudatos műgonddal és fegyelmezettséggel dolgozók, mint amilyen a maga idejében Kármán volt! De a művészi lobogásban egy pillanatra sem feledkezzenek meg az irodalmi mü eszmeiségéről, eszmei követelményeiről. Akik erről megfeledkeznek, azokat Kármán ítélete sújtja. Azok „gondolatot koldulnak a hangtól és a kádenciát ól . . . feláldozzák a hangnak a dolgot, a szónak, formának és héjnak a dolog velejét és belsejét." TURCZEL LAJOS 16