A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-22 / 8. szám

— Nézze — válaszolta Guillaume Ferotti —, ha ki méltóztatott hallgatni barátaimat, és ha az aktában ott van annak a szomorú disznónak, doktor Courtevillene-nek a íeljelentése, nem szükséges további kérdéseket feltennie, jó? Semmit sem titkoltam el, és a bíróság előtt se fogok lakatot tenni a számra. És ha... — Mondotta ön e hó hetedikén az A la Porte de la Capelle nevű éjjeli mulatóban, hogy az Bratlslavában tökéletes volt, és hogy minden tekintetben példát vehetnek tőlük? — Ami a sportcsarnokot és magét a bajnokságot illeti... — Tett olyan kijelentést doktor Courteville előtt a vasfüggöny mögötti orvostudományról, hogy annak fölénye a ml orvostudományunkkal ' szemben nyilvánvaló? — Ezt igazán nem mondtam! Csak azt akartam ... — Kljelentette-e Renéé Pamponean, a Chateandum szálló kisegítő akalmazottja előtt, hogy véleménye szerirft. I . A kihallgatás menete igen lelassult. Megmegakadt és botladozott Perotti úr berzenkedő felháborodásán, egyre tekervényesedett, csomózódott, bonyolódott. Clochet különleges bosszúszomja, egy szellemesen felépített rendszerré fejlődött; a körülöttük levő levegő Guillaume Perotti idegességével volt teli, mint ahogyan a televíziós adóantenna körüli tér elektromos szikrákkal telített. Csak a gyorsíró ceruzája, — mely mint a szeizmográf tűje személytelen, végzetszerű és meglepetéseket rejtő — siklott hangtalanul a keskeny papirsávokon. Egy jó órát tartott, mlg a legfontosabb tényeket tisztázták: Hogy Guillaume Perotti özvegy gyárosnak huszonötéves tehetséges fia — Jean Paul korcsolyabajnok — minden öröme, kupónokkal és melltartórendelésekkel teli, különben sivár életében. S ahogy vele együtt volt a Los Angeles-i, bécsi, majd a bratislavai műkorcsolyázó bajnokságon, ahol a szeretett Jean Paul ugyan gyönyörű teljesítményt nyújtott, azonban ügyesebb ellenfeleitől vereséget szenvedett és nem kapta meg a bronz érmet sem. És hogy aztán minden összekavarodott. — Fejezze ki magát világosabban — jegyezte meg Clochet az olyan tisztviselő hangján, aki meglevő fizetése mellett egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy unatkozzék. — Ott betegedett meg, vagy már azelőtt is beteg volt? — Itt van a kutya eltemetve — kiáltott fel Guillaume Perotti. Egyszeriben mindenről megfeledkezett: Hogy kihallgatáson van és nem borkóstolón, hogy összehívta az Igazgatótanácsot, és főként arról, hogy „mindazt, amit itt mond, fel fogják használni ellene." De mivel nem.először mondta el ezt az esetet, úgy fújta már akárcsak a miatyánkot. — Jean Paul éppen befejezi a kötelező gyakorlatokat, és én egyszerre rosszul leszek. Fejfájás, általénos gyengeség és igy tovább, általában mint ahogyan szokott, semmi különös, de mégis... A sportcsarnokban egy fiatal orvosnő rendel és mellette van Ferencsik Olga. És rögtön kórházba akar küldeni. — Szóródásos gümőkór — olvasta az aktából Clochet. — igen! Általános tüdővész, uram! Tudja, mit jelent ez? Kilenc éve jár hozzám doktor Courteville! — Az a ... Ferencsik Olga . .. kommunista ? Perotti úr a rendőrblztosra tekintett, mégpedig úgy, mintha előtte nem rendőr, hanem mondjuk egy kenguru ült volna. — Hallja uram, miről beszél itt ön. . .? Éppen azt magyaráztam önnek, hogy Bratislavában megállapították, kikezeletlen, idült tuberkulózisom van! — Szerencsétlenségére nem látszik betegnek — jegyezte meg epésen Clochet. — De az vagyok! — horkant fel Perotti —, az vagyok! — Valószínűleg — gondolkozott el a rendőrbiztos —valamilyen csodálatos készülékük van abban a Bratislavában? — ördögöt van! — tört kt Perottiból. — Röntgenjük van, és bizonyéra az sem a legújabb típusú. — úgy — mondta Clochet. — Szóval csodás gyógyszereik vannak? Csodás orvosaik? A mieink hozzájuk képest suviksz, hm? Például Courteville, hm? — Nem — felelte Perotti, és hangjából balsejtelmet lehetett kiérezni. — Hiszen éppen ez az! Courteville bizony kitűnő orvos! — Miről beszélgetett Ferencsik Olgával? — Sok mindenről — kiáltotta Perotti úr. — Kedves teremtés, és Igazán lekötelezettje vagyok. Azonkívül egészen csinos, ha éppen tudni akarja! És lehet, hogy kommunista ls! Elég ennyi? Courteville pedig egy közönséges csirkefogó. Egy fényképen — folytatta Clochet, és elgondolkozva nézte az aktéhoz csatolt másolatot — kezet réz bizonyos bratislavai vezető funkcionáriussal. Meg tudja ezt nekünk magyarázni ? — Hárcmszézötven emberrel fogtam kezet, amikor gratuláltak! És képzelje el, közben egyetlen egyet sem igazoltattam! És az ördögbe is, hagyjon békén! Nem félek az esküdtszéktől! Ha megtudják az igazat Courteville-röl úgyis felmentenek! — És mit jelentsen az ön látogatása a Gumita üzemben? Gyártanak ott fegyvereket? — Pelenkákat gyártanak! Egyszerűen meghívtak minket! Védnökségük volt a francia csapat felett! Ha megmondom a bíróságnak, kicsoda Courteville, elveszik az oklevelét, és öt évet kap, érti ? Én azt a . .. Cloche trendőrbiztos úgy nézett Guillaume Pe-' rottlra, mint egy különösen érdekes példányra. A gyáros teljesen kijött a sodrából; vastag botjával hadonászott, fújt, prüszkölt, hangja elcsuklott. Clochet lassacskán lehunyta szemét, és mér csak hallgatott. Időnként letörölte arcéról, homlokáról Perotti nyálcseppjeit. — Érti?! Ott minden pácienst tetőtől-talpig ki kell vizsgélniok, törvény van rá! Azután pedig — akár akarják, akár nem — gyógyítaniuk kell — erre ls törvény van! Világos...? CourteviHe pedig, az a ravasz, róka mindenről tudott! Gyógyított, gyógyított, de isten ments, hogy kigyógyítson. Aranybányát csinált belőlem, érti? Életfogytiglani járadékot, rendszeres gázsit az én bacilusaimból, érti? Tenyésztette bennem, hogy véletlenül ki ne pusztuljanak! Bacllusalm milliárdjai úgy hordták neki a mézet, akárcsak a méhecskék! — írja? — kérdezte Clochet fáradtan. — Elmondok mindent! Nem teszek lakatot a számra! A világ semmiféle esküdtszékétől se félek! — toporzékolt Guillaume Perotti, aki most makkegészségesnek látszott —, Courteville-nek azonban jól befütök! Ah. de betűtök neki! ön talán egy ilyen fickót nem taszítana le a lépcsőn . . .? Uram, ezt minden bíróság el kell hogy ismerje nekém, Ez ... Várakozó Ottó rajza — Hm — szólalt meg Clochet. Körülnézett mint amikor valaki alkoholmámorból ébred. A vádlottra pillantott, mintha hirtelenében nem tudná, hogy került ide és mit is kezdjen vele; nyelt egyet, és azután lassan, tagoltan kijelentette: — Doktor Courteville-1 ismerem. Régi republikánus család sarja, lelkes hazafi, gáncs nélküli ember. Bizonyára ön előtt sem titok, hogy doktor Courteville magas funkciót. tölt be egyik legjelentősebb politikai pártunkban. Ha összefüggésbe hozzuk az ön kísérletét .. . fejezzük ki magunkat enyhén: merényletét doktor Courteville egészsége ellen... az ön európa kommunista részének életmódja iránti lelkesedésével.. . uram, Ítélje meg saját maga: Milyen következtetéseket lehet ebből levonni. — Hogy?! — képedt el Guiliame Perotti és leült. — Mit?! Clochet rendőrbiztos összehajtotta az aktát és rátette csontos kezét. Már nem volt szerencsétlen giliszta, sem gonosz manó — egy ormányos, görbe, holt paragrafus volt — mely mérges mint valami varázsgyökér. Ott ült és ügy tekintett Guillaume Perottira mint egy tárgyra, melyet sikerült a megfelelő helyre tennünk, de amely még ott sem tetszik nekünk. — Köszönöm, uram — mondotta. — Ez minden. — És aztán hirtelen mintha csak épp most jutott volna eszébe: — Ami Courteville-t illeti .. . nem tudom. Gondolkozzék valami méltó kártérítésről. És ami. .. ami a dolog politikai oldalát illeti . .. — Politikai oldalát?! — suttogta Perotti úr. — Igen, a politikait. Bizonyára belátja, hogy semmiféle kommunista agitátor (Clochet ujjával az aktára bökött) se teljesíthette volna különben és hatásosabban feladatát. No... Nem tudom. Meglátjuk. — És felállt. Amikor magára maradt, megkértfe, kapcsolják össze doktor Courteville-el, a kitűnő és bőkezű hazafival és republikánussal. Fordította: Péter László